5 talált cikk a régi Mt. , ellenérték , kollektív szerződés kifejezésre

Kérdés: A 2009. december 4-től hatályos köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény (Köztv.) 7. §-át az Mth. 69. §-a (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte. Ez a szakasz a köztulajdonban álló gazdasági társaságnál munkaviszonyban álló munkavállalók körében a végkielégítésre való jogosultság és a felmondási idő tekintetében alkalmazott korlátozásokat az akkor hatályos régi Mt.-ben foglaltakhoz képest, ami azonban azóta hatálytalan. A Köztv. 9. §-ának (2) bekezdése miért hivatkozik még mindig a 7. § (1)-(3) bekezdésére, ha a jelenleg hatályos törvény 7. §-a csak (1) bekezdést tartalmazza, és teljesen más tartalommal rendelkezik, mint korábban? Erre tekintettel hogyan kell értelmezni a 9. § (2) bekezdését? A köztulajdonban álló munkáltatónál a 2009. december 4-e előtt már hatályban lévő azon munkaszerződések, melyek a végkielégítés és felmondási idő tekintetében eltérnek az Mt. kógens szabályaitól, amennyiben 2014-ben az alapbér tekintetében módosulnak, akkor azzal jár-e, hogy a végkielégítés és felmondási idő mértéke a kollektív szerződés, illetve az Mt. által meghatározott szintre "esik vissza"? Vagy most már csak az Mth. 11. §-ának (1) bekezdése az irányadó, függetlenül attól, hogy módosításra került-e javadalmazásra vonatkozó részében az adott munkaszerződés?

Kérdés: A 2013. május 21-i kiadványuk 1663. számú jogesetével kapcsolatban szakmai észrevételt teszek. Már a címével is problémám van, mert az úgy szól, hogy "Szabadidő a rendkívüli munkaidő ellenértékeként". Mind a régi Mt., mind az új Mt. a rendkívüli munkavégzés tekintetében egyértelműen rögzíti, hogy a rendkívüli munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő, vagy a munkaidőkereten felüli munkavégzés ideje (Mt. 107. §). A cím viszont azt sugallja, mintha a kérdező munkaidőkeretben történő munkavégzést említene, mert az ott alkalmazott ún. egyenlőtlen munkaidőnél alkalmazható a kiegyenlítési szabály. Önök azt a választ adják, hogy a rendkívüli munka­időt lehet szabadidővel kompenzálni. Ezzel a megállapítással nem értek egyet, mert megítélésem szerint a rendkívüli munkaidőben végzett munkát minden esetben ki kell fizetni, és a felek kizárólag a rendkívüli munkaidőhöz rendelt pótlék tekintetében köthetnek egyezséget. Az Mt. 143. §-a ezt a szabályt tételesen rögzíti, nevezetesen, a munkavállalónak 50% bérpótlék vagy szabadidő jár a rendkívüli munkaidőben végzett munka esetén. Az Mt. azt is kógens módon rögzíti, hogy a szabadidő nem lehet kevesebb, mint az elrendelt rendkívüli munkaidő.
Az említett jogesetben tárgyi tévedés van, és az Önök indoklásában a rendkívüli munkaidő és a munkaidőkeret fogalma összemosódik. Hangsúlyozni kívánom, hogy mint gyakorló szakszervezeti elnök számos esetben találkozom olyan munkáltatói felfogással is, amely egybeesik az Önök véleményével. Valamilyen módon a gyakorlatban keverednek a rendkívüli munkaidő kiegyenlítésének tételes szabályai. Egy példán keresztül szeretném álláspontomat erősíteni. A munkavállaló órabére 1000 Ft, a munkanapon végzett túlmunka 4 óra. A díjazás tekintetében a munkavállaló vagy 4 x 1000 Ft munkabérre + 4 x 500 Ft túlmunkapótlékra = 6000 Ft díjazásra jogosult, vagy az én álláspontom szerint 4 x 1000 Ft munkabérre és 4 óra időtartamú szabadidőre jogosult, amely ellenértéke 4000 Ft. Ezt azért kell kifizetni, mert ha ez nem így történne, akkor az adott hónapban a tárgyhavi munkaidőből 4 óra hiányozna a munkavállaló ledolgozott idejéből. Az Önök álláspontja szerint a munkavállaló a 4 óra túlmunkáért, amelynek a fentiekben kifejtett álláspontom szerint 6000 Ft az értéke, mindössze 4 órának megfelelő szabadidőt kapna, amely a fenti példa alapján 4000 Ft mértékű.

Kérdés: A régi Mt. szabálya szerint, ha a munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött időre megilletné, a különbözetre kifizetett munkabért köteles visszafizetni. Ilyen szabályt nem találok az Mt.-ben, ez azt jelentené, hogy a munkavállalónak nem áll fenn ilyen visszatérítési kötelezettsége? Visszakövetelhető-e munkavállalói tartozás vagy munkabérelőleg jogcímén?

Kérdés: A régi Mt. 136. §-ának (2) bekezdése egyértelműen rendelkezett a munkaviszony-megszűnés esetén a túlvett szabadság munkavállaló általi visszafizetéséről. Az új Mt. erre vonatkozóan nem rendelkezik, csupán a ki nem vett időarányos szabadság pénzbeli megváltásáról. Jogszerűen jár-e el a munkáltató, ha a régi gyakorlatot alkalmazva, levonja a munkavállaló járandóságából a túlvett szabadság ellenértékét?

Kérdés: A régi Mt. szerint a munkavállalónknak, ha utazási ideje munkaidő-beosztás szerinti munka­idején kívül esett, akkor erre az időre személyi alapbérének 40%-a illette meg. Az új Mt.-ben nem találok erre utaló paragrafust. Kérdésem, hogy július 1. után hogyan kell kezelni ezt az időt? A dolgozónak semmilyen díjazás nem jár erre az időre, vagy rendkívüli munkaidőnek számít, és annak megfelelően kell elszámolni? Ezentúl külföldi kiküldetés esetén, ha az utazás a munkavállaló munka­idején kívül esik, kell-e valamilyen díjazást fizetni vagy szabadidőt biztosítani?