Szabadság – kiadás vagy megváltás

Kérdés: Egy állami iskolában dolgozom iskolapszichológusként, határozott időre szóló kinevezéssel, amely július 20-án lejárt. Idénre 21 nap szabadság jár nekem, amelynek a munkáltatóm kiadta már kb. felét a veszélyhelyzet miatt, és tartok attól, hogy az egészet ki kívánja adni. Mivel határozott időre alkalmaznak évek óta, az eddigi gyakorlat az volt, hogy a nyári szünet kezdetén megkaptam a ki nem adott szabadságom megváltását pénzben, ami segített átvészelni a nyári hónapokat. Félek, hogy az idén elesek ettől az összegtől. Tehetek-e valamit ennek megakadályozására?
Részlet a válaszából: […] ...pedig mérlegelési jogkörében meghatározott időpontban adhatja ki. Ezek az előírások vonatkoznak azokra is, akik határozott időre szóló kinevezéssel rendelkeznek. E szabályok a koronavírusra tekintettel bevezetett veszélyhelyzet miatt sem változtak, ettől eltérni csak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Szabadság kiadása napban vagy órában

Kérdés: Egészségügyi intézményünk közalkalmazottakat foglalkoztat. A részmunkaidőben dolgozónk szabadságát az Mt. 124. §-a és a Kjt. idevonatkozó rendelkezései szerint munkanapban állapítjuk meg. Jól járunk-e el, ha heti 24 órás részmunkaidő esetében napban vagy akár órában kiadva és elszámolva biztosítjuk a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...§ (3) bek.]. Ekkor a szabadságot munkaórákban tartják nyilván és adják ki. E lehetőség alkalmazásakor első lépésben a szerződés/kinevezés szerinti munkaidővel a szabadság munkanapjait megszorozva, meg kell határozni, hogy az adott évre hány óra szabadság jár, majd...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Szabadságkiadás és orvosi igazolás leadása kettős közalkalmazotti jogviszonyban

Kérdés: Egy pedagógusnak két, különböző tankerületi központhoz tartozó munkahelyen is lehet kinevezése. Tehát lehet két részmunkaidős állása, és így kijön egy teljes állás. Hogyan kell megoldani a szabadsága kiadását? Kötelezhető-e arra, hogy egyszerre vegye ki a szabadságát mindkét helyen? Ha táppénzen van, a táppénzes papírt hol adja le?
Részlet a válaszából: […] A kérdéses esetben a pedagógusnak két külön közalkalmazotti jogviszonya áll fenn egymással párhuzamosan, mindkettőben külön-külön megilleti a szabadság. A szabadság mértékét az Nkt. 64. §-a munkanapban határozza meg, teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott pedagógus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Áthelyezés -további jogviszony létesítése az eredeti munkáltatóval

Kérdés: Közalkalmazottunk áthelyezéssel úgy került át egy másik Kjt.-s munkáltatóhoz, hogy közben intézményünknél maradt részmunkaidősként. Az áthelyezéskor kiadtuk a közalkalmazott részére a teljes munkaidős jogviszony megszűnését igazoló okmányokat, azonban a fennmaradó státuszára tekintettel nem tudjuk egyértelműen értelmezni a Kjt. szabályait. Ebben az esetben az áthelyezés az intézményünk részéről jogviszony-megszüntetésnek vagy módosításnak minősül-e? Kell-e a közalkalmazott részére új kinevezést készítenünk, vagy elég a kinevezésének módosítása? A közalkalmazottnak még az előző évről is maradt ki nem adott szabadsága, ezért kérdéses, hogy a részére járó előző évi és tárgyévi szabadságot az áthelyezés időpontjában ki kell-e fizetnünk, vagy a részmunkaidős jogviszonyában lehetséges-e azt kiadnunk?
Részlet a válaszából: […] ...régijogviszonya, és át sem alakulhatott részmunkaidős jogviszonnyá. Az újrészmunkaidős jogviszony csupán egy külön jogi aktus (egy új kinevezés) révénkeletkezhet, hiszen az áthelyezés az intézmény részéről mindenképpenjogviszony-megszüntetésnek számít....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Szabadságmegváltás a határozott idejű jogviszony meghosszabbítása előtt

Kérdés: Egyik kolléganőnk határozott idejű kinevezését háromszor hosszabbítottuk meg (utoljára januárban). A jogviszonya alatt két gyermeket szült (2006 szeptemberében, majd 2008 júniusában). A kinevezésében foglalt határozott idő 2010 augusztusában lejár, azonban az iskolakezdéssel mi ismét szeretnénk foglalkoztatni (pedagógus munkakörben). A kolléganőnek az elmúlt évek alatt jelentős mennyiségű szabadsága gyűlt össze, azonban az idő rövidsége miatt nem tudjuk a szabadságot teljes egészében az iskolakezdésig kiadni. Ha a lejárt szerződés következtében megszűnik a jogviszonya, kifizethetjük-e pénzben a szabadságát úgy, hogy szeptembertől ismét kötnénk vele szerződést? Szerintünk ez így jogszerű, mivel szeptembertől mindenképpen szükséges a munkája. A munkáltató a GYES-en lévő munkavállaló esetében rendelkezhet-e az oktatói pótszabadság egy részével?
Részlet a válaszából: […] ...helyettesítés céljából, vagy meghatározott munka elvégzésére, illetvefeladat ellátására létesíthető határozott időre történő kinevezéssel, továbbáugyanezen szakasz (5) bekezdése megállapítja, hogy a közalkalmazottijogviszonyt határozatlan idejűnek kell tekinteni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.

Közszféra: kötelező részmunkaidő

Kérdés: Tudomásunk szerint 2010-től lehetőség van arra, hogy a közalkalmazott kismama a gyermeke 3 éves koráig részmunkaidőben is visszatérhessen dolgozni. Milyen módon kérheti ezt a közalkalmazott, és milyen kötelezettségei vannak ezzel kapcsolatban a munkáltatónak?
Részlet a válaszából: […] ...fizetés nélküli szabadságigénybevételének megszűnése előtt legalább 60 nappal benyújtott – írásbelikérelme alapján módosítani a kinevezést, s ennek során heti 20 órás (illetvekészenléti jellegű munkakörök esetén a kinevezés szerinti munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.