Jubileumi jutalomra való jogosultság – nem minden jogviszony számít

Kérdés: Az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervünk a fenntartó döntésének értelmében 2021. március 31. napjával jogutód nélkül megszűnik. Erre tekintettel közalkalmazottunk jogviszonya is a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével fog megszűnni. Az alábbiak szerint sérelmezi a jubileumi jutalomra vonatkozó korábbi és tervezett intézkedéseinket is. A munkakönyve szerint a munkaviszonya 1981. március 5-én keletkezett egy mgtsz.-ben, majd "munkaviszonya megszűnt" bejegyzéssel megszüntetésre került 1985. december 31. napjával, és 1986. január 1-jén ugyanazon munkáltatónál más munkakörben került alkalmazásra, mely jogviszonya 1992. április 20-ig tartott. Ezt követően 1992. április 21-én áthelyezéssel került a jelenlegi munkáltatójához. Fentiekre tekintettel jubileumi jutalomra való jogosultságának kezdete 1986. január 1. napjával került megállapításra, így részére 2011. január 1-jén a 25 éves, majd 2016. január 1-jén a 30 éves jubileumi jutalom kifizetésre került. Véleménye szerint azonban a jubileumi jutalomra való jogosultságának kezdete 1981. március 5., a 25 és a 30 éves jubileumi jutalma pedig nem megfelelő időben lett kifizetve, és a 40 éves jubileumi jutalmára már 2021 márciusában jogosult. Véleményünk szerint a jubileumi jogosultságának kezdete korábban helyesen lett megállapítva, illetve a 25 és 30 éves jubileumi jutalma is megfelelő időben lett számára kifizetve. Így a 40 éves jubileumi jutalomra csak 2026 januárjában lenne jogosult. Továbbá értelmezésünk szerint a Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése alapján részére a 40 éves jubileumi jutalmat akkor lehetne a munkaviszony megszűnésekor kifizetni, ha a megszűnés időpontjában nyugdíjasnak minősülne, és 35 éves közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezne. Tekintettel azonban arra, hogy a rá irányadó nyugdíjkorhatárt 2023. május 4-én éri el (férfi közalkalmazottról van szó), a munkaviszony megszűnésekor (2021. március 31-én) nem minősül nyugdíjasnak, így részére a 40 éves jubileumi jutalom korábban nem fizethető ki. Jogosult-e a 40 éves jubileumi jutalomra, ha igen, kifizethető-e az a munkaviszony megszűnésekor?
Részlet a válaszából: […] ...40 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár, melynek összege két-, három-, illetve öthavi illetménynek megfelelő összeg [Kjt. 78. § (1)-(2) bek.]. Ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya megszűnik (ide nem értve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Jogviszony-átalakulás vegyes tevékenységű egészségügyi szolgáltatónál

Kérdés: A szóban forgó költségvetési szerv önkormányzati fenntartású, alaptevékenysége körében biztosítja működési területén az egészségügyi alapellátást, továbbá ellátja az önkormányzat fenntartásában lévő (többek között: kulturális, muzeális területhez tartozó) intézmények pénzügyi, gazdasági és adminisztrációs feladatait (368/2011. Korm. rendelet). A szóban forgó költségvetési szerv egészségügyi szolgáltatói működési engedéllyel rendelkezik.
1. Jól értelmezzük, hogy a költségvetési szerv vezetőjének bérezésére az Eszjtv. 8. §-a (3) bekezdésének második mondata vonatkozik, azaz az illetményét legalább az Eszjtv. 1. számú melléklete szerinti legmagasabb fizetési fokozathoz tartozó összegben kell megállapítani, függetlenül attól, hogy a költségvetési szerv vezetője nem egészségügyi főiskolai/egyetemi végzettséggel rendelkezik?
2. A költségvetési szerven belül – a szerv tevékenységét figyelembe véve – vannak olyan alkalmazottak, akik például a kulturális intézmények pénzügyi, gazdasági feladatait látják el. Ha a szóban forgó költségvetési szerv tevékenységét nézzük, akkor ők az egészségügyi szolgáltatóval a szolgáltató működőképességének biztosítása céljából munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyeknek tekinthetők. Ily módon az ő jogviszonyuk is átalakul egészségügyi szolgálati jogviszonnyá, tekintettel arra, hogy a munkáltatójuk (az egészségügyi szolgáltató költségvetési szerv) az Eszjtv. hatálya alá tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...Eszjtv. szerint, az egészségügyi szolgáltató vezetőjének illetménye el kell, hogy érje az 1. melléklet szerinti legmagasabb fizetési fokozathoz meghatározott összeget, és nem haladhatja meg a kormány rendeletében meghatározott összeget, ennek hiányában a legmagasabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Köztisztviselői cafeteriajuttatás – a megemelt illetményalap függvényében

