3 cikk rendezése:
1. cikk / 3 Szakképzési munkaszerződés saját munkavállalóval
Kérdés: Társaságunk duális képzőhely, 2023 őszén saját munkavállalóinkat beiskoláztuk munkakörükhöz tartozó technikusi képzésre (1,5 éves felnőttképzés keretében), a féléves alapképzés után a szakirányú oktatás társaságunknál 2024. január 1-jétől indult. A kollégák eredeti munkaszerződését (teljes munkaidő, napi 8 óra, alapbér, munkakör) nem módosítottuk, nem arányosítottuk, ezzel párhuzamosan szakképzési munkaszerződést kötöttünk. A képzés befejezése 2025. január 31. A társaságunknál teljesítendő szakirányú oktatás tervezett időtartama: 949 óra (127 elméleti, 822 gyakorlati foglalkozás). A képzés megvalósításának alapvető célja, hogy megfelelő szakképzettséggel, tudással rendelkező kollégáink legyenek. A gyakorlati képzés az esetek nagy részében pihenőnapokon zajlik (átlagban heti 2×8 órában), az így keletkező többletóra költségével számoltunk. A kollégák munkaideje egyenlőtlenül van beosztva - folyamatosan termelő üzem vagyunk -, napi 12 órában dolgoznak, a munkaidő-beosztás szabályainak figyelembevételével, 12 havi munkaidőkeret alkalmazása mellett (kollektív szerződés alapján). A főfoglalkozású, heti 40 órás munkaviszony mellett, heti 16 órával a szakképzési munkaviszony bejelentésre került. A szakképzési munkaszerződés alapján a kollégák részére szakképzési munkabért fizetünk. A két jogviszonyban teljesített órát (munkaidő és szakirányú oktatás) hogyan kell értelmezni, kezelni munkaidőkeret esetén? Az Mt. megállapodással is maximum 400 óra rendkívüli munkavégzést enged, vagyis, ha a szakirányú oktatás időtartamát nézzük, több mint 2 évre kellett volna tervezni? A szakirányú oktatás időtartama minden esetben rendkívüli munkaidőnek minősül? A szakirodalom szerint a szakképzési munkaszerződésben rögzítendő heti kötelező munkaidőt úgy kell kiszámítani, hogy a szakirányú oktatási óraszám mellett lehetővé kell tenni az időarányosan járó szabadság kiadását. Ez a kollégáim esetében további 96 órát jelent. Emellett jellemzően az alapjogviszonyban is keletkezik 12 hónap alatt rendkívüli munkaidő, minimum 50-70 óra.
2. cikk / 3 Alkalmi munka – az időkorlátok
Kérdés: Az Efotv. szerint alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló között
a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig
létesített, határozott időre szóló munkaviszony.
A foglalkoztatás időbeli korlátozási szabályát lehet-e úgy értelmezni, hogy jogviszonyonként kell a maximum öt napot nézni, és mivel minden egyes bejelentés új jogviszonyt hoz létre, ezért ezek az "öt napok" akár egybe is folyhatnak? Sem az Efotv., sem az Mt. nem tartalmaz olyan szabályt, amely előírná, hogy a jogviszonyok létesítése között mennyi időnek kell eltelnie, vagy a napokat össze kellene számítani, ha nincs megszakítás a régi és az új jogviszony között. Ennek hiányában az a helyzet is előállhatna megszakítás nélküli újabb jogviszony létesítése esetén, hogy bár a korábbi jogviszony csak például három napra szólt, az új, de megszakítás nélkül kötött jogviszony nem szólhat csak két napra, viszont ilyen korlátozást a törvény nem tartalmaz. A Munkaügyi Levelek 35. számában a 691. kérdésre adott válasz szerint: "ha a korábbi munkaviszony az Efotv. hatálya alá tartozó alkalmi munkára létesült, és egybefüggő időtartama elérte az öt napot. Ekkor a hatodik naptól nem lehet ismét alkalmi munkára munkaviszonyt létesíteni." A fentiek helytállósága esetén kérdésünk, hogy ha az egybefüggő foglalkoztatás időtartama nem éri el az öt napot (pl. három nap), a következő naptól (azaz a példa szerint a negyedik naptól) létesíthető ismét alkalmi munkára jogviszony? Ha igen, maximum mennyi egybefüggő napra (csak két napra, a korábbi 3 nap miatt, vagy akár öt napra is)? Van-e jelentősége, hogy ugyanazon felek között azonos vagy eltérő feladatra létesül az ismételt alkalmi jogviszony?
a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig
létesített, határozott időre szóló munkaviszony.
A foglalkoztatás időbeli korlátozási szabályát lehet-e úgy értelmezni, hogy jogviszonyonként kell a maximum öt napot nézni, és mivel minden egyes bejelentés új jogviszonyt hoz létre, ezért ezek az "öt napok" akár egybe is folyhatnak? Sem az Efotv., sem az Mt. nem tartalmaz olyan szabályt, amely előírná, hogy a jogviszonyok létesítése között mennyi időnek kell eltelnie, vagy a napokat össze kellene számítani, ha nincs megszakítás a régi és az új jogviszony között. Ennek hiányában az a helyzet is előállhatna megszakítás nélküli újabb jogviszony létesítése esetén, hogy bár a korábbi jogviszony csak például három napra szólt, az új, de megszakítás nélkül kötött jogviszony nem szólhat csak két napra, viszont ilyen korlátozást a törvény nem tartalmaz. A Munkaügyi Levelek 35. számában a 691. kérdésre adott válasz szerint: "ha a korábbi munkaviszony az Efotv. hatálya alá tartozó alkalmi munkára létesült, és egybefüggő időtartama elérte az öt napot. Ekkor a hatodik naptól nem lehet ismét alkalmi munkára munkaviszonyt létesíteni." A fentiek helytállósága esetén kérdésünk, hogy ha az egybefüggő foglalkoztatás időtartama nem éri el az öt napot (pl. három nap), a következő naptól (azaz a példa szerint a negyedik naptól) létesíthető ismét alkalmi munkára jogviszony? Ha igen, maximum mennyi egybefüggő napra (csak két napra, a korábbi 3 nap miatt, vagy akár öt napra is)? Van-e jelentősége, hogy ugyanazon felek között azonos vagy eltérő feladatra létesül az ismételt alkalmi jogviszony?
3. cikk / 3 Jogutódlás – a jogutód munkáltató utasítására változhatnak-e a munkafeltételek?
Kérdés: Néhány hónapja megvásároltunk egy üzemegységet Ózdon, és úgy döntöttünk, hogy továbbfoglalkoztatjuk az ott dolgozó munkásokat a miskolci székhelyünkhöz közelebb eső gyárban. Értesítést küldtünk az új alkalmazottaknak, hogy a jogutódlásra tekintettel a munkavégzési helyük megváltozott, és utasításba adtuk, hogy a következő munkahéten már az új helyen jelenjenek meg, továbbá felajánlottuk számukra, hogy igény esetén kedvezményes szálláslehetőséget biztosítunk. A munkások egy része azonban minden előzetes bejelentés nélkül távol maradt, és közös kérelmet fogalmaztak meg annak érdekében, hogy vonjuk vissza az utasítást. Meglátásunk szerint ez az ellenszegülés megalapozza a rendkívüli felmondást. Igazunk van?
