Intézményvezető-helyettesi poszt pályáztatása

Kérdés: Önkormányzatunk egyesítette óvodahálózatát, létrehozva így egy központi költségvetési szervet, melynek az egykori óvodák jogutódlással tagóvodái lettek. Az új intézmény élére a 326/2013. Korm. rend. 24. §-ának (2) bekezdése szerint pályáztatás nélkül került az intézményvezető, egy évre szóló intézményvezetői megbízással. Az intézményvezető-helyettesek és a tagintézményvezetők megbízása szintén egy évre szól. A fent hivatkozott 326/2013. Korm. rendelet 21. §-a egyértelműen definiálja a magasabb vezetők körét, mely szerint az intézményvezető-helyettes és a tagintézményvezető is magasabb vezetőnek minősül. A Kjt. 20/B. §-ának (1) bekezdése szerint "a magasabb vezető és a vezető beosztás ellátására szóló megbízásra a 20/A. § (1) és (3)-(8) bekezdései alkalmazásával pályázatot kell kiírni". Ezzel ellenkezően azzal a gyakorlattal szembesültünk más kerületekben, és a mi intézményvezetőnk is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az intézményvezető-helyettesek és a tagóvoda-vezetők megbízása pályáztatás nélkül, az intézményvezető saját hatáskörében történő kijelölése útján lehetséges. A mi hivatali álláspontunk ettől eltérő, véleményünk szerint csak a Kjt. 20/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott esetekben tölthető be pályáztatás nélkül egy munkakör, illetve a már fent említett esetben a vezetői beosztás [326/2013. Korm. rend. 24. § (2) bek.]. Jól értjük, hogy esetünkben az egyesített intézmény intézményvezető-helyettesi pozícióit és a tagintézmény-vezető pozíciókat is pályázati kiírás útján lehet/kell betölteni? Ha igen, ezt a jogot ki és milyen jogszabályi felhatalmazás alapján gyakorolja, a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete, az általa ezzel megbízott polgármester, vagy a polgármester által megbízott intézményvezető?
Részlet a válaszából: […] ...intézmény vezetője felett gyakorolja közvetlenül a munkáltatói jogokat, beleértve az intézményvezető megbízásának, kinevezésének, a megbízás visszavonásának, a jogviszony megszüntetésének jogát (ez a rendelkezés összhangban van a Mötv. 42. §-a 2....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Közvállalat ügyvezetője – összeférhetetlenség és munkáltatói jogkörgyakorlás

Kérdés: Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnál (kft.) az ügyvezető, aki egyben vezető állású munkavállaló, a munkaviszonya alatt nem létesíthet további munkavégzésre irányuló jogviszonyt (Mt. 211. §). A munkáltató előzetes írásbeli engedélyével vállalhat-e egyéb jogviszonyt? Melyik jogszabály ad erre lehetőséget és milyen formában? Milyen szankcióval élhet a munkáltató – amennyiben lehetséges –, ha azt előre nem jelezte a munkáltatónak? Ki látja el felette a munkáltatói jogokat: a képviselő-testület vagy annak nevében a polgármester? A munkáltatói jogok közül az egyéb munkáltatói jogok mit tartalmaznak, azt ki gyakorolhatja?
Részlet a válaszából: […] ...állást foglalni. Egyéb munkáltatói jogon ugyan a Mötv. III. fejezete tekintetében – a kinevezés, vezetői megbízás, felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Óvodavezető és jegyző – nem összeférhetetlen a házastársi kapcsolat

Kérdés: Amennyiben a vezető óvónő a jegyző felesége, ez esetben fennáll-e összeférhetetlenség? A vezető óvónő az élelmezésvezető is az óvodában, anyagi dolgokról is rendelkezik. Kinek tartozik beszámolni a munkaidejéről, a munkájáról a vezető óvónő?
Részlet a válaszából: […] ...Az Nkt. 83. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint a fenntartó – a köznevelési intézmény vezetőjének megbízása, kinevezése, a megbízás visszavonása, a jogviszony megszüntetésének jogával kapcsolatos, Nkt.-ben foglalt korlátozó rendelkezések keretei között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Közalkalmazotti vezetői megbízás visszavonása

