Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkáltató egyéb jogcímen, azaz nem munkaviszonyból származó munkabérként fizeti ki a díjazást. Ez azonban további, jogviszony-minősítési kérdéseket is felvethet. Ha viszont vasárnap jár le a harmincnapos felmondási idő, akkor értelemszerűen a vasárnap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Többletórák kezelése munkaidőkeretben

Kérdés: A munkáltatónál nem volt írásba foglalt munkaidő-szabályzat. A gyakorlat szerint rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a munkaközi szünettel együtt ledolgozott 8:20 percen felüli túlmunka hónap végén túlórában került kifizetésre. Tavalyi évben, a járvány időszakában meghosszabbította a munkáltató a kihirdetett 6 havi munkaidőkeretet kétévesre, amely 2021. december 31-én jár le. Ezzel egyidejűleg beszüntette a túlmunka-kifizetéseket. Mivel egy év alatt több munkavállalónál nagymértékben nőtt az úgynevezett "balanszidő", 2021. április 1-jétől kiadott a munkáltató egy munkaidő-szabályzatot, melybe belefoglalta, hogy a rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a többletidő le nem csúsztatása esetén a keret végén elveszik a többletidő. Valamint azt is szabályozta, hogy csak az minősül túlórának, amit a munkáltató elrendel. Szabályosan járt-e el a munkáltató a munkaidőkeret közben kiadott új munkaidő-szabályzattal, annak ellenére, hogy nem került lezárásra a munkaidőkeret? Valóban nem kell kifizetnie a munkavállalónak a többletidőt (ha a munkáltató nem rendelte el túlóraként) a munkaidőkeret végén, annak ellenére, hogy a munkavállaló sok esetben nem tudja elvégezni a munkáját nyolc óra alatt, a többletidejét pedig nem tudja lecsúsztatni a megnövekedett munkamennyiség miatt?
Részlet a válaszából: […] ...történik, illetve elismeri, hogy sok esetben a feladatokat nem lehet 8 órában elvégezni. Ki kell emelni, hogy a rendkívüli munkaidő minősítése független attól, hogy arra a munkáltató kifejezett utasítása alapján kerül-e sor, vagy nem. Ha nem vitatottan a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Munkaviszony megszűnése munkaidőkeretben – a napok minősítése

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 209. számában a 4090. számú kérdéssel kapcsolatban kérdezzük, hogy a járvány miatt nem ledolgozott, de kifizetett napok a visszavonás miatt visszamenőlegesen igazolt, nem fizetett napok lesznek? Vagy fizetés nélküli szabadság? A járvány idején pihenőnapként adtuk ki őket a munkaidőkereten belül. Ebben az esetben, ha valakinek ez folyamatosan akár több mint 30 nap volt, annak a folyamatos biztosítása is megszakad?
Részlet a válaszából: […] ...járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült [Mt. 95. § (1) és (4) bek.].A szabály alapján az előlegként történő minősítés a munkaviszony végi elszámoláskor esedékes, és alapvetően csak a munkabérre vonatkozik. A tárgyhónapokban ezek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Cserekereskedelem: munkaviszony helyett megbízási jogviszony

Kérdés: Egy kereskedelmi egységen belül két cég működik. Az eladók az "A" cég heti 40 órás munkaviszonyban álló alkalmazottai. "B" cég a proaktivitás növekedése érdekében az értékesített árbevétel meghatározott százalékát biztosítaná, és azt megbízási jogviszony keretében "foglalná". Van-e ennek akadálya a kötött munkavégzés helyére, idejére és az ellátandó ügy rendszerességére való tekintettel?
Részlet a válaszából: […] ...megvan az esély arra, hogy jogvita esetén a közigazgatási és munkaügyi bíróság az adott jogviszonyt átminősítse munkaviszonnyá. A minősítés joga a munkaügyi hatóságot – és az adójogi jogkövetkezmények tekintetében – az adóhatóságot is megilleti [Met. 1....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Utazó munkavállaló rendelkezésre állási ideje

Kérdés: Az utazó munkavállaló esetében a törvény meghatároz a munkaidőn felül rendelkezésre állási időt (pl. határátkelésnél várakozás, váltósofőr alszik stb.). Egy kocsikísérő esetében, aki nem váltósofőr, hanem azért utazik a sofőrrel, hogy a célhelyen munkát végezzen, abban az esetben a kocsikísérő gépjárműben töltött ideje is rendelkezésre állási időnek számít? Valamint erre az időre a munkabér 50%-át kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...§ (3) bek. b) pont]. A munkaidőt a munkáltatónak kell beosztania [Mt. 97. § (1) bek.], azaz a gépjárműben töltött idő munkajogi minősítésére vonatkozóan itt a munkáltatónak döntési jogköre van. A munkavállaló díjazása pedig az alapján határozható meg, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 18.

Munkaszüneti nap díjazása

Kérdés: Ha jól értelmezzük, 2012. július 1. után a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott órabéres vagy teljesítménybéres munkavállalónak csak akkor kell a munkaszüneti napra munkabért fizetni, ha azon a napon munkavégzésre beosztották. Erre a napra megilleti a tényleges munkavégzése alapján járó bére, a távolléti díja és a munkaszüneti napi pótlék is, vagy csak a munkavégzése alapján járó bére és a munkaszüneti napi pótlék fizetendő? Ha nincs beosztva erre a napra, akkor is ki kell fizetni neki a munkaszüneti napra a távolléti díjat? 2012. augusztusban mindenkinek 22 napot kell dolgoznia, teljes munkaidős esetén 22 x 8 = 176 óra, az általános munkarendben dolgozó órabéresnek és teljesítménybéresnek ezenfelül jár a munkaszüneti napra a távolléti díj is, tehát összesen 184 órára kell munkabért fizetni. Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...csökken a teljesítendő munkaideje. Augusztus 20-a idén hétfőre, azaz az általános munkarend szerinti munkanapra esett, e nap munkaszüneti minősítésének hiányában 22 helyett 23 munkanapot kellett volna munkavállalóiknak dolgozniuk. Miután emiatt csökkent az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.