Dajkák átsorolása – a végzettség megszerzése folytán

Kérdés: Kolléganőink dajka munkakörben 2015 óta dolgoznak óvodánkban. A gazdasági osztály belső ellenőre a besorolásuk ellenőrzése során hiányosságokat tárt fel, melynek során az egyik dajkát C/11-ből D/5-be, a másik dajkát D/6-ból D/2-be sorolták. A belső ellenőr álláspontja szerint azért volt szükség a besorolások módosítására, mert a "pedagógiai és családsegítő munkatárs" végzettség 2016. évi megszerzése után ez a végzettségük lett a besorolásnál figyelembe vehető legmagasabb iskolai végzettség. A fizetési fokozatok megállapítása során az első dajkánál figyelembe vették az 1992 előtti munkahelyeket, míg a másodiknál csak az óvodai jogviszonyát számították be. Az első dajka 1983-1991 között egy szövőgyárban, 1993-1996 között egy vegyeskereskedőnél dolgozott, majd munkanélküli volt, 2000-2001-ben egy pékségnél volt alkalmazásban, majd 2001-2015 között egy nagy bevásárlóláncnál. A második dajka 2002-ben egy dohányfeldolgozó kft. munkavállalója volt, ezt követően 2003-ig munkanélküli, majd 2003-2006 között egy építőipari vállalkozásnál, utána ugyanannál a bevásárlóláncnál dolgozott, mint a kolléganője. Igaza van-e a belső ellenőrünknek? Ha igen, ez azzal jár, hogy a fizetési fokozatuk csökkenése miatt a két dajka szabadsága is lecsökken?
Részlet a válaszából: […] ...illetve állam által elismert szakképesítés, szakképzettség, doktori cím, tudományos fokozat, valamint akadémiai tagság alapján fizetési osztályokba tagozódnak:e) az "E" fizetési osztálybaea) az egyetemi, főiskolai végzettséget nem tanúsító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Pedagógus besorolásnál figyelembe vehető jogszerző idő

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó költségvetési intézmény vagyunk. 2013. január 1-jétől a közalkalmazottak a jogelőd intézményektől jogállásváltozás következtében kerültek hozzánk. Az előző munkáltató a fizetési osztály, fokozat megállapításánál figyelembe vette az egyéni vállalkozói jogviszonyt, melynek időtartama 2000. 06. 29-től 2007. 06. 20-ig tartott, főállású egyéni vállalkozói jogviszonyt igazolt az APEH. Kérdésünk: ezen időszakot figyelembe lehet-e venni a közalkalmazotti jogviszony besorolásához?
Részlet a válaszából: […] A közoktatási intézményeknek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIK) történt, 2013. január 1-jei átkerülése nem változtatott azon, hogy az érintettek közalkalmazotti jogviszonyban állnak, a besorolás szempontjából figyelembe veendő idők is ugyanazok maradtak, mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Takarítónő – hová soroljuk?

Kérdés: Közalkalmazottként foglalkoztatott munkavállalónk eddig takarítónői munkakörben volt foglalkoztatva. A takarítói munkakör ellátására általános iskolai végzettség van előírva. Ennek megfelelően alkalmazásakor figyelembe vettük az 1992 utáni jogviszonyait is, függetlenül attól, hogy nem közalkalmazotti jogviszonyban dolgozott, mivel a takarítónői munkakörre előírt iskolai végzettséggel rendelkezett. Munkavállalónk 2010. 06. 26-án szakmai képzettséget szerzett, ennek alapján a végzettségének megfelelő munkakörbe lesz átsorolva. Kérdésünk az lenne, hogy a munkaköre változtatása, valamint a magasabb fizetési osztályba sorolása mellett ("A" fizetési osztályból "B" fizetési osztályba) újból meg kell-e állapítani a fizetési fokozatot, vagy a régi takarítónői munkakörre megállapított fizetési fokozatot kell meghagyni?
Részlet a válaszából: […] ...vagy képesítésmeglétét. Az új munkakör esetén ismét meg kell állapítani a közalkalmazottbesorolásának alapjául szolgáló fizetési osztályt és fizetési fokozatot, és amagasabb végzettséghez kötött új munkakör szempontjából kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.