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltató vagyunk; az SzMSz módosítására a közeljövőben kerül sor. Ugyanakkor az egyik érintett főosztályunk vezetőjének munkájával a fenntartó önkormányzat nincs megelégedve. A belső ellenőrzés ugyanis megállapította, hogy közvetve több feltárt működési jogsértés létrejötte visszavezethető a vezető mulasztásaira. Ezt a személyt nem kívánjuk az új SzMSz szerinti szakmai egység vezetőjévé kinevezni. Hogyan járunk el helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie, a munkáltatónak azt egy esetleges vita esetén tényekkel alá kell támasztania. A vezetői megbízás visszavonása után a közalkalmazottat a kinevezése szerinti eredeti "beosztotti" munkakörében kell továbbfoglalkoztatni; ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.

Jogutódlás – beolvadás a polgármesteri hivatalba

Kérdés: Az alapító önkormányzat a közterület-felügyeletet megszünteti oly módon, hogy az beolvad a polgármesteri hivatalba. Ebben az esetben a közterület vezetőjének továbbfoglalkoztatása a jogutód szervezetnél milyen módon valósulhat meg: áthelyezés, esetleg új kinevezés révén? A korábbi intézményvezetői megbízása helyett vezetőként történő áthelyezése megvalósulhat-e úgy, hogy osztályvezetői megbízást kap? Hogyan tarthatja meg a végkielégítésre való jogosultságát? A közterület-felügyeletnél foglalkoztatott köztisztviselők számára elegendő-e a tájékoztatás a munkáltató személyének megváltozásáról, vagy kinevezésmódosítás, illetve új kinevezés is szükséges? Az ő esetükben a végkielégítésre jogosító szolgálati idő folyamatosnak tekintendő-e?
Részlet a válaszából: […] ...eltérőrendelkezése hiányában – határozatlan időre szól, és külön indokolás nélkülazonnali hatállyal visszavonható. A vezetői megbízás visszavonása esetén aköztisztviselőnek a visszavonással egyidejűleg a közigazgatási szervnél -feltéve ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Vezetői megbízás visszavonását követően megállapítható illetmény

Kérdés: Polgármesteri hivatalunkban egy vezetői megbízással rendelkező köztisztviselőnktől a vezetői megbízást visszavonjuk. A Ktv.-nek megfelelően felajánlunk neki egy másik munkakört, amelyet az előzetes megbeszélések szerint el is szándékozik fogadni, ezért hat hónapig még a korábbi illetményével azonos összegű illetményre lesz jogosult. Van-e lehetőségünk számára a korábbinál magasabb illetmény megállapítására is, vagy csak a korábbival azonos illetményre lehet igénye a köztisztviselőnek?
Részlet a válaszából: […] ...esetben a vezetői megbízás visszavonását követőenszemélyi illetmény megállapítására a Ktv. 44/B. §-a alapján van lehetőség. Erendelkezés szerint az önkormányzati hivatalnál, teljesítményértékelésselalátámasztott, kimagasló teljesítményt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.

Prémiumfeladat – ki tűzi ki?

Kérdés: A Kjt. 77/A. § szerint a kinevezett vezető számára a kinevezési jogkör gyakorlója tűzhet ki prémiumfeladatot. Ennek a szabálynak az alkalmazása eléggé nehézkes abban az esetben, ha önkormányzati intézmény vezetőjéről van szó, hiszen ekkor a prémiumfeladatot is a képviselő-testületnek kell kitűznie. Átruházhatja-e a képviselő-testület ezt a jogkört, például a jegyzőre?
Részlet a válaszából: […] ...Az Ötv. 103. §(1) bekezdés a) és b) pontja szerint a képviselő-testület hatáskörébe tartozókinevezés joga a felmentés, a megbízás visszavonásának jogát is magábanfoglalja. A kinevezés, vezetői megbízás, felmentés, vezetői megbízásvisszavonása,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.