Létszámcsökkentés a felmentés indokolása

Kérdés: Ha a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati igazgatási szerv az adott szervezeti egységén foglalkoztatott kormánytisztviselők számát csökkenteni kívánja, mert a feladat ellátásához kevesebb fő is elegendő, akkor a felmentést a Kit. 107. § (1) bekezdése c) pontjának azzal a fordulatával indokolhatja-e, mely szerint a kormánytisztviselő által betöltött álláshely átszervezés miatt megszűnik, vagy más indok lenne a helytálló? Munkáltató által elhatározott létszámcsökkentés lenne az adott szervezeti egységnél, mivel tartós távollétről visszatért az egyik kormánytisztviselő, akinek a szervezeti egységénél a feladatai ellátása érdekében kinevezésmódosítással elkezdtek korábban alkalmazni egy másik kormánytisztviselőt, akinek szintén határozatlan időre szól a kinevezése, és így most többen lesznek ennél a szervezeti egységnél, mint ahány fő kell a feladatellátáshoz.
Részlet a válaszából: […] ...bekezdésének b) pontjával, melynek értelmében több jogviszony egy álláshelyen csak akkor hozható létre – a részmunkaidőben történő foglalkoztatáson túl -, ha az határozott idejű [Kit. 55. § (3) bek.]. Mindebből az is következik, hogy nagy valószínűséggel nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Gyermek személyes gondozása és a munkaadói munkaviszony-megszüntetés

Kérdés: A munkavállaló tartósan beteg gyermekére tekintettel a gyermekgondozási segély (GYES) ellátás idejére a munkáltatótól fizetés nélküli szabadságot kért és kapott 2014-ben. 2019 januárjától az anya a GYES-t lemondta, és igényelte a gyermekek otthongondozási díját (GYOD). Fizetés nélküli szabadságát a fentiek okán a munkáltató megszüntetheti, vagy a gyermek tízéves koráig az fenntartható az anya biztosításának szünetelése nélkül? Munkáltatói felmondás esetén a végkielégítés számításánál az Mt. 130. §-a szerinti időt nem említi a törvény. Csak a gyermek hároméves koráig kell a munkaviszonyban töltött időt számolni? A felmondási idő számításánál [Mt. 65. § (3) bek. c) pont] viszont az Mt. 128. és 130. §-a szerint a teljes, akár tíz év fizetés nélküli szabadságot figyelembe kell venni. Mi a helyes eljárás, ha a munkaviszonyt a munkáltató meg kívánja szüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...csak négy órában végezhet keresőtevékenységet [Szt. 39/B. § (1) bek. d) pont]. Ha a munkavállaló korábban teljes munkaidőben került foglalkoztatásra, és e lehetőséggel élni kíván, kezdeményezheti a munkaszerződés napi négyórás részmunkaidőre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 4.

Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak

Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...módosítható (Mt. 58. §). Ez abban az esetben is így van, ha a munkavállaló rokkantsági ellátásban részesül, tartós foglalkoztatási rehabilitációra szorul, ám egyéb okból rehabilitációja nem javasolt. Ha a munkavállaló a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Részmunkaidő kikötése – csak közös megegyezéssel

Kérdés: Kötelezhet-e a munkáltató a négyórás munkaviszony elfogadására?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony – eltérő megállapodás hiányában – általános teljes napi munkaidőben történő foglalkoztatásra jön létre, ami napi nyolc órát jelent [Mt. 45. § (4) bek., 92. § (1) bek.]. Ettől eltérő mértékű munkaidő a felek közös megegyezését igényli, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.