Szombatra elrendelt munkaidő – kompenzálás szabadidővel

Kérdés:

A közalkalmazottak négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak 5/2-es, 8 órás munkarendben, hétfőtől péntekig. Városunkban havi egy szombaton rendezvényt tartanak, és ezt az intézmény szervezi. Akiknek nincsen szombatonként beosztás szerinti munkanapjuk, azok közül is dolgozik néhány ember, mert elő kell készülni, és maga a rendezvény is megkívánja. Az intézmény fizetni a túlmunkáért jelen állás szerint sajnos nem tud. A beosztás a havi egy első heti szombat alkalmával már előre tudható, így már egy hónappal előbb el lehet készíteni a beosztást arra a szombati pihenőnapjukra, amikor egyébként nem dolgoznának. De a rendezvény miatt a négyhavi munkaidőkeretben dolgozni fognak egy bizonyos szombaton havonta. Így lesz egy beosztás szerinti munkanapjuk szombaton (8 óra), és helyette hétfőn a beosztás szerinti munkanapjukon pihenőnaposok lesznek. A négyhavi munkaidőkeretbe bele tudja tenni a munkáltató, ha megbizonyosodik afelől, hogy így a ledolgozott 8 óra helyett kizárólag 8 órát kell kiadni, és semmivel nem többet. Fizetni nem tud, és a közalkalmazottaknak megfelel a szabadidő, ebben meg is állapodnak. A munkáltató szeretné szabályosan csinálni, kérdés, hogy a rendszeres időközönként elrendelt szombati 8 óra helyett csak 8 óra jár-e? És a kiadott 8 óra szabadidő mellett biztosan nincs-e pótlékfizetési kötelezettsége?

Részlet a válaszából: […] A munkaidőkeret lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató az általános munkarendtől eltérve ne szombatra és vasárnapra ossza be a heti pihenőnapokat, illetve nem kell minden héten pontosan két pihenőnapot beosztani. Ugyanakkor heti átlagban ilyenkor is megilleti a közalkalmazottat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkaidő és szabadság – az elszámolás lehetőségei

Kérdés: A közalkalmazott 12 órás munkarendben, kéthavi munkaidőkeretben dolgozik. Az elszámolólapján 2020. május hónapra 168 óra munkavégzés és öt nap szabadság (40 órával számolva) szerepel. Így 208 órára jött ki a ledolgozott óra. A májusi kötelező óraszám 160 óra. 208-160 = 48 óra rendkívüli munkavégzés lett elszámolva. Helyes-e így ez az elszámolás?
Részlet a válaszából: […] Az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az első elszámolási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Szabadidő a rendkívüli munkavégzésért közalkalmazotti jogviszony esetén

Kérdés: A Kjt. szerint lehet-e a munkáltatónak túlóra terhére szabadságot kiírni?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyra az Mt. szabályait a Kjt.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni [Kjt. 2. § (3) bek.]. A rendkívüli munkaidő ellentételezését az Mt. 143. §-a szabályozza, amely közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó (ezt ugyanis a Kjt. 80. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 16.

Közalkalmazott rendkívüli munkaidejének ellentételezése

Kérdés: Idősek gondozóházában dolgozó közalkalmazott gondozónők túlórájával kapcsolatban szeretném kérni a véleményüket. A gondozónők 12 órás, folyamatos munkarendben, kéthavi munkaidőkeretben dolgoznak. Ha a munkaidőkeret végén a kötelező óraszámnál többet dolgoztak, túlórát fizetünk: alapbér 100 százalék + 50 százalék túlórapótlék, pihenőnapra: alapbér 100 százalék + 100 százalék túlórapótlék. Ha a közalkalmazottnak a munkaidőkeret végén több pihenőnapja volt, mint a kötelező, akkor milyen százalékkal számolom el a túlórát? Tekinthetjük-e úgy, hogy a túlóra pihenőnapban lett kiadva, és akkor már csak 50 százalék, illetve 100 százalék túlórapótlékot kell fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] Először is szükséges tisztázni, a "túlóra", "túlórapótlék", illetve a "folytonos munkarend" kifejezéseket a hatályos munkajogi szabályozás nem ismeri. Helyettük az Mt. – a Kjt. tekintetében is irányadó – szabályai rendkívüli munkavégzésről (Mt. 107-109. §),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Közalkalmazott magasabb vezető rendkívüli munkájának ellenértéke

Kérdés: A közalkalmazott, aki magasabb vezető (óvodavezető), jelezte írásban a munkáltatói jogkör gyakorlójának, hogy jelentős többletmunkát végzett az év során, ezért kéri, hogy szabadidőként ezt az indokoltan túldolgozott munkaidőt "lecsúsztathassa". Hivatkozik az Mt. 143. §-ára. Nevezett részére túlmunka elrendelésére nem került sor. Lehet-e túlmunkát elrendelni részére egyáltalán, illetve esetében kell-e biztosítani a túlmunkáért járó szabadidőt?
Részlet a válaszából: […] Rendkívüli munkavégzés esetén a magasabb vezető közalkalmazottat is megilleti annak ellenértéke. Ez alól kivétel, ha a magasabb vezető a munkáltató döntése alapján kötetlen munkarendben dolgozik. Ekkor ugyanis munkaideje beosztását maga jogosult meghatározni (Mt. 96. §)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 21.

