6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Hallgatói gyakorlatra járó díjazás
Kérdés: Az Nftv., valamint a kapcsolódó 230/2012. Korm. rendelet előírása alapján hallgatói munkaszerződéssel egyetemi hallgatók nyári gyakorlatukat töltik társaságunknál, mely gyakorlat a 6 hét egybefüggő időtartamot meghaladja, ezért arra kötelezően díjazás jár. Kérdésünk arra vonatkozik, hogy ebben az esetben jár-e az első 6 hétre is a díjazás, vagy csak a hatodik hét letelte után kell díjazást fizetni (minimuma hetente a minimálbér 15%-a)?
2. cikk / 6 Alapbér-kiegészítés – nincs ilyen kötelezettség
Kérdés: Arra vonatkozóan, hogy az Mt. rendelkezései szerint végzett távollétidíj-számítás alapján a munkabérek védelme érdekében a havi alapbér a szabadság miatti távollét következtében lehet-e kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege, két korábbi kérdésben (1598, illetve 1610) egymásnak ellentmondani látszó válaszokat adtak. A törvényeknek, illetve a jogszabályoknak megfelelően hogyan járunk el helyesen, ha alkalmazzuk a kiegészítést, vagy ha nem?
3. cikk / 6 Hallgatói munkaszerződés szakmai gyakorlatra
Kérdés: 2013-ban egy egyetemi hallgatót négy hét szakmai gyakorlatra fogadna a vállalatunk. Milyen szabályok vonatkoznak ebben az évben a szakmai gyakorlatosokra? Milyen feltételekkel fogadhatjuk a hallgatót?
4. cikk / 6 Munkabér – ki kell egészíteni a minimálbérre?
Kérdés: Úgy értesültem, hogy amennyiben a munkavállaló havibére a minimálbér, és a távolléti díj számítása során a havi kifizetésre kerülő munkabére a minimálbér alatt lenne, akkor a bérét ki kell egészíteni a minimálbér erejéig. Valóban így van?
5. cikk / 6 Diákok díjazása szakmai gyakorlaton
Kérdés: Az Ftv. 48. §-ának (3) bekezdése alapján a hat hétnél hosszabb összefüggő szakmai gyakorlaton részt vevő egyetemi, főiskolai hallgatók számára milyen díjazást, munkabért kell fizetni (mi a jogcím)? A heti, illetve havi díjazás kötelező mértékének mi a minimum- és maximumösszege 2012-ben, valamint milyen járulék- és adójogszabály vonatkozik rájuk?
6. cikk / 6 Munkabércsökkentés a minimálbérre?
Kérdés: Egy nagy ABC-áruházban dolgozom, amely egy bevásárlóközpontban található. Az ABC tulajdonosa egyben a bevásárlóközpontnak is tulajdonosa. Kiderült, hogy ezentúl egy nagy üzletlánc lesz áruházunk üzemeltetője. Az üzletlánc híres arról, hogy a dolgozóit minimálbérre jelenti be. Mivel koromnál fogva hamarosan nyugdíjba megyek, ezért nekem a minimálbér nem megfelelő. Milyen lehetőségeim vannak?