Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...ideje, ám ennek ellenére mégis munkát végzett, akkor a vasárnap hat órát részére ugyanúgy ki kell fizetni, hiszen a szolgáltatása ellenérték nélkül nem maradhat. Azt, hogy ezt milyen jogcímen teszi a munkáltató, illetve a bérprogramba "mi fér bele", a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Köztisztviselő rendkívüli munkavégzése szabadság alatt

Kérdés:

2022. december 22. napjától 2023. január 6. napjáig elrendelt igazgatási szünet volt a hivatalban. Kollégáink kötelezően ezekre a napokra szabadságot írtak ki. Munkatársaink 2022. december 26. és 27. napján kötelezően elrendelt rendkívüli munkavégzés keretében naponta 5 órát dolgoztak. 2022. december 26. napjára 300%-os túlóra jár, ezért egyszer, mint fizetett ünnep, arra a napra megkapták a fizetésüket, és ezenfelül az 5 óra túlórára 200%-os túlóradíj lett számfejtve. 2022. december 27. napjára szintén teljes munkabért kaptak (hiszen fizetett szabadság), és ezenfelül az 5 órára 150%-os túlóradíj lett kifizetve. Helyes jártunk el így?

Részlet a válaszából: […] ...annak időtartamával azonos mértékű szabadidő illeti meg; ettől eltérően azonbana) a heti pihenőnapon teljesített rendkívüli munkaidő ellenértékeként a munkaidő időtartama kétszeresének,b) a munkaszüneti napon teljesített rendkívüli munkaidő ellenértékeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Rendkívüli munkaidő és állásidő – értelmezése munkaidőkeretben

Kérdés: Az Mt. tartalmaz-e olyan tételes szabályt, amely jogalapot ad a munkáltatónak arra, hogy a foglalkoztatási kötelezettségéből eredő beosztás szerinti (rendes) munkaidőben teljesítendő havi óraszám mértékét csökkenthesse annak érdekében, hogy egy munkaidő-beosztástól eltérő (rendkívüli) munkaidőben végzett munka megvalósulása esetén a munkáltató mentesülni tudjon a rendkívüli munka idejére járó időarányos alapbér megfizetésétől? A munkáltató csak a munkaszerződés szerinti havi alapbért és a rendkívüli munka bérpótlékrészét szeretné megfizetni. Ha erre nincs törvényes lehetőség, de a munkáltató mégis csökkentette a beosztás szerinti órák számát (kevesebb rendes munkaidőt osztott be a havi keret mértékénél), akkor ebben az esetben a munkáltató rosszabbul jár-e, mert a rendes munkaórákra járó időarányos alapbéren felül köteles lesz megfizetni a munkavállaló részére egyrészt a beosztani elmulasztott órákért az állásidőre járó időarányos alapbért, másrészt a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért az időarányos alapbért és a bérpótlékot? Jól gondolom, hogy a munkavállaló munkaszerződésében szereplő alapbér összege kizárólag csak a rendes munkaidőben végzett munka ellenértéke lehet (EBH2002. 788), tehát "a felek megállapodásával" rendkívüli munka esetén sem az arra járó időarányos alapbért, sem a bérpótlékot nem lehet az alapbér részének tekinteni?
Részlet a válaszából: […] A munkaszerződés alapján a munkavállalót rendelkezésre állási és munkavégzési, míg a munkáltatót foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettség terheli. A rendelkezésre állási, valamint foglalkoztatási kötelezettség időbeli mértékét a munkaszerződés alapján irányadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő elszámolása a munkaidőkeret lejártakor

Kérdés: A beosztástól eltérő munkaidőre a rendkívüli munkavégzésre járó díjazást az adott hónapnál kell elszámolni. Csak az 50%-os bérpótlékot vagy a rendkívüli munkavégzés munkabérét is? Például a munkavállaló májusban 22 x 8 = 176 órára van beosztva. Két munkanapon 12-12 órát dolgozik, az összes ledolgozott órája így 184 óra. Ilyenkor is 176 órára kapja az órabérét és 8 órára 50%-os bérpótlékot, vagy 184 órára kap órabért + bérpótlékot? Ezt a 8 órát hogyan vesszük figyelembe a munkaidőkeret zárásánál?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólag a munkaidőkeret lezárásakor határozható meg, az előtt nem; ezért a munkaidőkeret lejártával egyidejűleg is kell elszámolni. Ellenértékként erre az időre a munkavállalót – az alapbérén felül – 50% bérpótlék, vagy – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Munkavállalói azonnali hatályú felmondás – indokolás és határidő

