Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a munkaviszonyának munkáltató általi felmondását követelje, hiszen a munkaviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat közlése egyedül a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik. A munkavállalónak ilyen esetben nincs ugyanis alanyi joga...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Várandós munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Munkavállalónk GYED-ről szeretne visszajönni dolgozni, gyermeke másfél éves. Visszatérési szándékát írásban be is jelentette, korábbi munkakörét azonban már betöltöttük, és nagyon elégedettek vagyunk az új kollégával. További problémát jelent, hogy a visszatérni szándékozó munkavállaló egyúttal bejelentette, hogy ismét terhes, jelenleg a második hónapban van. Hogyan tudjuk megszüntetni ilyen körülmények között a munkaviszonyát, mert nem találtunk módot a továbbfoglalkoztatására?
Részlet a válaszából: […] ...a fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban, de legkorábban a szabadság megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől számított harmincadik napon szűnik meg [Mt. 133. § (2) bek.]. A munkába való visszatérést követően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.

Csoportos létszámcsökkentés – ütemezési kérdés?

Kérdés: Cégünknél csoportos létszámcsökkentést hajtunk végre, és ez több megyében lévő telephelyünket érinti. Az egyiken a munkavállalók nagy részétől meg kellett válnunk. A törvénynek megfelelően tájékoztattuk őket, konzultáltunk a képviselőikkel, és a munkaügyi központ felé is megtettük a bejelentéseket, majd 2011 augusztusának első hetében minden érintettnek felmondtunk. A telephelyen négy munkavállaló maradt. Mostanra azonban sajnos az ő munkájukra sincsen szükség. Mivel ez a létszám már nem éri el a csoportos létszámcsökkentéshez szükséges mértéket, jól gondoljuk, hogy nekik minden egyéb procedúra nélkül akár augusztus 20-áig is felmondhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...ütemezést kell irányadónak tekinteni. Ha amunkáltató az adott időszakon belül az utolsó munkaviszony megszüntetéséreirányuló jognyilatkozat közlésétől, illetve megállapodás kötésétől számítottharminc napon belül újabb, a munkaviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Csoportos létszámcsökkentés – hogyan kell számítani a 30 napot?

Kérdés: Mikortól kell számítani a csoportos létszámcsökkentés esetében a 30 napot? Megítélésünk alapján, mivel a törvény szerint a munkáltató döntésében meghatározott ütemezést kell irány­adónak tekinteni, a kezdő időpontot a munkáltató határozhatja meg. Ebből következik, hogy amennyiben a munkáltató csak azt követően határozza el a csoportos létszámcsökkentést, hogy korábban már egyes munkavállalók munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette, ez utóbbi megszüntetéseket nem lehet összeszámítani a későbbiekkel – akkor sem, ha 30 nap még nem telik el az újabb megszüntetések időpontjáig. Helyes-e az álláspontunk?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 94/A. § (1) bekezdése értelmében csoportoslétszámcsökkentésnek minősül, ha a munkáltató a döntést megelőző félévesátlagos statisztikai létszáma szerint– 20-nál több és 100-nál kevesebb munkavállalófoglalkoztatása esetén legalább 10 munkavállaló,– 100...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.