Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...analógiát alkalmazni, és a Tbj-tv. biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos utalása [Tbj-tv. 8. §] sem releváns.Ha a munkaviszony közös megegyezéssel szűnne meg, szintén a fentiek irányadóak, ugyanis a közös megegyezésből a munkaviszony megszűnése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Személyi illetmény – ha utóbb magasabb összegű a besorolás szerinti illetmény

Kérdés: Köztisztviselőnk személyi illetményben részesül. A vírushelyzet hozta időszakban a nyelvvizsga-kötelezettség elengedésének köszönhetően megkapta a diplomáját, mely a jelenleg is betöltött munkakörében szakirányúnak minősül. A felsőfokú végzettsége alapján a besorolás szerinti illetménye kedvezőbb lenne számára, mint a jelenlegi személyi illetmény. A Kttv.-ben nem találtunk lehetőséget a személyi illetményből való év közbeni "kiléptetésre. A Munkaügyi Levelek 185. számában megjelent 3671. számú kérdésre adott válaszuk is ebben erősített meg minket. Ugyanakkor munkavállalónk a Költségvetési Levelek 299. számában az 5314.számú kérdésére azt a választ kapta, hogy közös megegyezéssel az illetmény módosítható. Hogyan járunk el helyesen? Amennyiben módosítunk, akkor a főiskolai oklevél kiállításának napjától?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. 235. §-ának (1) bekezdése határozza meg a személyi illetmény megállapításának feltételeit a képviselő-testület hivatalában, a személyi illetmény visszavonhatóságáról, módosításáról a 2020. január 1. napjától hatályos Kttv. 235. §-ának (2) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

"Helyben járás" – a közalkalmazotti illetmény és a garantált bérminimum emelése

Kérdés: Jogszerű-e, ha a közalkalmazott illetményének a munkáltató döntésén alapuló illetményrészét a garantált bérminimum miatti illetményemeléssel egyidejűleg visszaveszik, amely eredményeként összességében a közalkalmazott illetménye nem növekszik?
Részlet a válaszából: […] ...a kinevezés kötelező tartalmi eleme (lásd a Kjt. 21. §-ának (3) bekezdését!), az említett minősítési feltétel megléte esetén is közös megegyezés kell a felek között a kinevezésmódosításhoz, melynek alapján a garantált szintet meghaladó összegű illetmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 20.

Munkaviszony-létesítési feltétel – a leltárfelelősségi megállapodás megkötése

Kérdés: Munkavállaló alkalmazásának feltétele lehet-e a leltárfelelősség vállalása? Amennyiben igen, akkor a munkáltatónak van arra lehetősége, hogy arra hivatkozással szüntesse meg felmondással a munkavállaló munkaviszonyát, hogy az adott munkakört olyan munkavállalóval szándékozik betölteni a továbbiakban, aki a vele meghatározott tartalom szerinti leltárfelelősségi megállapodást köt? Álláspontunk szerint ilyen esetben "minőségi cseréről" lenne szó. Azt is szeretnénk tudni, hogy arra van-e lehetőség, hogy ha egy munkavállaló munkakörét a felek közös megegyezéssel kívánják módosítani, akkor a munkáltató az új munkakör vonatkozásában írja elő feltételként a leltárfelelősség vállalását? Ezen túlmenően abban is kérjük állásfoglalásukat, hogy amennyiben a munkáltató jogszerűen szabhatja feltételként a leltárfelelősség vállalását a jogviszony létesítéséhez, akkor mi a jogi helyzet, ha a munkavállaló a leltárfelelősségi megállapodást az Mt. 184. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra hivatkozással, a leltáridőszak utolsó napjára indokolás nélkül írásban felmondja? Ez lehet felmondás jogszerű indoka?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató a munkaviszony létesítésének feltételéül szabhatja, hogy bizonyos munkakör betöltéséhez leltárfelelősségi megállapodás megkötése szükséges. Tipikusan ilyen lehet például a raktáros munkakör. Ugyanakkor, ha a munkáltató ilyen követelményt nem támasztott a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Minősítés és magasabb illetmény visszavonása

Kérdés: A Kjt. 66. §-ának (8) bekezdése lehetőséget ad-e munkáltatói mérlegelésben garantált illetményen felüli munkáltatói döntésen alapuló illetményrész visszavonására, ha a kevéssé alkalmas vagy alkalmatlan minősítést a közalkalmazott nem a kinevezést követő egy év eltelte után, hanem későbbi, akár sokadik minősítése alkalmával kapja?
Részlet a válaszából: […] ...Nem írja ugyanis felül ez a rendelkezés az Mt. közalkalmazottakra is irány­adó 58. §-át, miszerint: "A felek a munkaszerződést közös megegyezéssel módosíthatják". Nincs továbbá olyan speciális szabály a Kjt.-ben, amely ezt a 66. § (8)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 2.

Vezetői minősítés lehetősége

Kérdés: Cégünk tulajdonosa nehezményezte, hogy meghatározott pozíciókban a munkavállalók felelőssége korlátozott. Ezt megváltoztatandó, ezeket a munkaköröket vezetőinek minősítette. Ilyen esetben hogyan tájékoztassuk a munkavállalókat, illetve mikortól lehet az új felelősségi rendszert velük szemben alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató tulajdonosa, illetőleg a tulajdonosi jogokatgyakorló szerv a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségűmunkakör tekintetében előírhatja, hogy az ilyen munkakört betöltő munkavállalóaz Mt. bizonyos szabályainak alkalmazásában vezetőnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.