Bérpótlékra való jogosultság – a törvényen túl

Kérdés: Egyes munkakörökben dolgozó munkavállalóink az alapbérükön felül különböző pótlékokban részesülnek, mint például műszakvezetői pótlék, csoportvezetői pótlék, munkaköri pótlék. Ezek összege a munkaszerződésekben szerepel. Azonban a kifizetés feltételeit (pl. norma teljesítése, selejtarány, hiányzások mértéke) külön szabályzatok tartalmazzák. A szabályzatok közöltnek minősülnek, és ezáltal a kifizetési korlátozások érvényesíthetőek, ha a munkáltató ezen szabályzatokat a helyben szokásos módon közzéteszi (hirdetőtábla, intranet)? Vagy az érintett munkavállalóknak át kellene ezeket vennie, mely átvételt aláírásukkal igazolnak? Ugyanis több esetben ezt megtagadták. Helyes megoldás lehet-e a munkaszerződésben a következő megfogalmazás? "A munkavállaló jelen munkaszerződés aláírásával kijelenti, hogy a (...) pótlékra vonatkozó szabályzat tartalmát előzetesen megismerte és azt magára nézve kötelezőnek elfogadja, amelyre figyelemmel a felek rögzítik, hogy a jelen pontban írt szabályzat a felek munkaszerződésének részéve vált." Ezek alapján, ha az adott szabályzat a munkaszerződés részének tekintendő, akkor az abban történő bármely módosításhoz szükséges a munkavállaló beleegyezése is?
Részlet a válaszából: […] ...olyan bérpótlékokat is, amelyeket az Mt. nem szabályoz. Az sem kizárt, hogy az egyes bérpótlékokra irányadó részletes rendelkezéseket munkáltatói szabályzat tartalmazza. Mivel a munkáltatói szabályzatot közöltnek kell tekinteni, ha azt a helyben szokásos és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Munkaviszony fennállása alatt fizetett versenytilalmi ellenérték

Kérdés: Adott munkavállaló havonta kapja a versenytilalmi megállapodásban meghatározott összeget. A munkavállaló bejelentette várandósságát, tervezetten május végéig marad, ezt követően fizetés nélküli szabadságra megy csecsemő és gyermek gondozása céljából. A fizetés nélküli szabadság ideje alatt, valamint a csecsemő- és gyermekgondozási díj fizetése mellett a munkáltatónak fizetnie kell-e a versenytilalmi megállapodásban meghatározott havi összeget?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a munkavállaló – legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné. E kötelezettség teljesítéséért a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Szabadság a közszolgálat különleges jogállású szerveinél

Kérdés: A Küt. hatálya alatt álló szerv köztisztviselőinek járó szabadságot az esedékesség évében, kivételes esetben az esedékesség évét követő év június 30-ig kell kiadni, illetve kivenni, a Küt. 64. §-ában meghatározott szabályok szerint. Ezt követően a szabadság nem adható ki és nem vehető igénybe. Amennyiben a köztisztviselőnek mégis marad június 30-át követően az előző évről szabadsága,
a) az a továbbiakban nem adható ki, és nem vehető igénybe, azonban a jogviszony megszűnésekor a fennmaradó szabadsághoz hozzá kell számítani, és pénzben meg kell váltani, vagy
b) az elveszik, és a jogviszony megszűnésekor nem számítható hozzá a megmaradt szabadsághoz, így megváltására sem kerülhet sor, vagy
c) évente – július folyamán – megváltásra kerül?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó rendelkezéseket. A 64. § (1) bekezdése szerint a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni. A munkáltató szolgálati érdek eseténa) az alapszabadságot az esedékesség évét követő év márciusának utolsó napjáig,b)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Felmentési idő fizetés nélküli szabadság alatt

Kérdés: A járványhelyzetre tekintettel munkavállalóink jelentős részével határozatlan időre fizetés nélküli szabadságban állapodtunk meg. Sajnos a helyzet egyre inkább úgy alakul, hogy a közeljövőben létszámcsökkentést kell végrehajtanunk. Megszüntethetjük-e az érintett munkavállalók munkaviszonyát ilyen esetben? Ha igen, a felmondási idő alatt kell-e bármilyen juttatást – különösen felmentési időre járó távolléti díjat – fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszonyát [Mt. 64. § (1) bek. b) pont]. Az Mt. erre az időszakra nem biztosít a munkavállaló számára felmondási védelmet, a munkáltatót pedig nem korlátozza a felmondási jogának gyakorlásában. A felmondást az általános szabályok szerint kell megindokolni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Fizetés nélküli szabadság mérlegelés alapján

