8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Munkavállalói felmondás gyermekgondozás céljából kapott fizetés nélküli szabadság alatt
Kérdés: Munkavállalónknak 2015. szeptember 17-én született meg a gyermeke, jelenleg gyermekgondozás céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon van, gyermekgondozási díjra jogosult. 2017. február 1-jei dátummal benyújtotta a felmondását. Hogyan járunk el helyesen a kiléptetését illetően? Kiléptethetjük-e a fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama alatt, ha ő írásban benyújtotta a felmondását?
2. cikk / 8 Szabadság kiadásának szabályai gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság után
Kérdés: Az elmúlt hat évben három gyermekemmel otthon voltam, de most, hogy a legkisebb is kétéves lett, szeretnék munkába állni. Ezt jeleztem is a munkáltatómnak. Mivel azonban a legkisebbet még most szoktatjuk a bölcsődébe, ezért az első hónapokban csak heti 2-3 napot szeretnék dolgozni. A munkáltatóm azt javasolta, hogy ebben az esetben egyezzünk meg úgy, hogy a felgyűlt több mint 60 nap szabadságomat nem egyben veszem ki, hanem minden héten 2-3 napot, amíg el nem fogy. Azt olvastam, hogy a ki nem vett szabadságomat vagy egyben ki kell adnia, vagy megváltania a munkáltatónak, és nincs lehetőség ilyen részletekben történő kiadásra, pedig tetszett a javaslata. A kérdésem, hogy elfogadhatom-e a munkáltató javaslatát, nem lesz belőle később problémám, hogy nem egyben vettem ki az egészet, vagy nem fizette ki nekem?
3. cikk / 8 Keresőképtelenség ideje a végkielégítésre való jogosultságnál
Kérdés: A végkielégítés szempontjából figyelembe vehető idő kiszámításával kapcsolatosan kérdezném: az Mt. 77. §-ának (2) bekezdésében szerepel, hogy a jogosultság szempontjából nem kell figyelembe venni az egybefüggően legalább 30 napot meghaladó időtartamot, amelyre a munkavállalót bér nem illette meg. Ez hosszabb betegállományra is vonatkozik, vagy csak fizetés nélküli szabadságra?
4. cikk / 8 Felmondási idő és végkielégítésre való jogosultság időtartamának meghatározása
Kérdés: Munkavállalónk a jogelődünknél 2004. április 1-jén létesített munkaviszonyt, mi 2012. január 1. napjától jogutódlással foglalkoztattuk tovább. 2014. március 31-én vette át a munkavállaló a munkáltatói felmondását, munkaviszonyát a telephely megszűnése miatt kellett megszüntetni. 2012. január 1-jét követően 30 napot meghaladó távolléte nem volt. A jogelőd munkáltatótól azonban erre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésünkre. A jogviszony hossza és a közlés dátumának figyelembevételével hány nap felmondási időre és hány havi végkielégítésre jogosult a munkavállalónk?
5. cikk / 8 Napi 15 óra munkavégzés
Kérdés: Miként lehet megoldani a trafikokban, hogy az alkalmazottak az üzletekben napi 14-15 órát dolgozzanak? Van erre valami mód, ha nincs kollektív szerződésünk?
6. cikk / 8 Szabadság nyilvántartása és díjazása egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén
Kérdés: Megszakítás nélküli napi tizenkét órás beosztásban dolgoznak munkavállalóink, akik műszakpótlékra is jogosultak kollektív szerződés alapján (a korábbi szabályozás szerint délutáni és éjszakai pótlékra). Az éves beosztást mindig közöljük velük év elején. Kérdésem, hogy ilyen beosztás mellett hogyan kell szabályosan eljárni, ha az apa gyermeke születése esetén járó negyven óra szabadságot vesz igénybe? Hogyan kell elszámolni és pótlékolni a maradvány négy órát? Ugyanez a kérdés merül fel a hozzátartozó halála esetén járó két munkanap, a szabadság, illetve a betegszabadság esetén, ha a maradék óra kevesebb, mint a napi beosztás szerinti tizenkettő óra.
7. cikk / 8 Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról
Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
8. cikk / 8 Munkaidő-beosztás meghatározása
Kérdés: A helyi uszoda és sportcsarnok működtetését végző cég dolgozói esetében van-e lehetőség arra, hogy mivel sok esetben kiszámíthatatlan a munkavégzés ideje, a vezető saját hatáskörben eldöntve, aznapra vonatkozóan utasítsa a dolgozókat a munkavégzésre, a túlórára vagy esetleg épp a dolgozók hazaküldésére? Például alapesetben három úszómester tartózkodik nyáron a strand területén. Ha aznap esik az eső, akkor van-e megoldás arra, hogy aznap hazaküldje a felesleges egy vagy két úszómestert? Sokszor rendezvényeket is tartanak a sportcsarnokban, és nem mindig lehet a rendezvény végét kiszámítani. Van-e megoldás arra, hogy rendezvény esetén annak a végén legyenek a takarítók behívva a munka elvégzésére, akkor is, ha így este 8 vagy épp este 11 óra lesz a munkakezdési idő? Ez esetben hogyan lehet megoldani a törvényben előírt, előre történő tájékoztatást a dolgozó felé?