Munkaviszony-megszüntetés utasítás megtagadása miatt

Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonnyal alkalmazott futár munkavállalónkat a jelenlegi járványhelyzet miatt megnövekedett megrendelések következtében arra utasítottuk, hogy a megye egy másik, szomszédos településén is lássa el a munkakörét. A munkavállaló munkaszerződése alapján a munkavégzés helye a megye egész területére kiterjed, ennek ellenére az utasítást megtagadta, észszerű indoklást nem közölt. Megítélésünk szerint az utasításunk jogszerű, különös méltánylást érdemlő körülmény nem áll fenn a munkavállaló oldalán, a feladatai aránytalanul nem válnának terhesebbé, gépkocsit, védőfelszerelést – ahogyan eddig is – biztosítunk számára, a másik településen tudomásunk szerint nincs igazolt fertőzött, így a veszélyhelyzet sem komolyabb, mint azon a településen, ahol a munkakörét ellátja. A jelenlegi helyzetben nem tehetjük meg, hogy még egy munkavállalót vegyünk fel, de a munkát el kell látni. Megszüntethetjük-e a munkaviszonyát jogszerűen?
Részlet a válaszából: […] ...az eset összes körülményét ismerni szükséges – kijelenthető, hogy az utasítás megtagadása elegendő okot szolgáltat a munkáltatói felmondásra, de akár az azonnali hatályú felmondás is szóba jöhet. A munkáltató jogszerű utasításának jogellenes megtagadása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Közös megegyezés – korlátok a tévedés miatti megtámadáshoz

Kérdés: Munkaviszonyom megszüntetésre került közös megegyezéssel. A megállapodás értelmében csak kilenc hónap elteltével szűnik meg. Ez aránytalanul sok idő, amit kizárólag azért írtam alá, mert a munkáltatóm azt mondta, hogy ennyi ideig szüksége van még rám. Három hónap telt el azóta. Már az első hetek óta gyakorlatilag világossá vált számomra, hogy csak a munkaköröm egy részét használja ki (főleg a munkakörnek – eddig is egy jelentős részét képező – adminisztratív feladatokat kell elvégeznem). Ha ezt tudom, nem írtam volna alá. Mit tehetnék, megtámadhatom a megállapodást erre hivatkozva?
Részlet a válaszából: […] ...elvégzésére kötelezné a munkáltató, vagy egyáltalán nem látná el munkával. Ez utóbbi esetekben a munkaviszony akár azonnali hatályú felmondással is megszüntethető lenne az Ön részéről, hiszen ilyenkor a munkáltató szándékos és jelentős mértékben szegi meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 16.

Azonnali hatályú felmondás indokolása – hivatkozás a jogszabályhelyre

Kérdés: A munkavállalónk pénzügyi ügyintéző munkakörben dolgozik. Az informatikai rendszerünkből egyértelműen kitűnik, hogy három alkalommal egyenként 30-40 ezer forintot jogalap nélkül átutalt a munkáltató fizetési számlájáról saját magának, majd ezt később, rendszerint néhány hét múlva vissza is utalta. Összességében ugyan nem érte kár a munkáltatót, ugyanakkor kétséget kizáróan megingott benne a bizalma. Úgy döntöttünk, azonnali hatállyal megszüntetjük a munkaviszonyát, mivel a munkáltató számláján lévő pénzzel – ha időlegesen is, de – sajátjaként rendelkezett. Az azonnali hatályú felmondásra irányadó, tudomásszerzéstől számított 15 napos, az utolsó cselekmény elkövetésétől számított egyéves határidő még nem járt le. Az Mt. 78. §-a (1) bekezdésének a) vagy b) pontjára hivatkozzunk, hogy jogszerű legyen a munkaviszony megszüntetése?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony akkor szüntethető meg azonnali hatályú felmondással, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Munkaviszony-megszűnés munkaszerződés-módosítási ajánlat elutasítása miatt

Kérdés: Egy állami közműcégnél dolgozom 2010. október 18-tól. A közeljövőben megszűnik a munkaköröm, azonos szervezeten belül más munkakörbe helyeznek, amelynek HAY-szintje eggyel alacsonyabb, mint a jelenlegi, ezért a fizetés sávom csökken. A tényleges fizetésem nem csökken, mert most magasabb, mint az eggyel alatta lévő (leendő) sávban. Ezt úgy értelmezem, hogy visszaminősítésre kerülök, ami visszalépés számomra. Ha nem fogadom el a felajánlott munkakört, az indokolható-e ezzel, illetve számíthatok-e végkielégítésre a várható munkaviszony-megszűnéssel?
Részlet a válaszából: […] ...45. § (1) bek., 58. §]. Ha Ön nem fogadja el a munkáltató által javasolt munkakör-módosítást, mindez önmagában nem szolgálhat a felmondás jogszerű indokául. A munkaadói ajánlat elutasítása ugyanakkor mégis elvezethet a munkáltató jogszerű felmondásához. Az Mt. 66...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Tanulmányokra kötelezés és vizsgakötelezettség elmulasztása

