Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...van-e szó, esetleg a munkavállaló aznap éppen szabadságon van-e, ráadásul a munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén a felmondási idő "mértékegysége" a naptári nap, nem pedig a munkanap [Mt. 69. §], ebben a tekintetben éppen ezért nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Felmondási idő tartamának meghatározása

Kérdés:

Az Mt. 69. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondási idő harminc nap. Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése szerint a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő a munkáltatónál munkaviszonyban töltött időnek megfelelően "plusznapokkal" meghosszabbodik. A (3) bekezdés pedig kimondja, hogy a felek az (1)–(2) bekezdésben foglaltaknál hosszabb, legfeljebb hathavi felmondási időben is megállapodhatnak. A munkáltató célja "fix" háromhavi felmondási idő kikötése bizonyos munkavállalók tekintetében mind a munkavállalói, mind pedig a munkáltatói felmondásra vonatkozóan. A munkáltató kollektív szerződése tartalmazza, hogy ha a munkáltatónál munkaviszonyban töltött idő eléri a tíz évet, az Mt. 69. §-ának (2) bekezdése szerinti felmondási időn túl további harminc nap felmondási időre jogosult a munkavállaló. A munkavállaló felmondási idejére vonatkozó "fix" háromhavi felmondási idő kikötése nem okoz problémát. A nehézséget az Mt. 69. §-ának (2) bekezdése szerinti, munkáltatói felmondásnál irányadó "plusznapok" adják: ha az alap, harmincnapos felmondási idő helyett "fix" háromhavi felmondási időt kötünk ki, akkor abból automatikusan következik az, hogy a munkáltatói felmondásra irányadó felmondási idő oly módon alakul, hogy a plusznapok a "fix" három hónapos időtartamhoz adódnak hozzá? Vagy pedig lehetséges-e az, hogy mind a munkavállalói, mind pedig a munkáltatói felmondásra "fix" háromhavi felmondási időt kössünk ki, ezáltal tulajdonképpen eltérve a "sávosan járó plusznapoktól", és így tulajdonképpen azt kellene majd mindig vizsgálni, hogy az Mt., illetve a kollektív szerződés alapján járó felmondási idő hogyan viszonyul a "fix" háromhavi felmondási időhöz? Számításaink szerint, amennyiben a "fix" háromhavi felmondási idő kikötése lehetséges, a munkáltatónál munkaviszonyban töltött tizennyolc évet követően nem lenne alkalmazható a "fix" háromhavi felmondási idő, mivel, ha az alap harmincnapos felmondási időhöz hozzáadjuk a munkáltatónál munkaviszonyban töltött tizennyolc év után járó negyven "plusznapot", és a kollektív szerződés alapján járó további harminc napot, akkor összesen száz napot kapunk, ami mindenképpen meghaladja a "fix" három hónapot.

Részlet a válaszából: […] ...Mt. 69. §-ának (1) bekezdése értelmében a harmincnapos felmondási idő munkavállalói felmondás esetében a munkaviszony időtartamára tekintet nélkül irányadó. A munkáltató felmondása esetén a felmondási idő a munkáltatónál munkaviszonyban töltött három év...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Helyettesítésre létesített munkaszerződés meghosszabbodása

Kérdés: A munkaszerződésem szerint: "Munkáltató határozott időre alkalmazza a munkavállalót XY kolléganő távollétének idejére, előreláthatólag 2018. február 27. napjáig." A kolléganő várhatóan ekkor jött volna vissza gyermeke mellől dolgozni, de idén januárban bejelentette, hogy újból babát vár augusztus elejére. Ilyen esetben automatikusan módosul a határozott idejű szerződésem, azaz tovább dolgozhatok a kolléganő visszatértéig? Ha mégsem szeretnék tovább dolgozni, akkor felmondhatok, illetve a munkáltatóm felmondhat nekem?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné válik [Mt. 66. § (8) bek.]. Ilyenkor a munkavállalót a felmondási idő és a végkielégítés az általános (a határozatlan idejű munkaviszonyra vonatkozó) szabályok szerint illeti meg....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Szabadságra jogosító felmentési idő

Kérdés: Az egyik munkavállalónk munkaviszonyát nemrégiben felmondtuk; ez alapján 3 hónap felmentési idő illeti meg. Ez az időtartam szabadságra jogosító időnek számít? A munkavállalónál ez további 8 munkanapot jelent, amit meg kellene váltanunk.
Részlet a válaszából: […] ...115. § (1) bek. (2) bek. g) pont, 55. § (1) bek. k) pont]. A munkáltató felmondása esetén köteles a munkavállalót – legalább a felmondási idő felére – a munkavégzés alól felmenteni [Mt. 70. § (1) bek.].A Kúria egy, a közelmúltban megjelent eseti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Munkavállalói felmondás gyermekgondozás céljából kapott fizetés nélküli szabadság alatt

Kérdés: Munkavállalónknak 2015. szeptember 17-én született meg a gyermeke, jelenleg gyermekgondozás céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon van, gyermekgondozási díjra jogosult. 2017. február 1-jei dátummal benyújtotta a felmondását. Hogyan járunk el helyesen a kiléptetését illetően? Kiléptethetjük-e a fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama alatt, ha ő írásban benyújtotta a felmondását?
Részlet a válaszából: […] ...nem derül ki, hogy melyik esetről van szó, ugyanakkor az bizonyos, hogy a munkaviszony mindkét esetben a munkavállalóra irányadó felmondási idő, azaz – hacsak a munkaszerződés vagy kollektív szerződés eltérően nem rendelkezett –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.

