Közalkalmazottak besorolása – iskolák működtetési feladatait ellátók

Kérdés: Helyi önkormányzati költségvetési szervként működünk, önkormányzati szolgáltató feladatot látunk el, általános iskolák, gimnáziumok, kollégiumok (34 telephely) Nkt. 74. § és 76. §-aiban meghatározott működtetési feladatait. Ezen intézmények technikai dolgozói (gazdasági vezető, gondnok, karbantartó, udvaros, fűtő, portás) 2013. január 1-jétől a mi alkalmazásunkban állnak mint közalkalmazottak. Tehát jogviszonyukra ettől kezdve a 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet vonatkozik. Ez azonban – ellentétben a régi, közoktatási intézményekre vonatkozó Kjt. végrehajtási rendelettel – más besorolási szabályokat tartalmaz. Korábban lehetőség volt arra, hogy a portást mint kisegítő dolgozót – amennyiben megvolt hozzá a megfelelő iskolai végzettsége – "C" fizetési osztályba, illetve a karbantartót mint műszaki dolgozót, végzettsége alapján akár "F" fizetési osztályba soroljanak. A 77/1993. Korm. rendelet melléklete azonban a portásokat, a karbantartókat kizárólag a minimálbérrel fizetett "A" fizetési osztályba engedi besorolni, annak ellenére, hogy ezen munkakört betöltő alkalmazottak munkaköri feladata nem változott lényegesen a korábbihoz képest. További probléma, hogy az egyes iskolák a szakmunkás végzettségű (általában műszaki) portásoknak megadták a garantált bérminimumot. Hogyan tudjuk az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján a jogszabályoknak megfelelően a besorolásokat helyreigazítani? A karbantartók, illetve az udvaros-pedellus munkakörű kollégák esetében továbbá elvárt valamilyen épület-karbantartáshoz kapcsolódó szakmunkásvégzettség (szobafestő, kőműves, burkoló, vízvezeték-szerelő) is, besorolhatók-e ezen közalkalmazottak a "B" fizetési osztályba? Lehetséges-e a 77/1993. Korm. rendeletben meghatározott munkakörökön kívül más munkaköröket is megnevezni az SzMSz-ben?
Részlet a válaszából: […] ...illetmények összegét a kinevezés határozta meg, a munkáltató személyében bekövetkező változással azok nem módosulhattak, mindez – a besorolási szabályok keretei között – csak a felek közös megegyezésével lehetséges (Mt. 58. §). A Kjt. besorolási alapelve,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Műtőssegéd garantált illetményének mértéke

Kérdés: Az egészségügyben a műtőssegédek minimálbérre vagy garantált bérminimumra jogosultak garantált illetményként?
Részlet a válaszából: […] ...alsó középfokú szakképesítés, a 34-es pedig az alapfokú iskolai végzettségre épülő középfokú szakképesítés kódszáma.A Kjt. azon besorolási fokozatainál, ahol a tábla szerinti illetmény alatta marad a minimálbérnek, illetve a garantált bérminimumnak, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 29.

Köztisztviselő illetményének eltérítése

Kérdés: Köztisztviselőnk alapilletményét 2011. március 1-jétől 2012. február 29-ig a Ktv. 43. § (4) bekezdése alapján eltérítették 13%-kal. 2012. január 1-jével – mivel az illetménye nem érte el az eltérítéssel együtt sem a garantált bérminimumot [298/2011. (XI. 22) Korm. rendelet] – kiegészítettük 108 000 Ft-ra. Kérdésünk, a 108 000 Ft illetményére rá kell még tenni a 13%-os eltérítést 2012. január 1-jével?
Részlet a válaszából: […] ...Ktv. 43. §-a határozza meg a köztisztviselők illetményemegállapításának alapvető szabályait. A 43. § (1)-(3) bekezdése a besorolásszerinti alapilletményt határozza meg, rögzítve, hogy az a költségvetésitörvényben meghatározott illetményalap, valamint a Ktv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Számítógép-kezelő szakképesítés

