Köztisztviselői alapvizsga-kötelezettség – a határidő számítása

Kérdés: A Kttv. 118. §-a rendezi a köztisztviselőkre irányadó alapvizsga szabályait, mely szerint előadói besoroláshoz két éven belül, felsőfokú végzettségnél egy éven belül kell közigazgatási alapvizsgát tenni. Esetünkben a köztisztviselő 2013. október 14. napjától középfokú végzettséggel dolgozik II. besorolásban, így 2015. október 14-ig lett volna köteles teljesíteni az alapvizsgát. A vizsgakötelezettség teljesítésének 2 évéhez 266 nap hiányzott, mert 2014. október 21-től 2017. február 10-ig (843 nap) keresőképtelen, szülési szabadság, GYED, GYES távolléten volt, 2017. május 8-tól 2020. július 27-ig (1176 nap) ismét keresőképtelen, szülési szabadság, GYED, GYES távolléten volt, 2021. január 4-étől ismét keresőképtelen, szülési szabadság, GYED távolléten van. A köztes időkben GYES utáni szabadságon volt, vagyis tényleges munkavégzés szinte alig történt. 2020-ban felsőfokú végzettséget szerzett, átkerült az I. besorolási osztályba. Alapvizsgára 2020. októberi időpontra jelentkezett, de betegségre hivatkozással lemondta, nem végezte el. A veszélyhelyzet alatt is meg volt tartva ez a közigazgatási alapvizsga.
1. Hogyan kell értelmezni, kiszámolni ilyen hosszú távollétek esetén a határidőbe nem számítandó kieső időket, egybefüggően vagy a hosszú évek alatt azok összeadódnak? A megszakítások közötti időszak (GYES utáni kiadott szabadság: 2017. február-május között: 82 nap, 2020. július-december között: 65 nap szabadság, 15 munkanap, 60 nap táppénz) figyelembe vehető-e a 2 évbe, vagy csak majd a jelenlegi GYED miatti fizetés nélküli szabadság időszak után számítjuk újra a két évhez szükséges időszakot? (2021. január 4-től kell-e figyelni a 2 évből hiányzó 266 napot, vagy 266 nap-15 munkanap-82 nap szabadság-65 nap szabadság = 104 napra módosul a kötelezettsége az újbóli munkába állás napjától?)
2. A felsőfokú végzettség megszerzése befolyásolja-e a 2 éves vizsgakötelezettséget, azt kell-e 1 évre módosítani, vagyis a jogviszonyt meg kellett volna már szüntetni 2021-ben?
Részlet a válaszából: […] ...nélküli szabadság, a keresőképtelenség, továbbá a harminc napot meghaladó hivatalos kiküldetés, valamint a tartós külszolgálat időtartama [Kttv. 118. § (4) bek]. A nem pályakezdő köztisztviselő, az áthelyezett köztisztviselő a közigazgatási alapvizsgát a Kttv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Közszolgálati jogviszonyban töltött idő – a főiskolai tanulmányok beszámíthatósága

Kérdés: Egyik köztisztviselőnk 2021. július 1. naptól került a közös hivatalunk állományába, adóügyi ügyintéző munkakörbe A kinevezési okmányainak elkészítésénél, ezen belül a jogviszony beszámításnál nem került beszámításra az 1984. szeptember 1. napjától fennálló egyetemi/főiskolai hallgató jogviszonya, melyet megszakításokkal, de 1987. június 30. nappal fejezett be. A köztisztviselő nem fogadta el a kinevezésében szereplő beszámított szolgálati időt, mert szerinte az egyetemi/főiskolai hallgatói jogviszonyt is mint munkaviszony be kell számítani a besorolásához a Kttv. 8. §-ának (5)-(6) bekezdései alapján. Hivatalunk álláspontja, hogy a Kttv. hivatkozott szakasza alapján a főiskolai hallgatói jogviszony nem számít munkaviszonynak, még akkor sem, ha az 1992. július 1-jét megelőzően állt fenn. Fentieken túl a köztisztviselő nem egyszer, hanem a hallgatói jogviszonyának megszakítása miatt, több időpontra is kéri a 6 hónap beszámítását. Jogos-e a köztisztviselő kérése a szolgálati idő újraszámítását – a főiskolai hallgatói jogviszony beszámítását – illetően?
Részlet a válaszából: […] ...az (5) bekezdés alkalmazása szempontjából az 1992. július 1-jét megelőzően munkaviszonyban töltött időként jogszabály alapján elismert időtartamból – tekintet nélkül arra, hogy annak ideje alatt munkavégzésre irányuló jogviszony fennállt-e, vagy ilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Vezetők – a jogviszonyváltás után

