Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Egyszerűsített foglalkoztatás – díjazási kérdések

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás esetén, ha az ilyen munkaviszonyban álló foglalkoztatott a többi munkaviszonyban álló munkavállalókkal együtt tart munkaközi szünetet, és az nem része a munkaidőnek, kell-e arra az időre túlórát fizetni az egyszerűsített foglalkoztatott részére? A jelenléti íven is ennyivel több a munkaidő. Fizetett ünnepen folyamatos munka esetén (mezőgazdaságban) jár-e a 100%-os pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...óra munkavégzést követően kell kiadni [Mt. 103. § (4) és (5) bek.].Mivel az Mt. 86. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint – a készenléti jellegű munkakört kivéve – nem munkaidő a munkaközi szünet tartama, az az egyszerűsített foglalkoztatás keretei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Teljesítendő munkaidő meghatározása megállapodás alapján

Kérdés: Az Mt. 93. §-ának (2) bekezdése ír a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő mértékéről. A régi Mt. ilyen rendelkezést nem tartalmazott. Afelek a megállapodásukban vagy kollektív szerződésben rendelkezhetnek-e havi 172, 173 vagy akár 174 óra munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőről?
Részlet a válaszából: […] ...szabályozásával sem lehet ennél magasabb óraszámot elrendelni, csak ha a hosszabb teljes munkaidőre a törvény lehetőséget ad (azaz készenléti jellegű munkakörben, vagy ha hozzátartozók között áll fenn a munkaviszony) [Mt. 92. § (2) bek., Mt. 135. § (2) bek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Vasárnap és munkaszüneti nap díjazása a szállodában

Kérdés: Szállodai tevékenységet folytató munkáltató (0-24 órában) dolgozóival kötött munkaszerződésében szerepel, hogy a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap és munkaszüneti napon is működő munkáltató, a munkavállaló munkaköre is rendeltetéséből adódóan e napokon is rendes munkaidőben dolgozó munkakörnek minősül. A munkavállalók szállodai recepciós, fürdőrecepciós, uszodamester munkakörökben dolgoznak, 2 havi munkaidőkeretben, általában napi 12 órás beosztás szerint. A fürdő nyitvatartása eltér a szállodáétól, hétfőtől szombatig 08-20 óráig, vasárnap 8-12 óráig tart nyitva. Jogosult-e bármelyik dolgozó (akár a szállodában, akár az uszodában dolgozik) vasárnapi munkavégzés esetén vasárnapi pótlékra? Illetve havibéres elszámolás esetén, mivel a fizetett ünnep bérét eleve tartalmazza a havibér, 100% bérpótlékon kívül (havibér/174 x munkaszüneti napon ledolgozott óraszám összegen) felül bármilyen egyéb juttatásra? (Az esetleges éjszakai, illetve műszakpótlék természetesen elszámolásra kerül.)
Részlet a válaszából: […] ...illeti meg a munkavállalót, ha a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag több műszakos tevékenység keretében, készenléti jellegű munkakörben, vagy a kereskedelmi ágazatban működő munkáltatónál történő foglalkoztatás alapján kerül sor [Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Munkaközi szünet díjazása és engedély nélküli tevékenység

Kérdés: A munkavállalónak nem fizetik a kötelezően kiadandó szünetek idejét (napi másfél óra hűtőházi rakodás), és a munkáltató olyan tevékenységet végez, amire valószínű nincs is "jogosítványa". Kihez lehet fordulni jogorvoslatért vagy tanácsért, illetve amennyiben a megbízó cég nem végezheti azt a tevékenységet (hűtőházi raktározás), aminek része a kötelezően kiadandó szünet is, szintén kérdés, hova lehet fordulni panasszal/kéréssel?
Részlet a válaszából: […] ...vagy kollektív szerződés alapján biztosítható. A munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni, a szünet – a készenléti jellegű munkakör kivételével – nem számít bele a munkaidőbe [Mt. 103. § (1)-(4) bek., 86. § (3) bek. a) pont]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

12 órás munkarend elszámolási kérdései – a vasárnapi pótlék

Kérdés: A teljes munkaidős, havibéres kollégáink egy részét a jövőben 12 órás műszakokban szeretnénk foglalkoztatni, hathavi munkaidőkeretben. Változtat-e ez a havi alapbér elszámolásán? Ebben az esetben jár-e vasárnapi pótlék? A szabadságot továbbra is nyolc órával kell nekik elszámolnunk? A fizetett ünnepre is nyolc órát kell számolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...akkor illeti meg a munkavállalót, ha e napon rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag több műszakos tevékenység keretében, készenléti jellegű munkakörben, vagy kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatónál történő foglalkoztatás alapján kerül sor [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Diszpécserek munkaideje