Kérdés: Asszisztens vagyok egy kisvállalkozásnál. Az elmúlt három hónapban azt tapasztaltam, hogy minden hónapban késett a munkáltatóm a fizetésem kiadásával. Először csak egy hetet, a következő hónapokban már több mint két hetet. Emellett folyamatosan túlóráznom is kell, de mindig arra utasítanak, hogy a nyilvántartásban úgy írjam be, mintha napi nyolc órát dolgoznék. Mit tehetek ebben az esetben? Fel tudok-e mondani ezen okok miatt úgy, hogy valamilyen módon megkapjam az engem illető végkielégítést, hiszen már hét éve a cégnél dolgozom? Ha igen, akkor vonatkozik-e rám valamilyen határidő?
Részlet a válaszából: […] ...hatályú felmondás esetén a határidők a munkabér kifizetésétől számítódnak. Ugyanakkor, mivel a munkáltató a rendkívüli munka ellenértékét továbbra sem fizette ki a munkavállalónak, e tekintetben a határidő még meg sem kezdődött, tehát továbbra is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 3.

Rendkívüli munkaidő ellenértéke

Kérdés: A 2013. május 21-i kiadványuk 1663. számú jogesetével kapcsolatban szakmai észrevételt teszek. Már a címével is problémám van, mert az úgy szól, hogy "Szabadidő a rendkívüli munkaidő ellenértékeként". Mind a régi Mt., mind az új Mt. a rendkívüli munkavégzés tekintetében egyértelműen rögzíti, hogy a rendkívüli munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő, vagy a munkaidőkereten felüli munkavégzés ideje (Mt. 107. §). A cím viszont azt sugallja, mintha a kérdező munkaidőkeretben történő munkavégzést említene, mert az ott alkalmazott ún. egyenlőtlen munkaidőnél alkalmazható a kiegyenlítési szabály. Önök azt a választ adják, hogy a rendkívüli munka­időt lehet szabadidővel kompenzálni. Ezzel a megállapítással nem értek egyet, mert megítélésem szerint a rendkívüli munkaidőben végzett munkát minden esetben ki kell fizetni, és a felek kizárólag a rendkívüli munkaidőhöz rendelt pótlék tekintetében köthetnek egyezséget. Az Mt. 143. §-a ezt a szabályt tételesen rögzíti, nevezetesen, a munkavállalónak 50% bérpótlék vagy szabadidő jár a rendkívüli munkaidőben végzett munka esetén. Az Mt. azt is kógens módon rögzíti, hogy a szabadidő nem lehet kevesebb, mint az elrendelt rendkívüli munkaidő.
Az említett jogesetben tárgyi tévedés van, és az Önök indoklásában a rendkívüli munkaidő és a munkaidőkeret fogalma összemosódik. Hangsúlyozni kívánom, hogy mint gyakorló szakszervezeti elnök számos esetben találkozom olyan munkáltatói felfogással is, amely egybeesik az Önök véleményével. Valamilyen módon a gyakorlatban keverednek a rendkívüli munkaidő kiegyenlítésének tételes szabályai. Egy példán keresztül szeretném álláspontomat erősíteni. A munkavállaló órabére 1000 Ft, a munkanapon végzett túlmunka 4 óra. A díjazás tekintetében a munkavállaló vagy 4 x 1000 Ft munkabérre + 4 x 500 Ft túlmunkapótlékra = 6000 Ft díjazásra jogosult, vagy az én álláspontom szerint 4 x 1000 Ft munkabérre és 4 óra időtartamú szabadidőre jogosult, amely ellenértéke 4000 Ft. Ezt azért kell kifizetni, mert ha ez nem így történne, akkor az adott hónapban a tárgyhavi munkaidőből 4 óra hiányozna a munkavállaló ledolgozott idejéből. Az Önök álláspontja szerint a munkavállaló a 4 óra túlmunkáért, amelynek a fentiekben kifejtett álláspontom szerint 6000 Ft az értéke, mindössze 4 órának megfelelő szabadidőt kapna, amely a fenti példa alapján 4000 Ft mértékű.
Részlet a válaszából: […] Az Ön számítása helyes. Valóban különbséget kell tennünk a rendkívüli munkaidőért járó díjazás kapcsán a rendkívüli munkaidőre járó alapbér és a bérpótlék között. A bérpótlék ugyanis a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg [Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Rendkívüli munkavégzés díjazása és szabadidő biztosítása

