Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Gyógypedagógiai pótlék – kinek, mely összegben

Kérdés: Jogosult-e gyógypedagógiai pótlékra a nem állami fenntartású köznevelési intézményben dolgozó fejlesztő gondozónő, aki sajátos nevelési igényű gyermekek gondozását végzi nem közalkalmazotti jogviszonyban? Ha igen, milyen összegre jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...gyermekek, tanulók aránya a nevelési év, tanév első napján eléri a 33%-ot.Az Nkt. 8. melléklete szerint a gyógypedagógiai pótlék az illetményalap 5-10%-a között lehet. A pótlék mértéke megállapításának alapja a közalkalmazott besorolásánál figyelembe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Pótlék a nehéz munkakörülményekért

Kérdés: Önkormányzatunk fenntartásában lévő óvodában dajka, illetve pedagógiai asszisztens munkakörben foglalkoztatott dolgozóink pótlékmegállapításával kapcsolatban szeretnénk segítséget kérni. Nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlékot kapnak, de most felmerült a kérdés, hogy biztosan jogosultak-e erre a nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottaink is? Ha jogosultak, akkor mit tekinthetünk a fent említett pótlék számításának alapjául? Eddig a Kjt. szerinti 20 000 Ft pótlékalappal számoltunk, de eltérő véleményként az is szóba került, hogy ugyanazzal a pótlékalappal kell számolni, mint a pedagógusoknál, amit sajnos a bérszámfejtő rendszerünk nem tud kezelni. (KIRA bérszámfejtő rendszerben a dajka és a pedagógiai asszisztens munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott nem az Nkt. hatálya alá tartozóként van beállítva, és a Kjt. szerinti alappal számolja az ezen a jogcímen feladott pótlékot, ezért ezeknél a dolgozóknál nem tudjuk beállítani azt, hogy az Nkt. pótlékalapjával számoljon.) Ezek közül melyik alkalmazható?
Részlet a válaszából: […] ...nevesíti, a kérdés szerinti esetben a köznevelési ágazati pótlékról van szó. A 8. melléklet címe szerint ezeket a pótlékokat az illetményalap százalékában kell megállapítani. Az ágazati szabályozásból eredően illetményalapon sem érthető más, mint az Nkt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Képzettségi pótlék – jogosultság a felülvizsgálat után

Kérdés: Polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők képzettségi pótléka vonatkozásában érdeklődünk, miután felülvizsgálatra kerültek a korábbi képzettségipótlék-megállapítások.
1. 2001. szeptember 1-jétől, a már hatályon kívül helyezett 133/2010. Korm. rendelet 8. §-ának (3) bekezdése alapján a mérlegképes könyvelői szakképesítés felsőfokú szakképesítésről emelt szintű szakképesítésre változott. Jól gondoljuk, hogy az emelt szintű mérlegképes könyvelői szakképesítés a 249/2012. Korm. rendelet szerinti szabályozásnak nem felelt meg – mert az középfokú vagy felsőfokú szakképzésben szerzett szakképesítést szabályoz –, emiatt nem is volt alkalmazható?
2. Tekintettel arra, hogy a 249/2012. Korm. rendelet középfokú vagy felsőfokú szakképzésben szerzett szakképesítést szabályoz, jól gondoljuk-e, hogy a mérlegképes könyvelő (OKJ szerinti) szakképzés esetén nem alkalmazható felsőfokú végzettségű köztisztviselőknél a képzettségi pótlék?
3. Milyen hatályos jogszabály szerint kellene jelenleg a képzettségi pótlékhoz kapcsolódó szinteket, szabályokat figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...emelt szintű szakképzésben, vagy iskolarendszeren kívüli emelt szintű szakképzésben szerzett szakképesítés, szakképzettség esetén az illetményalap 35%-a. A hatályos rendelkezések szerint tehát szabályozva van az emelt szintű szakképesítéshez tartozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Pedagógus-illetményeltérítés lefelé

Kérdés: A munkáltató – önkormányzati fenntartású óvoda – lehetőséget lát arra az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdése alapján, hogy 2017. szeptember 1-jével egyetlen foglalkoztatott se kapjon illetményemelést. A fenntartó ugyanis nehéz anyagi helyzetére hivatkozva nem kívánja a (2) bekezdés szerinti illetményalap-emelés fedezetét biztosítani, azt az álláspontot képviselve, hogy az (1a) bekezdés szerinti differenciálás oly módon is lehetséges, hogy egy óvodapedagógust se részesítsenek illetményemelésben. Helytálló ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazni. A 65. § (1) bekezdése szerint a fokozatokhoz és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és a törvény 7. melléklete állapítja meg. E mondatban az illetményalapra történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Pedagógus: elmaradt a szeptember 1-jei illetményemelés