Felmentési időre járó szabadság kétféle értelmezése

Kérdés: A felmentési/felmondási idő munkavégzés alóli mentesítésének időtartamára járó (nem járó?) szabadsággal kapcsolatos, a Munkaügyi Levelek 126-os számában megjelent 2467. és 2485. számú szakmai vélemény nem egyezik meg a Munkaügyi Levelek 98-as számában az 1908. kérdésszámra adott válasszal. A vonatkozó jogszabályok a korábbi, azaz az 1908. kérdésszámra adott választ támasztják alá. Kérem a helyes válasz megjelölését!
Részlet a válaszából: […] ...tételesen felsorolja a 115. § (2) bekezdésében. Csak arra a távollétre jár tehát szabadság, amelyet a törvény e helyen nevesít.A felmondási időre járó szabadság tekintetében két eltérő szakmai álláspont alakult ki. A korábbi, az 1908. szám alatti válaszunkban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Felmondási idő számítása

Kérdés: Az Mt. 69. §-ának (2) bekezdése szerint a felmondási időt a munkáltató felmondása esetén a munkáltatónál munkaviszonyban töltött idő alapján kell számítani. A 69. § (4) bekezdése kimondja, hogy a felmondási idő szempontjából a 77. § (2) bekezdésében meghatározott tartamot nem kell figyelembe venni, tehát a jogosultsági időből a végkielégítésre jogosító idő számításához hasonlóan itt is le kell vonni a kieső időket. Valamint figyelembe kell venni, hogy a felmondási idő is munkaviszonyban töltött időnek számít. Konkrét esetben a felmondási idő megállapítása hogyan történik? Egy példa szerint a munkavállaló belépésétől a felmondás közléséig 20 év 7 hónap 1 nap telt el. A 77. § (2) bekezdése szerinti kieső ideje összesen 8 hónap 21 napot tesz ki. Helyes-e a számításunk, ha a 20 év 7 hónap 1 napból kivonjuk a 8 hónap 21 napot, az így kapott 19 év 10 hónap 7 nap alapján járó 70 nap felmondási időt hozzáadjuk ezen időtartamhoz, hiszen ez is a munkaviszony része, és az így kapott 20 év 17 nap összes munkaviszonyban töltött idő alapján a felmondási időt 90 napban állapítjuk meg? Ezeket az időtartamokat milyen formában számoljuk: év/hónap/nap (pl. 20 év 7 hónap 1 nap), vagy év/nap (pl. 20 év 213 nap)?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben leírt számítás annyiban helytelen, hogy magát a felmondási időt nem kell figyelembe venni a felmondási idő hosszának meghatározásakor. A felmondási idő legkorábban a felmondás közlését követő napon kezdődik [Mt. 68. § (1) bek.]. A mértékét is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.

Szabadságra való jogosultság – a munkában töltött idő

Kérdés: Cégünknél a szabadságra jogosító idő megállapításánál merültek fel problémák. Ha a felmondási időre a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, akkor a felmentési idő tartamára jár-e szabadság? Ha valamelyik munkavállalónk például 55 napig táppénzen van, akkor neki milyen időtartam után jár szabadság: mind az 55 napra, vagy csak 25 napra? Továbbá, ha táppénz esetén jól értelmezzük, hogy az első harminc napra jár szabadság, akkor a 2013. évről áthúzódó táppénz esetén 2014-ben újra indul ezen harminc nap számítása (tehát adott esetben 2014. januárban töltendő táppénzes állomány alatt is jogosult szabadságra)?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó szabályban meghatározott tartamra [Mt. 55. § (1) bek. k) pont]. Ilyen időtartam a munkáltatói felmondás esetén a felmondási idő legalább felének megfelelő munkavégzés alóli felmentés tartama, azaz a felmentési idő is [Mt. 70. § (1) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Határidő és időtartam

Kérdés: Mi a különbség a határidő és az időtartam között? Mit ért az új Mt. azon, hogy a "naptár az irányadó" a határidőnek nem minősülő időtartam számítására?
Részlet a válaszából: […] ...leteléséhez isfűződik jogkövetkezmény, de ez anélkül áll be, hogy a félnek valamilyenmagatartást kellene tanúsítania; ilyen például a felmondási idő, amelynekelteltével a munkaviszony megszűnik.A határidő és az időtartam számítása különbözőképpentörténik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 2.

Felmondás közlése keresőképtelenségből visszatérve

Kérdés: 13 hónapig voltam betegállományban, egy rendkívül komoly műtéten estem át. Időközben kiírt az orvos, mikor visszamentem dolgozni, a munkáltató kiadta a ki nem vett szabadságomat. Számítanom kell-e arra, hogy ha kiadták az időarányos részt, utána a kezembe adják a felmondást?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 90. § (3) bek.]. Amennyiben amunkáltató a felmondási tilalom leteltét követően úgy döntene, hogy rendesfelmondással él, úgy a felmondási idő, ha a felmondási védelem időtartama atizenöt napot meghaladja, ezt követően csak tizenöt nap, ha a harminc napotmeghaladja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.
1
2