Kérdés: Az új Mt. ugyan nem tartalmazza kimondottan, de egyes rendelkezéseiből levezethető, hogy a munkáltató továbbra is kötelezheti a munkavállalót meghatározott tanfolyam elvégzésére, a vizsgák letételére, azaz a képzettség megszerzésére. A tanfolyam díját társaságunk fizeti, a tanfolyam látogatásával, a jegyzetekkel, egyebekkel kapcsolatban felmerült költségeket is megtérítjük a munkavállaló részére, a vizsgákhoz pedig tanulmányi munkaidő-kedvezményt biztosítunk. Mit tehet a munkáltató akkor, ha a munkavállaló a képzésen ugyan szorgalmasan részt vesz, de a meghatározott időpontig nem tudja a képzettség megszerzéséhez szükséges vizsgákat letenni? A költségek visszakövetelésén túl lehetséges-e a munkaviszony megszüntetése?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkaköre ellátására szakmailag alkalmatlan. Ez megalapozhatja a munkavállaló képességének hiányára alapított munkáltatói felmondást is [Mt. 66. § (2) bek.]. Lényeges ugyanakkor, hogy a munkáltató a képzési költségeket önmagában azért, mert az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Munkáltató jogellenes utasításának megtagadása

Kérdés: Mit tudok tenni, ha a főnököm megszüntette a munkaviszonyom, mert megtagadtam a munkába állást? Ugyanis 13 óra munka után még arra utasított, hogy dolgozzak tovább, pedig az utolsó másfél órában a szakadó esőben bőrig áztam. Én az utasítás ellenére nem folytattam a munkát, hanem hazamentem. Ezt követően felhívott, hogy másnaptól nem kell munkába állnom.
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó utasítását.A fentiektől függetlenül megállapítható: azzal, hogy a munkáltató telefonon, tehát szóban közölte a felmondását – mely, ha Ön jogszerűen tagadta meg az utasítást, tartalmilag is jogellenes volt -, akkor munkaadója...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Fizetés nélküli szabadság megszakítása – mikor kell visszavenni a munkavállalót?

Kérdés: Munkavállalónknak – figyelemmel arra, hogy külföldi ösztöndíjat nyert el – hat hónapos fizetés nélküli szabadságot engedélyeztünk. A munkavállaló azonban megszakította a külföldi tanulmányait, és a tervezettnél két hónappal korábban hazatért Magyarországra. Emiatt szeretne – a megállapodásunktól eltérően – korábban munkába állni. Ugyanígy, egy kismama az általa előre jelzett időpontnál (a gyermek harmadik évének a betöltését jelölte meg visszatérési időpontként) korábban szeretne visszatérni dolgozni. Mi azonban a két munkavállaló helyettesítésére felvettünk határozott időre két munkavállalót. Nincs jelenleg annyi megrendelésünk, hogy a visszatérők részére munkát tudnánk biztosítani. Kötelesek vagyunk visszavenni őket az eredetileg tervezettnél korábbi időpontban?
Részlet a válaszából: […] ...időtartamban (pl. 3 évben) határozták meg, amunkaszerződés – a próbaidő leteltét követően – csak közös megegyezéssel,rendkívüli felmondással, vagy az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti intézkedésselszüntethető meg (Mt. 88. §).Ha nem tudja megszüntetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Munkaviszony után – megbízási jogviszony?

Kérdés: Munkáltatóként az egyik munkavállalóval közös megegyezéssel megszüntettük a munkaviszonyát, és még ugyanezen a napon határozatlan időtartamú megbízási szerződést kötöttünk. Ez működött is évekig, de pénzhiány miatt ezen feladatok ellátását más módon kell megoldanunk, így a szerződést felmondtam. Elöljáróban még annyit, hogy a szerződés nem tartalmazta a személyes munkavégzési kötelezettséget, illetve a munkakör megnevezését sem, hiszen megbízási szerződést kötöttünk. A fizetésre havonta a benyújtott számlák alapján került sor. A feladatok ellátása során – a szükséges mértékben – utasításokkal láttam el a megbízottat. Most, hogy felmondtam a megbízási szerződést, perrel fenyegetőzik a megbízott, arra hivatkozással, hogy ő igazából továbbra is munkaviszony keretében látta el feladatait, hiába kötöttünk megbízási szerződést, azt tulajdonképpen leplezett munkaviszonynak fogja minősíteni a bíróság. Szerinte a korábbi munkaviszonyát jogellenesen szüntettem meg, mivel az nem felelt meg a rendes felmondás szabályainak. Kérdésem, hogy a bíróság kinek adna igazat?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. a munkaviszony fogalmát nem definiálja, de amunkaviszonyra jellemző sajátosságokat a törvény rendelkezései tartalmazzák.Ennek ellenére gyakran nagyon nehéz eldönteni, hogy az adott tevékenységetmilyen jogviszonyban célszerű, illetve lehet ellátni, másrészt a már...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.