Kérdés: Egy vidéki, tankerületi központhoz tartozó iskolában dolgozom, felső tagozaton tanítok fizikát és kémiát. Megkaptam a szeptember 1-jei kinevezésmódosításomat, de ott nem szerepelt illetményemelés, pedig tudtommal emelkedett az illetményalap. Megteheti ezt a munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...szeptember 1-jétől hatályos az Nkt. 65. §-ának új, (1a) és (2) bekezdése. A (2) bekezdés tartalmazza a megemelt illetményalap összegét. (Ezzel egyidejűleg nem alkalmazható tovább 326/2013. Korm. rendelet 38. §-a, amely 2017. augusztus 31-ig határozta meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Pedagógus értékelése illetményeltérítéskor

Kérdés: Az Nkt. 2017. szeptember 1-jétől hatályos 65. §-ának (1a) és (2) bekezdései alapján kötelező-e értékelni a pedagógust, illetve a (2) bekezdés szerinti illetményalappal számított illetményt hogyan – értékelés alapján vagy értékelés nélkül – lehet megadni?
Részlet a válaszából: […] ...Az értékelés helytállósága, valósága, okszerűsége bíróság előtt megtámadható. Az Nkt. 65. §-ának (2) bekezdésében szereplő illetményalap a fentiektől függetlenül lép hatályba szeptember 1-jén, ez alapján minden pedagógus illetményét át kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.

Pedagógus-gyakornok illetményalapja

Kérdés: Az Nkt. 99. §-ának (14) bekezdése értelmében "ha a pedagógus munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, akkor legfeljebb egy alkalommal a gyakornoki idő lejártáig gyakornokként alkalmazható az is, aki a nyelvvizsga letétele kivételével a pedagógus munkakör betöltéséhez előírt végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadásának feltételeit teljesítette (...)". A kérdésünk azzal kapcsolatban merült fel, hogy ilyen feltétellel kinevezni kívánt személy tekintetében az illetményszámításnál középfokú végzettségűnek kell-e tekinteni, vagy felsőfokú végzettségűnek, annak ellenére, hogy nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában nem rendelkezik diplomával, tehát hogyan kell az illetményalapot meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...besorolni. Az Nkt. 65. §-ának (2) bekezdése pedig szintén a végzettség szintjéhez igazodóan határozza meg az előmenetelhez tartozó illetményalap összegét. Nincs olyan rendelkezés, amely lehetővé tenné, hogy az illetményalapot olyan végzettséghez igazodóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.

Magasabb vezető közalkalmazott pályakezdőként

Kérdés: Lehet-e egy szálláshely szolgáltatására, konferenciák lebonyolítására irányuló tevékenységet végző önkormányzati költségvetési intézményben intézményvezető (kinevezett magasabb vezető) az a személy, aki a pályázati feltételeknek megfelel ugyan, de pályakezdőnek minősül? Megítélésünk szerint a Kjt. ezt nem zárja ki. Vajon helyes-e a vélekedésünk?
Részlet a válaszából: […] ...alapulóilletményrendszere. A Kjt. 66/A. § (1) bekezdése értelmében a kinevezettvezető garantált illetménye ugyanis a vezetői illetményalap és a vezetőimunkakör képzettségi osztályához tartozó szorzószám szorzatából áll. Akinevezett vezetői munkakört...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Kinevezett gazdasági vezető – az illetmény megállapítása

Kérdés: Közalkalmazottunk 2008 novembere óta általános iskolánk gazdasági vezetője. Az előírt iskolai végzettség és képesítési előírás alól az Ámr. szerint felmentést kapott, mivel csak regisztrált mérlegképes könyvelő végzettséggel rendelkezik. A Kjt. 61. §-a alapján a munkakörének ellátásához szükséges, jogszabályban előírt végzettség alapján az "F" vagy a "G" fizetési osztályba tartozna, a tényleges végzettsége alapján azonban csak az "E" fizetési osztályba lenne sorolható. Kérdésünk: a Kjt. 3. számú melléklete szerint vajon hogyan kell megállapítani az illetményét?
Részlet a válaszából: […] ...a Kjt. 3. számú melléklete szerint kell megállapítani. AKjt. 66/A. §-a értelmében a kinevezett vezető garantált illetménye a vezetőiilletményalap és a vezetői munkakör képzettségi osztályához tartozó szorzószámszorzatából áll. A Kjt. 66/A. § (3) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.
1
2