Kérdés: Az önkormányzati hivatalban adható cafeteriajuttatások mértékét a Kvtv., valamint a Kttv. évek óta együttesen határozzák meg. Az adható felső mértéket a Kvtv. évek óta 200 000 Ft-ban rögzíti, míg a minimális szintet a Kttv. az illetményalap ötszörösében határozza meg (38 650 Ft esetében 193 250 Ft-ban). 2020-ban a bérrendezés eredményeként a köztisztviselői illetményalap összege 56 100 Ft-ra emelkedik. Ezzel együtt a cafeteriakeret a Kttv. szerint 280 500 Ft-ra emelkedhet. A Kvtv. 60. §-ának (4) bekezdése értelmében a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafeteriajuttatásának kerete csak törvény eltérő rendelkezése hiányában nem haladhatja meg a 200 000 Ft-ot. Hivatalunknál 56 100 Ft-ra nő az illetményalap, a fentiek alapján jogszerűen állapítjuk meg a cafeteriakeretet 280 500 Ft-ban?
Részlet a válaszából: […] ...a kormány által meghatározott rendben jogosult. A köztisztviselőt megillető cafeteriajuttatás éves összege nem lehet alacsonyabb az illetményalap ötszörösénél. A cafeteriajuttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Közalkalmazottak besorolása – iskolák működtetési feladatait ellátók

Kérdés: Helyi önkormányzati költségvetési szervként működünk, önkormányzati szolgáltató feladatot látunk el, általános iskolák, gimnáziumok, kollégiumok (34 telephely) Nkt. 74. § és 76. §-aiban meghatározott működtetési feladatait. Ezen intézmények technikai dolgozói (gazdasági vezető, gondnok, karbantartó, udvaros, fűtő, portás) 2013. január 1-jétől a mi alkalmazásunkban állnak mint közalkalmazottak. Tehát jogviszonyukra ettől kezdve a 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet vonatkozik. Ez azonban – ellentétben a régi, közoktatási intézményekre vonatkozó Kjt. végrehajtási rendelettel – más besorolási szabályokat tartalmaz. Korábban lehetőség volt arra, hogy a portást mint kisegítő dolgozót – amennyiben megvolt hozzá a megfelelő iskolai végzettsége – "C" fizetési osztályba, illetve a karbantartót mint műszaki dolgozót, végzettsége alapján akár "F" fizetési osztályba soroljanak. A 77/1993. Korm. rendelet melléklete azonban a portásokat, a karbantartókat kizárólag a minimálbérrel fizetett "A" fizetési osztályba engedi besorolni, annak ellenére, hogy ezen munkakört betöltő alkalmazottak munkaköri feladata nem változott lényegesen a korábbihoz képest. További probléma, hogy az egyes iskolák a szakmunkás végzettségű (általában műszaki) portásoknak megadták a garantált bérminimumot. Hogyan tudjuk az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján a jogszabályoknak megfelelően a besorolásokat helyreigazítani? A karbantartók, illetve az udvaros-pedellus munkakörű kollégák esetében továbbá elvárt valamilyen épület-karbantartáshoz kapcsolódó szakmunkásvégzettség (szobafestő, kőműves, burkoló, vízvezeték-szerelő) is, besorolhatók-e ezen közalkalmazottak a "B" fizetési osztályba? Lehetséges-e a 77/1993. Korm. rendeletben meghatározott munkakörökön kívül más munkaköröket is megnevezni az SzMSz-ben?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján az Mt.-nek a munkáltató személyében bekövetkező változásra vonatkozó szabályait kellett alkalmazni.Tekintve, hogy az illetmények összegét a kinevezés határozta meg, a munkáltató személyében bekövetkező változással azok nem módosulhattak, mindez –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Magasabb vezető közalkalmazott pályakezdőként

Kérdés: Lehet-e egy szálláshely szolgáltatására, konferenciák lebonyolítására irányuló tevékenységet végző önkormányzati költségvetési intézményben intézményvezető (kinevezett magasabb vezető) az a személy, aki a pályázati feltételeknek megfelel ugyan, de pályakezdőnek minősül? Megítélésünk szerint a Kjt. ezt nem zárja ki. Vajon helyes-e a vélekedésünk?
Részlet a válaszából: […] ...idő kikötése.A kinevezett magasabb vezetői munkakörök esetén nemérvényesül a Kjt. fizetési osztályokon és fizetési fokozatokon alapulóilletményrendszere. A Kjt. 66/A. § (1) bekezdése értelmében a kinevezettvezető garantált illetménye ugyanis a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.