Kérdés: A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról rendelkező Módtv. alapján a közalkalmazotti jogviszonyok 2020. november 1. napjával munkaviszonnyá alakulnak át, és ettől az időponttól kezdve a munkavállalók az Mt. alá tartoznak. Az Mt. 211. §-ának (1) bekezdése alapján a vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet. A kulturális intézmények jelenlegi vezetőinek van saját vállalkozásuk, amelyben egyéni vállalkozóként, beltagként is dolgoznak, valamint egyéb jogviszonyban állnak más munkáltatóval, ezek a jogviszonyok azonban nem kapcsolódnak az átalakulással érintett munkáltatók tevékenységi köréhez. Fenntarthatják-e vállalkozásukat (egyéni vagy társas vállalkozást, egyéb jogviszonyt) 2020. november 1-je után is, vagy választaniuk kell vezetői állás és a vállalkozás között? A vezetők jelenleg határozatlan időre szóló kinevezés alapján dolgoznak a könyvtárban, múzeumban, művelődési központban, az önkormányzat képviselő-testülete azonban a magasabb vezetői állásra pályázati eljárás alapján határozott időre adott megbízást, amely alatt a munkáltatói jogkör gyakorlója a polgármester. 2020. november 1. után a polgármester köthet-e a vezetőkkel megbízási szerződést egyéb munkavégzésre?
Részlet a válaszából: […] ...felajánlott munkaszerződés fogja kialakítani. Fontos ugyanakkor, hogy a közalkalmazotti jogviszony átalakulása nem érintheti a jogviszony időtartamát [Módtv. 3. § (2) bek. c) pont], azaz amennyiben az határozatlan vagy határozott idejű volt, a munkaviszony is az kell,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Munkáltató és a munkahely – megjelölése kinevezésben, munkaszerződésben

Kérdés: A kinevezési okiraton, illetve munkaszerződésen megjelenő "Munkavégzés helye, címe" adattal kapcsolatban kérem szíves segítségüket. Önkormányzatunknál a közalkalmazottak és munkavállalók kinevezési okiratán, illetve munkaszerződésén a munkavégzés helyeként, a kialakult gyakorlatnak megfelelően, egységesen az önkormányzat mint munkáltató neve és címe szerepel. Helyes-e így, vagy módosítás szükséges, amelyben nem az önkormányzat épületét és címét, hanem a település közigazgatási területét jelöljük meg a munkavégzés helyeként az alábbi munkavállalók esetében:
- a szociális gondozónők, akik az önkormányzat épületében naponta nagyon rövid időt töltenek (adminisztrációs feladatokat végeznek), de a munkaidejük szinte teljes egészét a gondozottaknál és a település közigazgatási területén töltik (pl. gyógyszerkiváltás),
- a kézbesítő, aki munkaidejének egy részét az önkormányzat épületében tölti, a többit pedig a település közigazgatási területén (pl. kézbesítés, árubeszerzés).
Részlet a válaszából: […] ...eltérő munkahelyen elrendelt átmeneti munkavégzés) útján lehetne másutt foglalkoztatni. Ez utóbbi esetben azonban a munkavégzés időtartama korlátozott.A fentiekre tekintettel indokolt lenne a munkajogi szempontból helyes (tényleges) munkáltatót feltüntetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Szabadságmegváltás a határozott idejű jogviszony meghosszabbítása előtt