Rendszergazda pedagógus – két munkakör a kinevezésben

Kérdés: 1998-ban szereztem tanári diplomát matematika-kémia szakon, másoddiplomát informatikatanári szakon 2013-ban. Az informatika szak megszerzését követően a tanítás mellett az iskolai hálózat rendszergazdai feladatait is ellátom tanári besorolással, külön bérezés nélkül. Rendszeresen kérnek hétvégén és iskolai szünetben is az ezzel kapcsolatos feladatok ellátására. Megteheti-e ezt a munkáltatóm, illetve van-e jogom valamiféle pluszdíjazásra?
Részlet a válaszából: […] ...milyen rendszerességgel látja el a közalkalmazott. Eseti feladatellátáskor a munkáltatójával a pedagógusi feladatokra létrehozott közalkalmazotti jogviszony mellett eseti munkavégzésre irányuló szerződések köthetők. Így például egy új rendszer...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Közalkalmazottak pihenőnapi munkavégzésének ellentételezése

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó készenléti jellegű munkakörben, kéthavi munkaidőkeretben (de nem folyamatos, megszakítás nélküli munkarendben) foglalkoztatott közalkalmazottak, akik 9 és 10 órás megállapodást írtak alá a napi munkavégzést tekintve, jogosultak-e rendkívüli munkavégzés ellentételezéseként pótlékra (vagy szabadnapra)? Ha igen, pihenőnapon történő munkavégzés esetén 100%-os pótlékra, vagy a kéthavi keret végén 50%-os pótlékra lesznek-e jogosultak? Ha például 2015. január 1-jén, 2-án, 3-án vagy 4-én beosztásuk szerint felvették a munkát, megilleti-e őket valamilyen jogcímen külön díjazás, pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. közalkalmazotti jogviszonyra is irányadó 92. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a teljes napi munkaidő a felek megállapodása alapján 8 óráról legfeljebb napi 12 órára emelhető, ha a közalkalmazott készenléti jellegű munkakört lát el. Ha a felek erről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.

Bérpótlékok munkaszüneti vagy vasárnapi, illetve rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltató esetében, ha a közalkalmazott megszakítás nélküli munkarendben (havibéres, 24/72) foglalkoztatott, és munkaszüneti napon
- -a beosztása szerint munkát végzett, akkor a havibéren felül jár-e az alapbér arányos része és a 100%-os munkaszüneti pótlék, vagy csak a 100%-os pótlék?
- -amennyiben beosztásától eltérően, heti pihenőnapján végezett munkát, akkor a havibéren felül az alapbér arányos része, és a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért 100%-os fizetett munkaszüneti pótlék jár?
Rendkívüli munkaidőben, napi munkaidőn, munkaidőkereten, elszámolási időszakon felüli, illetve a heti pihenőnapon végzett munkáért járó pótlékok (50%, 100%) helyett kiadott szabadidő esetében a havibéren felül:
- -az alapbér arányos része és az 50%-os pótlék helyett szabadidő,
- -az alapbér arányos része és a 100%-os pótlék helyett szabadidő és 50%-os pótlék jár?
Megfelelő-e az az eljárás, hogy alapbér helyett szabadidő és a megfelelő pótlék kerül kifizetésre? Vasárnapi pótlék (készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatottak) esetében a havibéren felül is az alapbér arányos része és az 50%-os pótlék jár, vagy csak a pótlék, illetve az alapbér arányos része helyett adható-e ki szabadidő és az 50%-os pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...napi – rendkívüli munkavégzésért cserébe további 100% pótlék illeti meg [Mt. 143. § (4) bek.].Az 50%-os túlórapótlék a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján szabadidővel is kiváltható. A szabadidő nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 16.

Pedagógus díjazása május 1-jén

Kérdés: Iskolánk kórusa fellépett május 1-jén a városi majálison. Milyenfajta munkaidőnek minősül ez az Nkt. szerint? Milyen díjazás illeti meg erre az időre a karvezetőt és a kísérő tanárokat?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. – közalkalmazottakra is irányadó – 107. §-ának a) pontja értelmében rendkívüli munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő időpontban végzett munka, tehát például a heti pihenőnapon, munkaszüneti napon végzett munka. A fentiek alapján a munkaszüneti napon a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Közalkalmazottak rendkívüli munkavégzése

Kérdés: Jogszerű-e Önök szerint az, ha a közalkalmazottaink rendkívüli munkavégzése esetén a Ktv. 40. §-át alkalmazzuk, azaz általában az egyébként irányadó bérpótlék helyett a végzett munka időtartamával azonos mértékű szabadidőt biztosítunk, a heti pihenőnapon és a munkaszüneti napon végzett munka esetén pedig az elvégzett munka időtartamának kétszeresét adnánk ki szabadidőként?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy Kjt. hatálya alá tartozómunkáltatóknál a közalkalmazotti jogviszonyra a Kjt. – mögöttes jogszabálykéntpedig az Mt. – rendelkezéseit kell alkalmazni, általában véve nincs lehetőség aKtv. rendelkezéseinek "automatikus" alkalmazására. Ebből következik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.