Munkáltatói kárfelelősség a perben felülvizsgált szakvélemény alapján

Kérdés: Fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén történő kártérítési felelőssége abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően azért szüntette meg, mert mind az első-, mind a másodfokú foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleménye szerint a munkavállaló az adott munkakörben történő foglalkoztatásra egészségi állapota miatt nem alkalmas, utóbb azonban a bíróság az első-, illetve másodfokú orvosi szakvéleményekben foglaltaktól eltérően szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor egészségi állapota alapján alkalmas volt az adott munkakörben foglalkoztatásra? A kérdést feltevő munkáltató egy, a korábbi Mt. hatálya alatt megjelent, a BH 1990.362 döntésben szereplő érvelésre, illetve jogi következtetésre tud csak támaszkodni. Munkáltatóként ugyanis nincs tudomása arról, hogy a munkavállalónak milyen betegségei vannak, azok milyen súlyúak, illetve arról sem, hogy a betegség tartós-e. E lényeges tények ismeretének hiányában a munkáltató nem tudja érdemben vitatni az orvosi szakvéleményekben foglaltakat, ráadásul a másodfokú orvosi szakvéleménnyel szemben további jogorvoslati lehetőség is kizárt, továbbá az egészségi állapotuk miatt nem alkalmas személyeket a munkáltató a munkavédelmi jogszabályok alapján sem foglalkoztathatja.
Részlet a válaszából: […] ...helye lehet orvosszakértő kirendelésének. Az egészségügyi szerv véleményén alapuló munkaszerződés-módosítás miatt bekövetkezett keresetveszteségért azonban a munkáltató nem tehető felelőssé.Mindenekelőtt szükségesnek tartjuk rögzíteni, hogy egy folyamatban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Munkavállalói azonnali hatályú felmondás egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt

Kérdés: Két hete a munkáltatóm kijelentette, hogy gazdasági ügyintéző helyett pénztárosra kívánja módosítani a munkakörömet, egyúttal az alapbéremet is visszavenné 15 százalékkal. Mindez számomra komoly visszalépést jelentene, ezért nem fogadtam el a módosítást. Mivel a munkáltatóijogkör-gyakorlóm ragaszkodott a módosításhoz, kénytelen voltam azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyomat, hiszen a pénztárba osztottak be már előtte való héten is, mely számomra elfogadhatatlan lett volna. Most a munkáltató vezetője azt mondta, hogy a munkaviszonyt csak a felmondási idő letöltése mellett szüntethettem volna meg, és megtagadta a végkielégítés és a felmentési időre járó távolléti díjam kifizetését. Mit tehetnék?
Részlet a válaszából: […] ...Amennyiben Ön hozzá kíván jutni az említett juttatásokhoz, munkaügyi perben érvényesítheti az igényét, melynek érdekében keresetet kell benyújtania a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál. Ennek során Önnek elsősorban azt kell bizonyítania, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 5.

Munkavállalói lehetőségek szervezeti átalakítás esetén

Kérdés: A cégvezetéstől kapott hivatalos tájékoztatás szerint, részlegünket legkésőbb január 1-jével jelentősen átszervezik. Ez nemcsak a munkakörök változását jelenti, de egyesek új irodába költöznek, és – ami a legfontosabb – a munkabérek is módosulnának. A munkáltató a mostani havi alapbérek helyett mozgóbérre térne át. Így rosszabb teljesítmény esetén a havi keresetünk a mostanihoz képest 30%-kal is csökkenhetne. Milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben? Mi történik, ha a munkavállaló nem fogadja el ezeket az új feltételeket? A kollektív szerződésünk szerint átszervezések esetén a felmondás előtt a munkavállalónak másik álláshelyet kell felajánlani. Csökken-e a végkielégítés, ha a felajánlott pozíciót valamiért nem fogadják el?
Részlet a válaszából: […] Ha a munkáltató szeretné a munkakört, a munkavégzési helyet vagy az alapbért megváltoztatni, az a munkaszerződés módosítását igényli, így mindig a munkavállaló beleegyezéséhez kötött (Mt. 58. §). A kérdésben jelzett változások igénylik a munkavállalókkal való...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...elérni. A történtek fényében nem világos, hogy utóbb ezt a módosítást Ön elfogadta-e, mindenesetre, ha ez nem történt meg, jogosult keresetlevelet benyújtani a módosítás jogellenességének megállapítása, valamint a ténylegesen kifizetett és az egyébként Önt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Munkaszerződés elmaradt hatályosítása – a gondatlan károkozásért fennálló felelősség

Kérdés: A munkavállalóink munkaszerződését nem hatályosítottuk az Mt. 2012-es hatálybalépése óta. A munkaszerződésekben gondatlan károkozás esetére minden esetben 1,5 havi átlagkeresetig terjedő kártérítés került meghatározásra. Most az egyik munkavállalónkat kötelezni akarjuk az általa (gondatlanul) okozott kár megtérítésére. Ilyen esetben követelhetjük a hatályos Mt. szerinti négyhavi távolléti díjat, hiszen a szerződéseink hatálytalanok?
Részlet a válaszából: […] ...régi Mt. gondatlan károkozás esetén a kártérítés mértékét a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének ötven százalékában határozta meg [régi Mt. 167. § (1) bek.], azzal, hogy kollektív szerződés vagy munkaszerződés a károkozás, illetve a károkozó körülményeire...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.

Részmunkaidőben a gyermekgondozási szabadság után – változik a távolléti díj összege

Kérdés: Egyik munkavállalónk eddig GYES-en volt, de most szeretne visszatérni dolgozni. Kérte, hogy amíg a gyermeke hároméves nem lesz, addig hadd dolgozzon 4 (négy) órás részmunkaidőben. Mi ezt nem ellenezzük, de először szeretnénk kiadni neki a felgyűlt szabadságnapjait. Úgy tudjuk, hogy ha részmunkaidőre módosítjuk a szerződését, akkor a szabadság kiadása során is már a részmunkaidős díjazása alapján kell kiszámolnunk a szabadság díjazását. Esetleg a szülési szabadság előtti teljes munkaidős bérét kellene alapul vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló arra irányuló kérését, hogy a fizetés nélküli szabadságról történő visszatérését követően a gyermek hároméves koráig a napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőben kerüljön foglalkoztatásra, a munkáltatónak nem áll módjában megtagadni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.

Kártérítési felelősség korlátozása a régi Mt. alapján

Kérdés: A munkavállalóinkkal még a régi Mt. hatálya alatt olyan megállapodást kötöttünk, hogy kártérítési felelősségük a gondatlan károkozás esetén is másfél havi átlagkeresetük mértékéig terjedhet. Ez akkor kifejezett szigorítása volt a felelősségi szabályoknak. Az új törvényben viszont az van, hogy a munkavállaló alapesetben 4 havi távolléti díj mértékéig felel. Mi a helyzet, ha az ilyen, régebbi munkaszerződéssel rendelkező munkavállaló okoz kárt, milyen összeget lehet tőle követelni?
Részlet a válaszából: […] ...károkozás esetén a kártérítés mértéke a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének ötven százalékát nem haladhatta meg. Kollektív szerződés vagy munkaszerződés a károkozás, illetve a károkozó körülményeire, így különösen a vétkesség fokára, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.