Kérdés: Egyik munkavállalónk jelezte, hogy fizetés nélküli szabadságra kíván menni, mivel a felesége külföldre megy dolgozni egy évre. Kötelesek vagyunk engedélyezni ezt az általa megjelölt időre? Ha ezt engedélyezzük, akkor a munkavállaló minden kötelezettsége alól mentesül ez időre?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. több esetét ismeri a munkáltató által kötelezően biztosítandó fizetés nélküli szabadságnak. Ezek között nem szabályozza az Ön által említett esetet, azaz a munkavállalónak nincs alanyi joga a fizetés nélküli szabadságra akkor, ha a házastársa bármely oknál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Munkaviszony szünetelése – az inaktív idő

Kérdés: Mi számít aktív időszaknak, és mi lehet az inaktív idő a munkaviszonynál? A gyermekgondozási díjon lévő munkavállaló inaktív állományba tartozónak minősül? Ha a munkáltató a felmondási idő időszakára felmenti a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót, akkor a munkavállaló az inaktív állományba tartozók közé kerül?
Részlet a válaszából: […] ...származó főbb kötelezettségek. Ilyenkor a munkavállaló nem köteles eleget tenni a munkavégzési, valamint a rendelkezésre állási, a munkáltató pedig a munkabérfizetési, illetve a foglalkoztatási kötelezettségének.A gyermekgondozási díj legkorábban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Szabadság kiadásának szabályai gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság után

Kérdés: Az elmúlt hat évben három gyermekemmel otthon voltam, de most, hogy a legkisebb is kétéves lett, szeretnék munkába állni. Ezt jeleztem is a munkáltatómnak. Mivel azonban a legkisebbet még most szoktatjuk a bölcsődébe, ezért az első hónapokban csak heti 2-3 napot szeretnék dolgozni. A munkáltatóm azt javasolta, hogy ebben az esetben egyezzünk meg úgy, hogy a felgyűlt több mint 60 nap szabadságomat nem egyben veszem ki, hanem minden héten 2-3 napot, amíg el nem fogy. Azt olvastam, hogy a ki nem vett szabadságomat vagy egyben ki kell adnia, vagy megváltania a munkáltatónak, és nincs lehetőség ilyen részletekben történő kiadásra, pedig tetszett a javaslata. A kérdésem, hogy elfogadhatom-e a munkáltató javaslatát, nem lesz belőle később problémám, hogy nem egyben vettem ki az egészet, vagy nem fizette ki nekem?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben, ha a munkáltató nem tudta kiadni az esedékesség évében a munkavállalónak a szabadságát, mert éppen gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságát töltötte, a munkáltató köteles a munkavállalónak a fizetés nélküli szabadságról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.

Vezető állású munkavállalót megillető felmondási védelem

Kérdés: Ügyvezető vagyok egy cégnél, melyet a tulajdonos nemrég eladott egy konkurens cégcsoportnak. Az ügyvezetői tevékenységet munkaviszonyban látom el. Úgy gondolom, hogy az új tulajdonosok a saját emberüket szeretnék megbízni a cég ügyvezetésével, és nekem hamarosan fel akarnak mondani. Mivel vezető állású vagyok, úgy tudom, hogy a munkáltató indokolás nélkül fel is mondhat nekem. Férjemmel a múlt hónapban kezdtünk a lombikbébiprogramba. Ha teherbe esem, akkor rám vonatkozik-e bármilyen védelem, ha igen, akkor mit kell igazolnom a munkáltatónak?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. általános rendelkezései szerint a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt – többek között a várandósság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, valamint a nő jogszabály szerinti, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 13.

Fizetés nélküli szabadság esetei

Kérdés: Milyen esetekben adható fizetés nélküli szabadság? Mik az erre vonatkozó szabályok?
Részlet a válaszából: […] ...nélküli szabadság a munkavállaló kérelmére bármikor adható, az Mt. azon eseteket állapítja meg, amikor a munkavállalót – munkáltatói szándékra tekintet nélkül – megilleti-e szabadság. A törvény szerint jelenleg a munkavállalót fizetés nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 29.

Megállapodáson alapuló fizetés nélküli szabadság

Kérdés: 2012. április 1-jétől fizetés nélküli szabadságot vettem ki egyéves időtartamra. Ez idáig külföldön vállaltam munkát. Szeretném megszakítani a fizetés nélküli szabadságomat, és visszamennék dolgozni. Megszakíthatom-e a fizetés nélküli szabadságot, köteles-e a munkáltatóm visszavenni, vagy ki kell várnom az egy évet?
Részlet a válaszából: […] ...a fizetés nélküli szabadság igénybevétele még a korábbi Mt. hatálya alatt történt, e tekintetben az új Mt. szabályai sem változtak: a munkáltató és a munkavállaló megállapodhat arról, hogy a munkáltató fizetés nélküli szabadságot ad a munkavállalónak. Ekkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 17.
1
2