Kérdés: Egyik kolléganőnk határozott idejű kinevezését háromszor hosszabbítottuk meg (utoljára januárban). A jogviszonya alatt két gyermeket szült (2006 szeptemberében, majd 2008 júniusában). A kinevezésében foglalt határozott idő 2010 augusztusában lejár, azonban az iskolakezdéssel mi ismét szeretnénk foglalkoztatni (pedagógus munkakörben). A kolléganőnek az elmúlt évek alatt jelentős mennyiségű szabadsága gyűlt össze, azonban az idő rövidsége miatt nem tudjuk a szabadságot teljes egészében az iskolakezdésig kiadni. Ha a lejárt szerződés következtében megszűnik a jogviszonya, kifizethetjük-e pénzben a szabadságát úgy, hogy szeptembertől ismét kötnénk vele szerződést? Szerintünk ez így jogszerű, mivel szeptembertől mindenképpen szükséges a munkája. A munkáltató a GYES-en lévő munkavállaló esetében rendelkezhet-e az oktatói pótszabadság egy részével?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a bíróság állapítsa meg, a közalkalmazotti jogviszony -a törvényi feltételek fennállásának hiányában – határozatlan időtartamra jöttlétre. Ilyen esetben valójában az Mt. részleges érvénytelenségre vonatkozószabályainak alkalmazásáról van szó, azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.

Kötelezően a munkahelyen töltendő idő értelmezése

Kérdés: Egy kórház patológiáján dolgozom szak­asszisztensként, fertőző szöveteket, testnedveket dolgozunk fel, egészségre ártalmas vegyszerekkel (formalinnal). A munkahelyemen kötelezően letöltött hat órán felül le kell-e dolgoznom még két órát az intézet egy másik munkahelyén (osztályán)?
Részlet a válaszából: […] ...érdekében jogszabály, illetve kollektív szerződésmeghatározhatja a munkaidőn belül az adott tevékenységre fordítható leghosszabbidőtartamot. Ezen túlmenően egyéb korlátozás is előírható. Ezzel összhangban aKjt. 55. §-a úgy rendelkezik, hogy a munka...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Munkaidő-változás az okmányirodában

Kérdés: A vezetés azt tervezi, hogy megemeli az okmányiroda nyitvatartási idejét. Ezáltal az okmányirodai munkatársak heti negyven óránál többet dolgoznának. Kérdésünk, hogy emiatt kell-e a kollégák kinevezését módosítani, illetve az illetményt ennek függvényében kell-e megállapítani? Megtehetjük-e azt, hogy a heti negyvenórás munkaidő megmarad, viszont a munkatársak nem azonos időben kezdik majd meg a napi munkavégzést, hanem időben elcsúsztatva, például egymást váltva? Ezt hogyan kell dokumentálnunk? Ekkor a heti munkaidő nem változna, ennek ellenére kell-e a kinevezésüket módosítanunk?
Részlet a válaszából: […] ...– a Ktv. 40. §-ában foglaltak alapján – aköztisztviselőt díjazás nem illeti meg, részére a rendkívüli munkavégzésidőtartamával megegyező szabadidő jár.Az okmányirodai köztisztviselők munkaidejének változatlanulhagyása melletti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Közszolgálati jogviszonyba beszámítandó időtartamok

Kérdés: Köztisztviselői kinevezést kaptam egy önkormányzatnál. A besorolásomkor a munkáltatóm figyelmen kívül hagyta azt az időszakot (2007. májustól novemberig), amikor alkalmi munkavállalói kiskönyvvel dolgoztam. Kérdésem, hogy tényleg nem számít-e be ez az idő a fizetésem megállapításánál?
Részlet a válaszából: […] ...töltött időt kellalapul venni azzal, hogy a munkavégzési kötelezettséggel nem járó, megszakításnélkül hat hónapot meghaladó időtartamból hat hónapot kell beszámítani. Mintolvashatjuk, a Ktv. tételesen felsorolja azokat a foglalkoztatásijogviszonyokat, amelyeket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.