Kérdés: Az Mt. 147. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén adandó pótlék helyett a munkáltató előírhatja, hogy szabadidő jár. Egyik munkavállalónk úgy gondolja, hogy a rendkívüli munka ellenértéke a rendes munkabérből, azaz a havi személyi alapbér alapján megállapítható túlóraalapból, valamint az 50%-os vagy 100%-os pótlékból, vagy az ezek helyett adható szabadidőből áll. Ennek következtében – szerinte –, ha a munkáltató úgy dönt, hogy a pótlék helyett szabadidőt biztosít a munkavállaló számára, ettől függetlenül a rendkívüli munkavégzés időtartamára, valamint a szabadidő időtartamára is ki kell fizetnie a munkáltatónak a kiszámított órák alapján az alapot. Tehát ha például 2 órát dolgozott rendkívüli munkavégzéssel a munkavállaló, és ezért 2 óra szabadidőt kapott, akkor – a munkavállalónk szerint – a bérszámfejtéskor azt kell látnia a munkabérjegyzéken, hogy 2 órára eső személyi alapbérrel többet számfejtettünk neki. Szerintünk azonban ez az okfejtés hibás, mert a szabadidő az óraszámra jár, és nem úgy kell tekinteni, hogy csak a pótlékot váltja meg a munkáltató. Kérem, segítsenek eldönteni, igaza van-e a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzés esetén a munkavállalót rendesmunkabérén felül ellenérték illeti meg [Mt. 147. § (1) bek.]. Amunkaidő-beosztás szerinti napi munka­időt meghaladóan, illetve amunkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 2.

Bérpótlékok hétvégi munkavégzésért

Kérdés: Három műszakban dolgozunk (kohászatban), heti váltással. Pénteken tudom meg, hogy hétvégén dolgoznom kell-e; ez azt jelenti, hogy szombaton délután 14-22-ig tart a munkaidőm, majd vasárnap vissza kell váltanom a következő hétre, 06-14-ig tartó beosztásba. Pénteken, ha éjszakás vagyok, akkor 22 órától dolgozom, és ki vagyok írva hétvégén túlórára, vagyis szombaton 22-06-ig, vasárnap 14-22-ig. Ez a beosztás néha 40-50 napig is tart; volt rá eset, hogy ennél is többet dolgoztam egyfolytában, pihenés nélkül. Kérdésem, ha szombaton éjszakára megyek 600 Ft-os órabérrel, milyen pótlék jár utána, és mennyit kellene nettóban kapnom? Főnökünk szerint nem jár a hétvégi túlórára éjszakai és délutáni pótlék.
Részlet a válaszából: […] ...a pótlék mértéke 30% [Mt. 146. § (2)-(3) bek.]. Rendkívüli munkavégzés esetén a munkavállalót rendesmunkabérén felül további ellenérték illeti meg. A munkaidő-beosztás szerintinapi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munkaesetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Munkakörbe nem tartozó feladatok ellenértéke

Kérdés: 2009-ben a kollégámnak megszűnt a munkaviszonya. Ezután az ő munkáját is, akaratomon kívül, nekem kellett elvégezni. Több hónapon keresztül egy fillért sem kaptam érte, de felelősségre vonást a munkáért igen. Hónapok elteltével kreáltak egy megbízást, amit a mai napig nem vontak vissza. A munkát már nem én végzem, aki pedig most a felelőse, többszörös bért kapott, illetve kap. Kérdésem: a ki nem fizetett munkám bérét kérhetem-e?
Részlet a válaszából: […]  Az Mt. 83/A. § (1) bekezdése szerint nem minősülmunkaszerződés-módosításnak, ha a munkavállaló – a munkáltató működésévelösszefüggő okból, ideiglenesen – a munkáltató utasítása alapján, eredetimunkaköre helyett vagy eredeti munkaköre mellett más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Rendkívüli munkavégzés ellenértéke

Kérdés: A rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban az a szabály, hogy a munkáltató eldöntheti, kifizeti a túlmunkát, vagy szabadidőt biztosít. Jól értjük-e az alábbiakat? Ha szombaton (szabadnapján) túlmunkára kötelezem, akkor például a következő hét szerdát kiadom helyette pihenőnapnak, és nem kap pótlékot a munkavállaló? Ha szerdán (munkanapján) 12 órát foglalkoztatom a munkavállalót, akkor csütörtökön később kezd, és csak 4 órát dolgozik pótlék fizetése nélkül? A pihenőnapon (pl. vasárnap) végzett munka ellenértékeként jár 1 nap és 50% pótlék? Cégünknél a munkaidő napi 8 óra, 5+2 munkarendben; a munkavállalók kéthavi munkaidőkeretben dolgoznak.
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzés esetén a munkavállalót rendesmunkabérén felül az alábbiak szerinti ellenérték illeti meg. Amunkaidő-beosztás szerinti napi munka­időt meghaladóan, illetve amunkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.
1
2
3