Téves besorolás és az illetménykülönbözetre való jogosultság

Kérdés: Van egy közalkalmazott kollégánk, aki szociális gondozóként dolgozik, 2018 márciusában jött létre a határozott idejű jogviszonya, mely 2018 novemberében lett határozatlan idejű. 2019-ben szakképesítést szerzett, ennek igazolása alapján az átsorolása megtörtént. 2020-ban külföldi munkavállalásról szóló igazolást nyújtott be hivatalunkhoz, mely igazolás kiadmányozási dátuma is 2020. Ez alapján az átsorolása ismét megtörtént az igazolás benyújtásának dátumától. A kolléga viszont azt kéri, hogy a 2020-ban kiadott és ezt követően a hivatalunkhoz benyújtott igazolás alapján őt a felvétele dátumától sorolják be, és visszamenőlegesen az így keletkezett illetménykülönbözetre is igényt tartana. A kolléga kérése jogosnak tekinthető-e annak tükrében, hogy nem a munkáltató hibázott, hanem a kolléga saját mulasztása miatt nem került benyújtásra az igazolás a felvételekor, 2018-ban? 2018. évben az akkor rendelkezésre álló dokumentumok alapján történt a besorolása, majd a jogosultságot bemutató igazolást követően is megtörtént a kinevezés módosítása, ezért is nem érezzük helyénvalónak a visszamenőleges illetménykülönbözet kifizetésére irányuló igényét.
Részlet a válaszából: […] ...is kötelesek a munkaadót minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a közalkalmazotti jogviszony létesítése, valamint a törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Pedagógus besorolása

Kérdés: Úgy tudom, hogy akinek 6 év bármilyen jogviszonya van, azt nem gyakornokként, hanem pedagógus I. fokozatba kell besorolni. Különféle munkáltatóknál dolgoztam, általában határozott időre szóló szerződésekkel, miközben több gyermeket szültem néhány éves korkülönbséggel. Közben megszereztem az óvodapedagógus végzettséget, amellyel néhány hónapja egy óvodában helyezkedtem el. Gyakornokként soroltak be, azonban nem voltak hajlandók pedagógus I-be átsorolni akkor, amikor összejött a 6 évem. Mit tehetek ez ügyben?
Részlet a válaszából: […] ...gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól, és a pedagógus I. fokozatba kerül besorolásra. E szabályt csak a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor lehetett alkalmazni, hiszen a szöveg egyértelműen a "foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személyre" vonatkozik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.

Közalkalmazotti besoroláshoz figyelembe veendő idők

Kérdés: Egyik közalkalmazottunkat A12-be soroltuk, mivel a benyújtott dokumentumai alapján több munkáltatója is volt, pl. kft., bt., vállalat, szövetkezet. Közalkalmazotti jogviszony létesítésekor a fizetési fokozat megállapítása az igazolt – nem csak közalkalmazotti – idő alapján történt. Vagyis figyelembe vettük, hogy hány évet töltött eddig a munkavállaló összesen jogviszonyban. Helyesen járunk el? Vagy minden esetben követni kell a Kjt. 64. §-t?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 64. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a közalkalmazott fizetési fokozatát közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján kell megállapítani, a (2) bekezdés ehhez hozzáteszi: a fizetési fokozat megállapításánál a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 23.

Pedagógus besorolása

Kérdés: 1992. szeptember 15-től 2014. november 30-ig fegyveres testületnél hivatásos jogviszonyban dolgoztam. Nyelvtanári diplomát szereztem 2005-ben, gyógypedagógus diplomát pedig 2008-ban. Most lehetőségem lenne némettanár pedagógusként elhelyezkedni. Melyik kategóriába, fokozatba kell, hogy besoroljanak?
Részlet a válaszából: […] ...besorolásnál pedig – a gyakornokokat kivéve – a jogviszonyban töltött időt kell figyelembe venni [Nkt. 64. § (4)-(5) bek.]. A jogviszony létesítésénél tehát elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy az érintett rendelkezik-e szakmai gyakorlatként elismerhető idővel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.

Közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő – nem számít be a közfoglalkoztatás

Kérdés: A közfoglalkoztatási jogviszonyban töltött idő figyelembe vehető-e kvázi "munkaviszonyként" a közalkalmazottak fizetési fokozatba sorolásánál és a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál, ha a közfoglalkoztatási jogviszony létesítésére önkormányzatnál, önkormányzati intézménynél vagy a Kttv. hatálya alá tartozó hivatalban kerül sor? Egyes vélemények szerint ez nem munkaviszony, amelyre leginkább a Tbj-tv. biztosítotti kört megállapító 5. §-a szabályából lehet következtetni, mely szerint biztosított: a munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, közfoglalkoztatási jogviszonyban álló személy. Azaz a Tbj-tv. külön kategóriaként jelöli meg a munkaviszonyt és a közfoglalkoztatási jogviszonyt. A Kjt. 87/A. §-a pedig nem nevesíti a beszámítható jogviszonytípusok között a közfoglalkoztatást, így – a társadalombiztosítási szabályokból kiindulva – az a munkaviszonytól eltérő önálló foglalkoztatási forma, és nem lehet figyelembe venni.
Részlet a válaszából: […] A közfoglalkoztatási jogviszony egyértelműen nem munkaviszony, hanem önálló munkavégzésre irányuló jogviszony, ez pedig magából a Kftv.-ből következik. A Kftv. 1. §-ának (1) bekezdése szerint hatálya kiterjed a közfoglalkoztatóra és az általa közfoglalkoztatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.