Kérdés: Dolgozónk iskolai végzettsége 8 általános osztály. Számítógépes szakmai tanulmányokat folytatott, a Nemzeti Szakképzési Intézet mellett működő szakmai vizsgabizottság előtt szakmai vizsgát tett. A bizonyítványa 33 4641 01 azonosító számú számítógép-kezelő (használó) megnevezésű szakképesítést igazol. A bizonyítvány kiadásának dátuma 2004. július 15. Fent leírtak alapján az a kérdésem, hogy szakképzettségnek számít-e a számítógép-kezelő szakképesítés? Erre a dolgozó megfelelő munkaköri besorolása miatt van szükségünk.
Részlet a válaszából: […]  Az iskolai végzettségen túlmenő, iskolai rendszerű vagyiskolarendszeren kívüli képzésben megszerezhető, állam által elismert, azazmunkakör betöltésére jogosító szakképesítéseket a mindenkori Országos KépzésiJegyzékről szóló rendelet tartalmazza. A hatályos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Közalkalmazotti jogviszony és a minimálbér

Kérdés: A 2011. évi költségvetési törvény értelmében a közalkalmazottak esetében az "A" fizetési osztály első fizetési fokozatához tartozó garantált illetmény összege 69 000 Ft. Helyesen gondoljuk, hogy az intézményünknél foglalkoztatott közalkalmazottak egy részének az illetménye jogszerűen kevesebb lehet a hatályos minimálbérnél?
Részlet a válaszából: […] Az Ön által hivatkozott jogszabály, vagyis a Költségvetésitv. 12. melléklete szerint a közalkalmazottat az "A" fizetési osztály 1.fizetési fokozatában valóban 69 000 Ft garantált illetmény illeti meg. Erendelkezést azonban nem lehet elszigetelten értelmezni, ugyanis a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Garantált bérminimumra való jogosultság

Kérdés: Az óvodánkban dolgozó B, C és D fizetési osztályba sorolt dajkák illetményével összefüggésben szeretném megkérdezni, hogy kell-e rájuk nézve alkalmazni a kötelező legkisebb munkabérről és a garantált bérminimumról szóló kormányrendeletet?
Részlet a válaszából: […] ...segítők között sorolja fel a dajka munkakört. A rendelet az "A"-"D"fizetési osztályba sorolást teszi lehetővé. A besoroláskor a Kjt. általánosbesorolási alapelve szerint kell eljárni, mely kimondja, hogy a közalkalmazottimunkakörök az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Garantált bérminimum – további szakképesítés esetén?

Kérdés: A garantált bérminimum a közalkalmazottakra is vonatkozik. Kérdésem, hogy ha a közalkalmazott további szakképzettségére tekintettel illetménynövekedésben is részesül, akkor ezt be kell számítani a garantált bérminimumnál, vagy sem? Másképpen fogalmazva: ezzel együtt vagy e nélkül kell elérnie a közalkalmazott illetményének a garantált bérminimumot?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 66. § (2) bekezdése szerint, amennyiben aközalkalmazottnak a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolaivégzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség mellett a kinevezésébenfeltüntetett további szakképesítésre, szakképzettségre is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Garantált bérminimum és a közalkalmazotti illetménytábla bértételei

Kérdés: A 321/2008 (XII. 29.) Korm. rendelet alapján július 1-jétől a középfokú iskolai végzettséghez kötött munkakörben a garantált bérminimum összege 87 500 Ft. Ezzel ellentétben a jelenlegi költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti bértábla a középiskolai végzettséget előíró "D" fizetési osztályban csak a 6-os fizetési fokozatban, tehát legalább 15 év jogviszonnyal rendelkezők esetén éri el ezt az összeget. A közalkalmazottak bére a "D/5" besorolásig nem éri el a kötelező legkisebb mértéket. A "D" fizetési osztály 5-ös fizetési fokozatába sorolt egyik közalkalmazottunk sérelmezte, hogy csupán 86 900 Ft illetményt fizetünk neki. Igaza van?
Részlet a válaszából: […] A 321/2008. Korm. rendelet hatálya a közalkalmazottijogviszonyban állókra is kiterjed [lásd a 3. § (2) bekezdésének b) pontját!]. Alegalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg középfokú szakképzettségetigénylő munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott garantált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.

Garantált bérminimum – vonatkozik-e az ügykezelőkre?

Kérdés: Az egyik újonnan kinevezett ügykezelőnk besorolásakor szembesültünk azzal, hogy a besorolása szerinti illetménye nem éri el a minimálbért. Kérdésem, hogy hogyan állapítsuk meg az illetményét?
Részlet a válaszából: […] ...rendelet szabályozza. Az ebben foglaltösszegeket az ügykezelők illetményének megállapításakor is alkalmazni kell. Haesetleg az ügykezelő besorolás szerinti illetménye nem éri el a Korm.rendeletben megállapított összeget, akkor az illetményüket ki kell egészíteniúgy, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 18.
1
3
4