Kérdés: A munkáltató vezetése a telephelyünkön működő folyamatos diszpécseri szolgálatot át akarja alakítani, ami a diszpécserek munkaidő-beosztását és bérezését is érinti. Ezentúl a 24 órás diszpécseri szolgálat jönne létre, amely úgy oszlana meg, hogy 10 órát ténylegesen a telephelyen, és a többi 14 órát az otthonában, készenlétben töltené a munkavállaló. A következő nap szabadnap lenne. Munkajogilag kivitelezhető-e a 24/24 órás munkaidő? Ebben az esetben milyen bérpótlékokkal kell számolni, és a diszpécser munkaidejét hogyan lehet meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...pedig legfeljebb havonta 4-szer (a többinek a két munkanap közötti napi pihenőidőre kell esnie) [Mt. 112. § (2) bek.]. A napi munkaidő készenléti jellegű munkakörben 10 órában megállapítható, ez egyenlőtlen munkaidő-beosztásnak minősül, feltétele a munkaidőkeret...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Munkaszüneti napra járó díjazás mértéke készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: A készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott, megszakítás nélküli munkarendű portások munkaszüneti napi bérének és pótlékainak számfejtése hogyan helyes 2017. október 23-ára, ha az adott munkavállaló a munkaszerződése szerint 6 órás, de azon a napon 18 órát dolgozott? A kollektív szerződés szerint munkaidőkeretet alkalmaznak, a portásoké éves. Jár neki a ledolgozott órára járó bér és a távolléti díj 6 órára, illetve a 100% rendkívüli munkavégzésért járó pótlék?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak a munkaszüneti napon teljesített 18 óra munkavégzésére természetesen jár az alapbére. Munkaszüneti napra rendes munkaidő megszakítás nélküli tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló részére is beosztható [Mt. 102. § (2) bek.]. Ebben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Bérpótlékátalány kikötése alkalmi munka esetén

Kérdés: Ha az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó, egy napra szóló munkaszerződésben napi 10 óra munkavégzést kötünk ki, és arra figyelemmel állapítjuk meg a díjazást, akkor kell a munkavállalónak rendkívüli munkavégzésért járó díjazást fizetni a 8 órát meghaladó munkavégzés esetén? Hogyan lehet "fix" összegben megállapodni a munkavállalóval alkalmi munkánál?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó szabályokat, ezért a munkavállalóval az általános teljes munkaidőnél (8 óránál) hosszabb napi munkaidőt kikötni csak készenléti jellegű munkakör esetén, vagy akkor lehet, ha a munkavállaló a munkáltató vagy a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Múzeumpedagógus foglalkoztatása vasárnap és osztott munkaidőben

Kérdés: Önkormányzatunknál múzeumpedagógus közalkalmazottat a nyári szezon ideje alatt munkaidőkeretben (kéthavi, majd négyhavi) szeretnénk foglalkoztatni. A múzeum a balatoni idegenforgalmi szezonban a látogatói igényeknek és a bevált gyakorlatnak megfelelően a hét minden napján nyitva tart. Kérdésünk, hogy a közalkalmazottat az Mt. 101. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján be lehet-e osztani vasárnapra rendes munkaidőbe? Természetesen figyelembe véve a pihenőnapok kiadására vonatkozó egyéb szabályokat. Amennyiben adott héten vasárnap dolgozott, akkor az előtte lévő szombati munkavégzésre vonatkozik-e valamilyen korlátozás? Továbbá lehetséges-e a rendes munkaidő beosztása oly módon, hogy a közalkalmazott a munkaidőkeretben adott napon nem folyamatosan dolgozik 8-10 órát, hanem az egyes napokon belül az osztott munkaidőhöz hasonlóan alakul a beosztása? Például hetente több napon 10.00-12.00-ig és 14.00-20.00-ig dolgozna, amely összesen napi 8 óra. A két munkavégzés közötti szünetben a munkahelyét elhagyhatja, a szabadidejével maga rendelkezik.
Részlet a válaszából: […] ...napi munkavégzést, így nincs akadálya, hogy akár mindkét napon beosztása szerint dolgozzon a közalkalmazott. Megjegyezzük, hogy egyedül a készenléti jellegű munkakörökben volt tilos szombatra munkaidőt beosztani, ha a rá következő vasárnapra volt munkaidő beosztva. Ám ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.
1
2
3