3 talált cikk a lemondás , foglalkoztatási kötelezettség , adó kifejezésre

Kérdés: A Kjt. 25/A. §-a (7) bekezdésének b) pontja alapján az egyik önkormányzati intézményünket 2020. szeptember 30. napjával megszüntettük, és az intézmény által ellátott közfeladatot az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság vette át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Ebben az esetben az intézményben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya 2020. szeptember 30. napjával megszűnt, a megszüntetést követő nappal az új munkáltatónál pedig munkaviszony létesült. A Kjt. 25/A. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az átadó és átvevő munkáltató az átadást megelőző 30 nappal korábban – azaz 2020. augusztus 31-e előtt – a közalkalmazottak részére a szükséges tájékoztatást írásban megadta, az érintettek a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot megkapták. Ezt követően az intézmény három közalkalmazottja 2020. szeptember 28. napján írásbeli kérelmet nyújtott be a munkáltatóhoz, és lemondással kérte határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyának 2020. szeptember 29. napjával történő megszüntetését, valamint a kéthavi felmentési időre járó távolléti díj egy összegben történő kifizetését, tekintettel arra, hogy az intézmény a következő napon megszűnik. Az új munkáltatóval a munkaszerződést egyikőjük sem kötötte már meg. A Kjt. 28. §-a szerint a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt a közalkalmazott lemondással bármikor megszüntetheti, illetve a lemondási idő két hónap, és ezen időtartam egy részére vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. A munkáltató megállapította, hogy az intézmény szeptember 30-án megszűnik, amiről a három személy is tudomással bírt, ezért részükre felmentési időt, illetve az erre az időszakra járó távolléti díjat nem állapította meg. A fentiek alapján szeptember 29-e után érvényesíthető lett volna-e a lemondási idő, illetve a lemondási időre járó távolléti díj?

Kérdés: Egy munkáltató alkalmazásában álló munkavállalói csoport tagjai az általános munkarend szerint végzik munkájukat. A munkáltató a munkavállalók részére heti pihenőnapra rendelt el munkavégzési kötelezettséget. A dolgozók a munkakezdésre megjelentek, de a munkáltató csoportvezetője még a munkaidő kezdete előtt szóban közölte, hogy a munkavégzés mégis elmarad. Mivel ez nem beosztás szerinti (rendes) munkaidő volt, így tényleg nem érvényesül a minimális nyolcórás – esetleg négyórás – munkaidő-elszámolás [Mt. 99. § (1) bek.]? Rendkívüli munkaidőben tényleg nincs a munkáltatónak foglalkoztatási kötelezettsége [Mt. 146. § (1) bek.]? Nem jár munkabér ebben az esetben? A munkavállalók ezt a napot a törvény szerint tényleg pihenéssel töltötték el? A jogalkotó ezt így gondolta, vagy csak erre a konkrét tényállásra nem gondolt senki, és ezért nem logikusan lett a törvény szövege megfogalmazva? A jogi szakirodalom úgy fogalmaz, hogy az Mt. 99. §-a tulajdonképpen nem más, mint egy munkaidő-beosztásra vonatkozó törvényi korlát (4-12 óra), amely korlátba kizárólag ebben az esetben mind a rendes, mind a rendkívüli munkaidő tartama (óraszáma) is beleértendő. Így nem lenne törvényi akadálya annak, hogy a dolgozók munkavégzés nélkül is kapjanak pihenőnapi munkabért? Ha a tényállás úgy változna, hogy a pihenőnapon mégis történt volna munkavégzés, de csak négy órában, akkor az általános munkarendben munkát végzők hány óra munkabérre tarthatnának igényt? Csak egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén lehet az elszámolt munkaidő napi mértéke kevesebb, mint nyolc óra, tehát minimum négy óra?

Kérdés: Egyik műszakunk számára nyolc óra rendkívüli munkaidőt rendeltünk el a heti pihenőnapjukon. A kollégák az előírt műszakkezdésre megérkeztek, átöltöztek, ám technológiai hiba miatt nem indulhatott meg a munka. Kb. 30 perc elteltével világossá vált, hogy a hiba nem javítható rövid távon, ezért a műszakvezetők mindenkit hazaküldtek. Kérdésünk, hogy milyen díjazást kell elszámolnunk erre a napra?