Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...szükség, hogy megítéljük, milyen foglalkoztatási kötelezettsége állt vagyáll fenn a munkáltatónak. Az a körülmény, hogy arról adott tájékoztatást amunkába visszatérő munkavállalónak, hogy nem tudja képzettségének megfelelőmunkakörben foglalkoztatni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Változó munkahelyre alkalmazott munkavállaló rendkívüli felmondása

Kérdés: Változó munkahelyre alkalmazott munkavállalónkat írásban értesítettük arról, hogy őt a jövőben egy másik telephelyünkön kívánjuk foglalkoztatni. Az értesítés átvételét megtagadta, és előadta, hogy ragaszkodik az eredeti munkahelyéhez. Ennek megfelelően a következő napon és az ezt követő négy munkanapon nem jelent meg a kijelölt munkahelyen munkavégzés céljából, helyette rendszeresen a korábbi munkavégzési helyén jelentkezett. Ott minden esetben arra utasítottuk, hogy az új telephelyen vegye fel a munkát. Mivel ezt nem tette meg, a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntettük arra hivatkozva, hogy jogellenesen tagadta meg az utasítást és a munkavégzést. Két nappal a rendkívüli felmondás kézbesítését követően telefonon értesített minket arról, hogy mivel az új munkahelyen történő munkavégzésre kötelezés első napjától kezdve visszamenőleges hatállyal keresőképtelen állományba vette a háziorvosa, a munkaviszony megszüntetése jogellenes volt. Erről mi nem tudtunk, hiszen korábban nem tájékoztatott minket a keresőképtelenségéről. Jogszerűen szüntettük meg a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...a keresőképtelen betegségének ideje alattugyan mentesül a munkavégzési kötelezettség alól [Mt. 107. § c) pontja], ezazonban az adott tény­állásban nem releváns, mivel a munkavállaló a munkáltatómás munkavégzési helyre beosztására vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Munkaszerződés-módosítás – határozott idő kikötése a felmondás elkerüléséért

Kérdés: A munkáltatóm a határozatlan idejű munkaviszonyomat belegyezésemmel határozott idejűre módosította. Mindehhez azért járultam hozzá, mert arról tájékoztatott, hogy ezzel nem ér semmilyen hátrány. Most viszont közölte: lejárt a határozott idejű szerződésem, így a munkaviszonyom megszűnt. Nem tartotta be a szerződésmódosításkor tett ígéretét, miszerint a határozott idő leteltekor meghosszabbítjuk a szerződést. Ez nem történt meg, így most még a határozatlan idejű jogviszony megszüntetése esetén járó juttatásoktól is elesem. Indítsak-e pert az említett határozatlan idejű munkaviszony megszüntetése esetére járó juttatásokért?
Részlet a válaszából: […] ...elve a rendeltetésszerű joggyakorlás.Ennek szellemében nem elegendő a jogszabálysértés hiánya, a fél eljárásának megkell felelnie az adott szabály rendeltetésének. A jog gyakorlása különösenakkor nem rendeltetésszerű, ha az mások jogos érdekeinek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.