Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...ugyanakkor más, alacsonyabb végzettségűmunkavállalókat is felvett az utóbbi időben, önmagában nem feltétlenül jelentmunkáltatói kötelezettségszegést. Amennyiben azonban a munkavállaló munkaköreés bérezése is módosult a visszatérését követően, akkor erre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Tanulmányi szerződés – ha a munkáltató nem biztosítja a feltételeket

Kérdés: A munkáltatómmal tanulmányi szerződést kötöttem. Ebben szerepel, hogy nem illet meg a támogatás akkor, ha a tanulmányaimat nem megfelelő eredménnyel végzem, és ezért félévet vagy tanévet kell ismételnem. A szerződés előírja, hogy amennyiben az előírt időn belül önhibámból nem fejezem be a tanulmányaimat, a szerződést a munkáltató megszüntetheti, én pedig köteles vagyok egy összegben visszafizetni a támogatás összegét. A munkáltatóm az említettek alapján arra hivatkozva kéri a támogatás visszafizetését, hogy nem fejeztem be az előírt tanulmányi időn belül az iskolát, nem tudom bemutatni az oklevelet. Azt állítja: saját hibámból nem tudtam eredményesen teljesíteni a vizsgáimat, pedig a vizsgákra felkészülési időt ő biztosította, szabadságom alatt nem kellett munkát végeznem, és hogy a tanulmányaim nem megfelelő eredménnyel történő folytatása miatt jogosan követeli vissza a támogatást. Úgy gondolom viszont, hogy nem saját hibámból nem fejeztem be időben a tanulmányaimat, mivel egy másik betöltetlen állás miatt két éve a munkaidő-kedvezményt alig tudtam igénybe venni, elmulasztottam az óráim jó részét, a vizsgáimat is nemegyszer halasztanom kellett. Ennek alapján is jogszerűen kéri a munkáltatóm a támogatás összegét?
Részlet a válaszából: […] ...munkaügyi jogvitára kerülne sor, jelen esetben abíróság azt vizsgálná, hogy a munkáltató követett-e el lényegeskötelezettségszegést, amely az Ön tanulmányi szerződésből fakadókötelezettségei alóli mentesülését jelentené. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.

Tanulmányi idő túllépése a felkészülést akadályozó munkáltatói kötelezettségszegés miatt

Kérdés: 2007-ben négy féléves, levelező tagozatos iskolai képzésre iratkoztam be, amelyre később tanulmányi szerződést is kötöttünk. Ebben szerepel, hogy amennyiben az előírt tanulmányi időn belül önhibámból nem fejezem be a tanulmányaimat, és nem mutatom be az iskola elvégzését igazoló okmányt, akkor a munkáltató megszünteti a tanulmányi szerződést, és köteles vagyok egy összegben visszafizetni a támogatást. Már két év letelt, de ehhez képest tanulmányaim felét teljesítettem csak. Cégünk forgalma tavaly jelentősen megugrott, ráadásul a kolléganőm is szülni ment és én vettem át a feladatait. A munkák miatt még a munkaidő-kedvezményt sem tudtam igénybe venni, az iskolai foglalkozásokon sem tudtam részt venni, a vizsgáimat halasztani kényszerültem, sőt a vizsgaidőszak alatt is számos alkalommal be kellett mennem a munkahelyemre. Ennek ellenére a munkáltatóm a tanulmányi szerződés fenti kikötésére hivatkozva felszólított a tandíj és tanulmányi szabadságra fizetett munkabér visszafizetésére. Mit tegyek, a szerződés alapján valóban köteles vagyok fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...való részvételt és a vizsgákravaló felkészüléshez előírt szabadidőt, ezekkel összefüggésben megállapítható alényeges kötelezettségszegés. Már az előbb említett kötelezettségek egyikéneknemteljesítése is megalapozza a tanulmányi szerződésből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.