Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...alkalmazni kell az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdésének azon szabályát, amelytől a Púétv. 157. §-a nem tartalmaz eltérést, vagyis a köznevelési intézmény vezetőjének kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékelnie kell a pedagógus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Nyugdíjas pedagógus – besorolás és követelmények

Kérdés: Egy, a pedagógus-előmenetel hatálya alá tartozó iskolapszichológus jelenleg egy alapítványi fenntartású köznevelési intézményben dolgozik, Pedagógus I. fokozatban. 2021 szeptemberében igénybe fogja venni a nők 40 éves kedvezményes nyugdíját, azonban a jogviszony megszakítása nélkül továbbra is folytatni fogja tevékenységét. Megtarthatja-e a besorolását? Rá, mint nyugdíj mellett pedagógus-munkakörben foglalkoztatottra vonatkozik-e a 2023-ig teljesítendő kötelező Pedagógus II. fokozatot célzó minősítési eljárás?
Részlet a válaszából: […] A nyugdíjjogosult közalkalmazotti vagy munkaviszonyban álló pedagógust (ideértve az iskolapszichológusokat is) az aktív korúakkal azonosan kell besorolni, valamint ugyanúgy kell teljesíteniük az egyes pedagógusfokozatokhoz kapcsolódó követelményeket. Nincs ugyanis olyan különös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Kisgyermeknevelő fizetési fokozata – a korábbi munkaviszony beszámítása

Kérdés: Bölcsődében dolgozom kisgyermeknevelőként. 2001-ben óvodapedagógus diplomát szereztem, 2017-ben pedig OKJ-s kisgyermeknevelő szakképesítést. Az óvodapedagógus-diploma megszerzése után a versenyszférában dolgoztam, csak 2017 augusztusától vagyok közalkalmazott, kisgyermeknevelőként dolgozom. Mivel van óvodapedagógus-diplomám, engem a pedagógus-előmenetel szerint soroltak be. 2001-től vagy 2017-től kell-e beszámítani a besorolásomhoz a munkaviszonyaimat?
Részlet a válaszából: […] ...iskolai végzettséggel, szakképzettséggel, szakképesítéssel már rendelkezett az érintett személy.Ön kisgyermeknevelő munkakörben, nem köznevelési intézményben, hanem a gyermekjóléti ágazatban dolgozik, a munkakör betöltéséhez szükséges végzettségeket,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Könyvtáros és pedagógiai asszisztens – végzettségek a besoroláshoz

Kérdés: Hogyan kell besorolni egy iskolában dolgozó, nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott könyvtárost, aki a főiskolai szintű könyvtáros szakképzettsége mellett egyetemi közgazdász szakképzettséggel is rendelkezik, valamint azt a pedagógiai asszisztenst, aki rendelkezik középfokú OKJ-s pedagógiai asszisztens szakképzettséggel, de mellette van főiskolai végzettsége is? A 326/2013. Korm. rendelet 2. számú melléklete szerint a könyvtáros E-J kategóriába sorolható. E rendelet 32. §-a azt mondja ki, hogy ha külön jogszabály nem határozza meg a képesítési feltételeket, mindig a legmagasabb végzettsége, szakképzettsége szerint kell besorolni. Eszerint elfogadom az egyetemi végzettséget, mert ágazati jogszabály nem írja elő a feltételeket? Azért is furcsa ez nekem, mert pályázati feltételként nyilván megjelöli a munkáltató a könyvtáros szakképzettséget, hiszen ezzel tudja ellátni a munkakörét.
Részlet a válaszából: […] ...326/2013. Korm. rendelet 32. §-át megelőző alcím a következő: "13. A köznevelési intézményben nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak besorolására vonatkozó szabályok". A 31. § (1) bekezdése szerint a köznevelési intézményben nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Pedagógus-illetményeltérítés lefelé

Kérdés: A munkáltató – önkormányzati fenntartású óvoda – lehetőséget lát arra az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdése alapján, hogy 2017. szeptember 1-jével egyetlen foglalkoztatott se kapjon illetményemelést. A fenntartó ugyanis nehéz anyagi helyzetére hivatkozva nem kívánja a (2) bekezdés szerinti illetményalap-emelés fedezetét biztosítani, azt az álláspontot képviselve, hogy az (1a) bekezdés szerinti differenciálás oly módon is lehetséges, hogy egy óvodapedagógust se részesítsenek illetményemelésben. Helytálló ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...1-jétől hatályos 100%-os garantált illetményt. A 65. § (1a) bekezdésének alkalmazására ezt követően kerülhet sor. E szerint "a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Dajkák végzettsége

Kérdés: Költségvetési szervnél foglalkoztatott óvodai dajkák személyi anyagainak felülvizsgálatakor észleltük, hogy a dajka munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottaink eltérő végzettséggel, képesítéssel rendelkeznek (pl. 8 általános iskolai végzettség, dajka szakképesítéssel; középfokú iskolai végzettség és szakmunkás-bizonyítvány; középfokú iskolai végzettség kisgyermekgondozó és nevelő szakképesítéssel). A munkáltatói jogkör gyakorlója köteles-e szabályozni a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget/szakképesítést? Ha a belső szabályozás megalkotása megtörténik, kötelezhető-e olyan dajka az előírt képesítés megszerzésére, aki már 10-25 éve jogviszonnyal rendelkezik? Ha kötelezni kellene, kell-e vele tanulmányi szerződést kötni, a képzés költségeit kinek kell viselnie? Ha nem szükséges a szabályozás, akkor milyen végzettség/szakképesítés alapján kell a munkavállalót besorolni?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés kötése kizárt [Mt. 229. § (2) bek. b) pont].Ami a besorolást illeti: a 326/2013. Korm. rendelet 13. fejezete tartalmazza a köznevelési intézményben nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak besorolására vonatkozó szabályokat. A 32. § értelmében,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.