12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Kisgyermekes munkavállaló munkaidő-beosztása
Kérdés: A munkavállaló (anya) a gyermeke kétéves korának betöltését követően szeretne visszajönni dolgozni. A gyártásban három műszakban dolgozunk, hétvégén is, és a munkavállaló kifejezetten kéri, hogy a gyermekei felügyeletének megoldása érdekében dolgozhasson esetenként hétvégén és éjszaka is, így korábban végezve haza tudna érni addigra, amikor a férje délelőtt elmegy dolgozni. Van erre lehetőség?
2. cikk / 12 Ügyelet teljesítésének megtagadhatósága
Kérdés: Munkáltatóm a havi 36 órás túlórakereten fölül dolgoztat engem. Persze a munkalapon ezt nem könyvelik, csak a munkaidő-kiírásban. Erre jön még rá az ügyeletem, emiatt sok esetben még plusz 20-30 órát dolgozom. Közöltem a munkáltatómmal, hogy lemondom az ügyeletet, mert a havi 40-80 óra túlórát nem bírom. Erre ők kötelezőnek mondták az ügyelést, és elbocsátással fenyegetnek. Pedig már négy éve kivettek a karbantartók létszámából, azóta a termeléshez tartozom mint üzemi műszerész. De az ügyeletet továbbra is vinnem kell, éppúgy, mint a karbantartóknak. Mit tehetek, hogy megszabaduljak az ügyeléstől, de ne rúgjanak ki?
3. cikk / 12 Gépjárművezetők munkaközi szünete és munkaidő-nyilvántartása
Kérdés: A gépjárművezetők esetében elfogadható-e, hogy a munkaközi szünet naponta akár 2-3,5 óra között van, mert a gépjárműre szerelt tachográf szerint a gépjármű ezen időszak alatt nem volt mozgásban? Például reggel 4 órakor kezd a dolgozó, 10 órakor végez, és a tachográf adatai szerint 2 óra munkaközi szünet volt. Ezt a két órát le kell (lehet) vonni a munkaidőből? Vagyis a munkaidőkeret elszámolásakor csak 4 órát számolunk el munkavégzés címén? Jelenléti ívként elfogadható-e a tachográf adataiból nyert nyilvántartás?
4. cikk / 12 Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról
Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
5. cikk / 12 Ügyeleti idő elszámolása
Kérdés: Informatikus munkavállalóink rendszerfelügyelőként gyakran teljesítenek ügyeletet. Az új Mt. szerint nemcsak az ügyelet alatti tényleges munkavégzés, hanem a teljes ügyeleti idő rendkívüli munkavégzésnek számít majd. Attól tartok, hogy így nagyon hamar kimerül a rendkívüli munkavégzés 250 órás éves kerete. Van-e más munkaidőszabály, amely során az ügyeleti időt figyelembe kell vennünk az új törvény szerint?
6. cikk / 12 Rendkívüli munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben
Kérdés: Négyhavi munkaidőkeretben foglalkoztatunk munkavállalókat. A munkaidőkeretben mikor kell elszámolni a rendkívüli munkavégzéssel; csak a keret végén, vagy a munkaidőkeret alatt havonta is?
7. cikk / 12 Osztott munkaidő-beosztás – a két rész közé eső idő megítélése
Kérdés: Alkalmazottaink egy részét osztott munkaidőben foglalkoztatjuk (munkaidejük reggel 8-tól délig, majd du. 3-tól este 7-ig tart). A kialakult gyakorlat szerint az osztott munkaidő két része közé eső idővel szabadon gazdálkodhatnak, azzal a megkötéssel, hogy szükség esetén fél órán belül rendelkezésre tudjanak állni, melyet készenléti díjjal honorálunk. A külvárosban élő alkalmazottak közel másfél órányi távolságra élnek, így az osztott munkaidő két része közé eső időben nincs lehetőségük hazautazni, és nincs értelme elhagyniuk a munkahelyet. Kérdésem: jogosnak tekinthető-e ezen alkalmazottak ügyeleti díjazás iránti igénye, annak ellenére, hogy mi nem tartunk igényt az ügyelet teljesítésére, csak arra, hogy elérhetőek legyenek?
8. cikk / 12 Rendkívüli munkavégzés – év végén átnyúló munkaidőkeret esetén
Kérdés: Háromhavi munkaidőkeretben alkalmazzuk munkavállalóinkat. A keret nem mindig fejeződik be a naptári év végén. A legutóbbi 2008. november 1-jétől 2009. január 31-éig tartott. Az éves elrendelhető 200 óra túlóra ebben az esetben melyik év terhére számítandó?
9. cikk / 12 Készenlét – betörésjelző riasztása miatti rendelkezésre állás
Kérdés: Készenlétnek számít-e, ha valakinek a napi nyolcórás munkáján kívül az is feladata, hogy munkaidőn kívül (délután 17 órától reggel 9 óráig) behívható legyen a betörésjelző riasztása esetén? Ez általában havonta egyszer meg is történik. Milyen díjazás jár részére?
10. cikk / 12 Munkavégzés otthon – hogyan számolják a túlórákat?
Kérdés: Heti 40 órás munkarendben dolgozó szoftvert forgalmazó és bevezető cég vagyunk. Partnereinkhez alkalmazkodva előfordul, hogy alkalmazottaink a normál munkaidőn kívül, este/éjjel vagy hétvégén (is) dolgoznak. Hogyan kell ezt munkajogilag helyesen kezelni? Rendkívüli munkavégzés-e ez? Hogyan kell díjazni? Hogyan kell dokumentálni? Mi illeti meg a munkavállalót? Nincs szoftveres munkaidő-nyilvántartásunk, és nem dolgozunk munkaidőkerettel sem. Az ilyen munkavégzés nem a telephelyen/központban történik.