10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Közös megegyezés – korlátok a tévedés miatti megtámadáshoz
Kérdés: Munkaviszonyom megszüntetésre került közös megegyezéssel. A megállapodás értelmében csak kilenc hónap elteltével szűnik meg. Ez aránytalanul sok idő, amit kizárólag azért írtam alá, mert a munkáltatóm azt mondta, hogy ennyi ideig szüksége van még rám. Három hónap telt el azóta. Már az első hetek óta gyakorlatilag világossá vált számomra, hogy csak a munkaköröm egy részét használja ki (főleg a munkakörnek – eddig is egy jelentős részét képező – adminisztratív feladatokat kell elvégeznem). Ha ezt tudom, nem írtam volna alá. Mit tehetnék, megtámadhatom a megállapodást erre hivatkozva?
2. cikk / 10 Munkaruha költségének megtérítése felmondás esetén
Kérdés: Felmondással megszüntettem a határozatlan idejű munkaviszonyomat. Munkáltatóm azt követeli tőlem, hogy fizessem ki az általa már a következő évre legyártatott új munkaruhát. A munkaszerződésem nem említi, hogy köteles lennék megtéríteni a ruha költségét, és más szabály sem volt érvényben az ilyen esetekre a munkáltatómnál. A főnököm azt tervezi, hogy ezt a pénzt le fogja vonni az engem megillető járandóságokból. Jogszerű-e a munkáltató követelése?
3. cikk / 10 Bérelszámolás hóközi kilépés során
Kérdés: A bérjegyzéknek kell-e tartalmaznia a teljesítés hónapját (pl. április) és a kifizetés (pl. május 10.) időpontját? Mi van akkor, ha a teljesítés dátuma nem szerepel a bérjegyzéken, ezért kilépés esetén a munkáltató – mivel áprilisi utalást teljesített 2016. 04. 08.-án, a május havi munkabér pedig kilépés miatt már nem jár – azt mondja, hogy már teljesítette a kifizetést április hóban? Akkor a ledolgozott április havi munkabérem nem kapom meg? Mit lehet tenni ilyen esetben?
4. cikk / 10 Közös megegyezés és mentesítés a munkavégzés alól
Kérdés: Cégünk leépítések előtt áll. A nyugdíjkorhatárt pár éven belül betöltő kollégáink számára nem annyira a végkielégítés a fontos, mint hogy minél hosszabban fennálljon még a munkaviszonyuk, és így szolgálati időt szerezzenek. Lehet olyan megoldás részükre, hogy közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyt, azzal, hogy a munkavégzés alól hosszabb időre mentesítjük őket? Ez alatt az időszak alatt pedig havonta kapják a munkabérüket. Például, 3 hónap felmondási idő és 5 hónap végkielégítés helyett a közös megegyezéses munkaviszony megszűnésének napja 8 hónap múlva következne be. Van ennek törvényi akadálya? Lehetséges, hogy a munkavállalót e 8 hónap alatt visszahívjuk dolgozni, ha mégis lenne újra feladat? Ilyenkor persze kitolódna a megszűnés időpontja.
5. cikk / 10 Felmondási idő módosítása a felek akarata szerint
Kérdés: Egyik munkavállalónk kezdeményezte munkaviszonyának felmondással történő megszüntetését azzal, hogy meghatározott egy időpontot is a munkaviszony megszűnésének napjaként. Ez a munkavállaló által megjelölt nap azonban a munkavállalóra irányadó felmondási idő végét megelőző időpontra esik. A munkáltató "elengedné" munkavállalóját az általa kért időpontban, vagyis eltekintene a felmondási idő (teljes) letöltésétől, azonban ragaszkodna a munkaviszony "felmondással" történő megszüntetéséhez. Megteheti-e ezt a munkáltató, vagy ez már – mivel a felmondás törvényi szabályaitól eltérünk – csak közös megegyezéssel lehetséges?
6. cikk / 10 Munkaszerződés-kötés a korábbi munkaviszony megszűntét követően
Kérdés: Egyik munkavállalónk hétéves határozatlan idejű munkaviszony után felmondott cégünknél tavaly szeptemberben. Munkavállalói felmondás szabályai szerint elszámoltunk vele. Most januárban jelezte, hogy visszajönne dolgozni. Mi éppen tudnánk foglalkoztatni korábbi munkakörében, de bizonytalan ideig. Határozott idejű szerződéssel felvehetjük-e? Ha pedig mégis határozatlan idejű szerződéssel vennénk vissza, akkor van-e jelentősége, illetve kockázata egy esetleges felmondás esetén a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából, hogy ő korábban több mint hét évig dolgozott nálunk?
7. cikk / 10 Tanulmányokra kötelezés és vizsgakötelezettség elmulasztása
Kérdés: Az új Mt. ugyan nem tartalmazza kimondottan, de egyes rendelkezéseiből levezethető, hogy a munkáltató továbbra is kötelezheti a munkavállalót meghatározott tanfolyam elvégzésére, a vizsgák letételére, azaz a képzettség megszerzésére. A tanfolyam díját társaságunk fizeti, a tanfolyam látogatásával, a jegyzetekkel, egyebekkel kapcsolatban felmerült költségeket is megtérítjük a munkavállaló részére, a vizsgákhoz pedig tanulmányi munkaidő-kedvezményt biztosítunk. Mit tehet a munkáltató akkor, ha a munkavállaló a képzésen ugyan szorgalmasan részt vesz, de a meghatározott időpontig nem tudja a képzettség megszerzéséhez szükséges vizsgákat letenni? A költségek visszakövetelésén túl lehetséges-e a munkaviszony megszüntetése?
8. cikk / 10 Elmaradt munkabér érvényesítésére nyitva álló határidő
Kérdés: Cégünk sajnos nyáron nem tudott munkabért fizetni a munkavállalóknak, akik emiatt azonnali hatállyal felmondtak. Most az egyiküktől érkezett egy fizetési felszólítás az elmaradt munkabérre. Álláspontunk szerint viszont, mivel nem indított keresetet a munkaviszony megszüntetését követő harminc napon belül a munkavállaló, így már nem tarthat rá igényt jogszerűen. Helyesen gondoljuk?
9. cikk / 10 Munkaerő-kölcsönzés rugalmassága
Kérdés: Az új Mt. szigorítja a munkaerő-kölcsönzés szabályait. Úgy tudjuk, a kölcsönzött munkavállalóknak is járni fog végkielégítés, és a csoportos létszámcsökkentés során is figyelembe kell őket venni. Kérem, tájékoztassanak arról, hogyan változnak a munkaviszony megszüntetésének szabályai kölcsönzésnél, mert kalkulálni szeretnénk a várható költségeket!
10. cikk / 10 Több munkáltatóval létesített munkaviszony felmondása
Kérdés: Az új Mt. 195. §-a bevezeti a több munkáltatóval létesített munkaviszonyt. Cégcsoportként működünk, tervezzük, hogy egyes munkavállalókkal több tagtársaság kötne együtt munkaszerződést, kihasználva ezt az új lehetőséget. Segítségüket kérem annak értelmezéséhez, hogy a munkáltatók és a munkavállaló hogyan tudják felmondani ezt a típusú munkaviszonyt? A törvény szerint e munkaviszonyt – eltérő megállapodás hiányában – bármely munkáltató jognyilatkozata megszünteti. Tehát elég, ha csak az egyik munkáltató mond fel? A munkavállaló felmondhat csak az egyik munkáltatónak, vagy egyszerre kell az összesnek?