8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Közös megegyezés – korlátok a tévedés miatti megtámadáshoz
Kérdés: Munkaviszonyom megszüntetésre került közös megegyezéssel. A megállapodás értelmében csak kilenc hónap elteltével szűnik meg. Ez aránytalanul sok idő, amit kizárólag azért írtam alá, mert a munkáltatóm azt mondta, hogy ennyi ideig szüksége van még rám. Három hónap telt el azóta. Már az első hetek óta gyakorlatilag világossá vált számomra, hogy csak a munkaköröm egy részét használja ki (főleg a munkakörnek – eddig is egy jelentős részét képező – adminisztratív feladatokat kell elvégeznem). Ha ezt tudom, nem írtam volna alá. Mit tehetnék, megtámadhatom a megállapodást erre hivatkozva?
2. cikk / 8 Határozott idejű munkaviszony megszűnése
Kérdés: A munkáltató hosszabb ideje határozott idejű szerződésekkel foglalkoztat, a mostani szerződésem május 31-én jár le. Egyelőre semmilyen tájékoztatást nem adtak, hogy el akarnának bocsátani. Jól gondolom, hogy ha ilyen szándéka lenne a munkáltatónak, akkor előre szólnia kellene, és megfelelő felmondási időt biztosítania, esetleg végkielégítést is?
3. cikk / 8 Felmondási jog kizárásának érvényessége
Kérdés: Az előző ügyvezető idejében a cégünk olyan munkaszerződést kötött az egyik határozatlan időre alkalmazott munkavállalóval, melyben a felek kizárták a felmondás jogának gyakorlását. A rendelkezés értelmében a felek megállapodtak abban, hogy egyik fél sem jogosult megszüntetni a munkaviszonyt felmondással. A kikötés nem tartalmaz időhatározást, ezért az – legalábbis úgy tűnik – általánosságban zárja ki a felek felmondási jogát. Létszámcsökkentést kívánunk végrehajtani, és ennek keretében e munkavállalótól is megválnánk. Mit tudunk tenni, jogszerű-e az ilyen korlátozás?
4. cikk / 8 Részmunkaidő kikötése – csak közös megegyezéssel
Kérdés: Kötelezhet-e a munkáltató a négyórás munkaviszony elfogadására?
5. cikk / 8 Telephelybezárás – munkaszerződés-módosítási ajánlat és felmondás
Kérdés: Egy pénzintézeti fiókban dolgozom, amit 2016. december 31-ével bezártak. Szóban azt a tájékoztatást kaptam, hogy változatlan feltételekkel folytathatom a munkát egy 20 km-re lévő fiókban. Két nap múlva azt mondták, hogy határozott idejű szerződéssel foglalkoztatnak tovább. Szerződést még nem kaptam annak ellenére sem, hogy már többször kértem. Van-e arra határidő, hogy mennyi idővel hamarabb kell megkapnia a munkavállalónak az új szerződést? Közel 10 éve dolgozom ennél a pénzintézetnél határozatlan idejű szerződéssel. Ha nem írom alá az új szerződést, akkor automatikusan felmond a munkáltató? Ebben az esetben fizetnie kell végkielégítést, illetve felmentési időt?
6. cikk / 8 Közös megegyezés és mentesítés a munkavégzés alól
Kérdés: Cégünk leépítések előtt áll. A nyugdíjkorhatárt pár éven belül betöltő kollégáink számára nem annyira a végkielégítés a fontos, mint hogy minél hosszabban fennálljon még a munkaviszonyuk, és így szolgálati időt szerezzenek. Lehet olyan megoldás részükre, hogy közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyt, azzal, hogy a munkavégzés alól hosszabb időre mentesítjük őket? Ez alatt az időszak alatt pedig havonta kapják a munkabérüket. Például, 3 hónap felmondási idő és 5 hónap végkielégítés helyett a közös megegyezéses munkaviszony megszűnésének napja 8 hónap múlva következne be. Van ennek törvényi akadálya? Lehetséges, hogy a munkavállalót e 8 hónap alatt visszahívjuk dolgozni, ha mégis lenne újra feladat? Ilyenkor persze kitolódna a megszűnés időpontja.
7. cikk / 8 Felmondási idő módosítása a felek akarata szerint
Kérdés: Egyik munkavállalónk kezdeményezte munkaviszonyának felmondással történő megszüntetését azzal, hogy meghatározott egy időpontot is a munkaviszony megszűnésének napjaként. Ez a munkavállaló által megjelölt nap azonban a munkavállalóra irányadó felmondási idő végét megelőző időpontra esik. A munkáltató "elengedné" munkavállalóját az általa kért időpontban, vagyis eltekintene a felmondási idő (teljes) letöltésétől, azonban ragaszkodna a munkaviszony "felmondással" történő megszüntetéséhez. Megteheti-e ezt a munkáltató, vagy ez már – mivel a felmondás törvényi szabályaitól eltérünk – csak közös megegyezéssel lehetséges?
8. cikk / 8 Felmondási idő díjazása – ha lerövidítik
Kérdés: Mit lehet tenni abban az esetben, ha a munkaszerződésben 16 hét felmondási idő van kikötve (bármelyik fél is kezdeményezi a felmondást), de a jövendőbeli munkáltató legfeljebb 15 napot vár a munkakezdésig, ezért a munkavállaló szeretne hamarabb elmenni? Mit tehet a jelenlegi munkáltató, ha a 16. napon nem jelenik meg a munkavállaló, és nem veszi fel a munkát? Hogyan kell kezelni ilyenkor a felmondási időre járó díjazást? Hivatkozhat-e arra a munkavállaló, hogy az Mt.-ben általános szabály szerint 30 nap a felmondási idő, ha a munkavállaló kezdeményezi a felmondást, és ettől eltérni csak a munkavállaló javára lehet?