38 cikk rendezése:
31. cikk / 38 Munkahelyi távollét hóakadály miatt
Kérdés: Az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy az intenzív havazás és a jelentős mennyiségű csapadék járhatatlanná tette a telephelyünk felé vezető utakat, és a fennakadások miatt alig pár munkavállalónk tudott munkára jelentkezni. Az otthon maradt, illetve a jelentős késéssel beérkező dolgozók bérezésére milyen szabályok irányadóak?
32. cikk / 38 Munkaidő – mikor kezdődik?
Kérdés: Építőipari szolgáltatást nyújtó vállalkozást vezetek. Gyakorlatunk szerint a fizikai alkalmazottaim reggel 7-re érkeznek a telephelyre, a szükséges szerszámokat, eszközöket, anyagokat összekészítik, bepakolják a furgonba, majd magam szállítom őket az adott építkezés helyszínére. Délután szintén én viszem őket vissza a telephelyre, ahol kipakolnak, majd átbeszéljük a másnapi terveket. Véleményem szerint a munkaidejük a munka tényleges megkezdésétől számítandó, vagyis amikor a helyszínen dolgozni kezdenek, így az órabérüket is ekkortól számolom. A munka pedig "a szerszámok letételével" fejeződik be. Szerintük helytelenül járok el, ezért kérem a segítségüket. Kellene díjazást fizetnem az embereimnek a kérdéses időre?
33. cikk / 38 Bértámogatás megnövelése a nemzetgazdasági átlagkereset emelkedésével
Kérdés: 25 fő megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása után bértámogatásban részesülünk immár két éve. A bértámogatás maximális mértékének az éves nemzetgazdasági átlagkereset mértékéhez kell igazodnia, ugyanakkor a bértámogatás összege nem emelkedett annak megállapítása óta, holott a nemzetgazdasági éves bruttó átlagkereset nőtt. Mi ennek az oka?
34. cikk / 38 Elektronikus munkaidő-nyilvántartás
Kérdés: Cégünknél jelenleg papíron vezetjük a munkaidő-nyilvántartást. Ezt fel kívánjuk váltani elektronikus nyilvántartásra. Olyan kártyákat helyeznénk üzembe, amelyeket a munkahelyre belépéskor, valamint távozáskor kellene "lehúzniuk" a munkavállalóknak, és ez jelentené a munkaidő kezdetét és a végét. Ha ilyen rendszerre váltunk, megfelelően teljesítjük az Mt. 140/A. §-ban foglalt nyilvántartási kötelezettségünket?
35. cikk / 38 Pályakezdő álláskereső – a bérköltség támogatása hiányszakmában
Kérdés: Sütőipari cégünk évek óta munkaerőhiánnyal küszködik, pék munkakörbe vennénk fel pályakezdő fiatalokat. A sajtóból úgy értesültünk, hogy állami támogatásban részesülhet a munkáltató, ha hiányszakmával rendelkező pályakezdőt foglalkoztat. Mi a támogatás igénybevételének feltétele, és mi a támogatás mértéke, valamint időtartama? A munkáltatónak van-e továbbfoglalkoztatási kötelezettsége a támogatás igénybevételéhez kapcsolódóan?
36. cikk / 38 Munkavégzés otthon – hogyan számolják a túlórákat?
Kérdés: Heti 40 órás munkarendben dolgozó szoftvert forgalmazó és bevezető cég vagyunk. Partnereinkhez alkalmazkodva előfordul, hogy alkalmazottaink a normál munkaidőn kívül, este/éjjel vagy hétvégén (is) dolgoznak. Hogyan kell ezt munkajogilag helyesen kezelni? Rendkívüli munkavégzés-e ez? Hogyan kell díjazni? Hogyan kell dokumentálni? Mi illeti meg a munkavállalót? Nincs szoftveres munkaidő-nyilvántartásunk, és nem dolgozunk munkaidőkerettel sem. Az ilyen munkavégzés nem a telephelyen/központban történik.
37. cikk / 38 Megbízás vagy munkaviszony?
Kérdés: Gépkocsivezetőként dolgozom megbízási szerződéssel. A főnököm mindennap meghatározza, mi lesz az útvonal, mi a feladatom, mindennap a telephelyén vesszem fel és adom le a gépkocsit, a munkaidőmről is ő dönt. Ha megbetegszem, vagy valamilyen okból kiesek a munkából, nem kérhetek meg ismerőst, hogy ugorjon be helyettem, mert azt a főnököm nem engedi. Valóban megbízásnak minősül-e a jogviszonyom, vagy inkább munkaviszonynak tekinthető?
38. cikk / 38 Változó munkahely – ha az új telephely "elérhetetlen"
Kérdés: A munkáltatómmal változó munkahelyre kötöttünk munkaszerződést. Erre hivatkozva elrendelte, hogy az ország másik felében levő telephelyén dolgozzak, de szállást nem biztosított, és tömegközlekedéssel a kijelölt munkaidő kezdetére nem tudok odajutni. Mit tehetek?