21. cikk / 564 Szombatra elrendelt munkaidő – kompenzálás szabadidővel
A közalkalmazottak négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak 5/2-es, 8 órás munkarendben, hétfőtől péntekig. Városunkban havi egy szombaton rendezvényt tartanak, és ezt az intézmény szervezi. Akiknek nincsen szombatonként beosztás szerinti munkanapjuk, azok közül is dolgozik néhány ember, mert elő kell készülni, és maga a rendezvény is megkívánja. Az intézmény fizetni a túlmunkáért jelen állás szerint sajnos nem tud. A beosztás a havi egy első heti szombat alkalmával már előre tudható, így már egy hónappal előbb el lehet készíteni a beosztást arra a szombati pihenőnapjukra, amikor egyébként nem dolgoznának. De a rendezvény miatt a négyhavi munkaidőkeretben dolgozni fognak egy bizonyos szombaton havonta. Így lesz egy beosztás szerinti munkanapjuk szombaton (8 óra), és helyette hétfőn a beosztás szerinti munkanapjukon pihenőnaposok lesznek. A négyhavi munkaidőkeretbe bele tudja tenni a munkáltató, ha megbizonyosodik afelől, hogy így a ledolgozott 8 óra helyett kizárólag 8 órát kell kiadni, és semmivel nem többet. Fizetni nem tud, és a közalkalmazottaknak megfelel a szabadidő, ebben meg is állapodnak. A munkáltató szeretné szabályosan csinálni, kérdés, hogy a rendszeres időközönként elrendelt szombati 8 óra helyett csak 8 óra jár-e? És a kiadott 8 óra szabadidő mellett biztosan nincs-e pótlékfizetési kötelezettsége?
22. cikk / 564 Szabadság pénzbeli megváltásának elévülése
23. cikk / 564 Művelődési intézmények – a közösségi színtér működtetése
A 20/2018. EMMI rendelet szabályozza a kistelepülések közösségi művelődési intézményeinek személyi, tárgyi, működési feltételeit, így a közösségi színtérre vonatkozó alapvető szabályokat is tartalmazza. Közalkalmazotti jogviszonyban vagy megbízási jogviszonyban is ellátható-e ez a feladat, illetve egy városi fenntartásban álló művelődési ház – Mt. hatálya alá tartozó, megfelelő szakképzettséggel rendelkező – alkalmazottja is elláthatja-e ezt a feladatot részmunkaidőben, megbízási jogviszonyban?
24. cikk / 564 Közalkalmazottak – foglalkoztathatóság nyugdíj mellett
25. cikk / 564 Végkielégítés – a jogszerző idő közszolgálati jogviszonyban
A Kttv. 69. §-a rendelkezik a végkielégítésről, a 62/A. és 62/B. §-a a köztisztviselő jogviszonyának megszűnése és az újabb közszolgálati jogviszony közötti időszak folyamatosságát írja le. A Kttv. hatálya alá tartozó köztisztviselő végkielégítésre jogosító időszakában figyelembe vehetők-e a korábban fennálló jogviszonyai, ha minden esetben a Kttv. hatálya alatti köztisztviselőként vagy a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati szolgálati jogviszonyban dolgozott, és e jogviszonyok áthelyezéssel vagy közös megegyezéssel történő megszüntetése után a jogviszonya azonnal egy másik – Kttv., illetve Kit. alá tartozó – munkáltatónál folytatódott. A jogviszonyok 1994-től folyamatosnak tekinthetőek, egy nap megszakítás sincs köztük. Eszerint 1994 és 2004 között önkormányzatnál köztisztviselő volt, mely közszolgálati jogviszony áthelyezéssel került megszüntetésre, majd 2004 és 2011 között ismét önkormányzatnál volt köztisztviselő, ezt követően áthelyezéssel került egy kormányhivatalhoz, ahol 2011–2023 között dolgozott, majd e jogviszony közös megegyezéssel történő megszűnése után 2023-tól újra önkormányzatnál köztisztviselő lett. A kinevezési okmányon mit tüntessünk fel? A közszolgálati jogviszony kezdete a végkielégítéshez 1994-től vagy 2023-tól valósul meg?
26. cikk / 564 Óvodavezető – nyugdíj folyósítása mellett
27. cikk / 564 Jubileumi jutalom előrehozott kifizetése
28. cikk / 564 Személyi iratok
Egy önkormányzati fenntartású óvodában a munkáltatói jogok jogszerű gyakorlásához az óvoda alkalmazottainak a közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos személyi anyaga (kinevezés, kinevezésmódosítások) a munkáltatónál van elhelyezve. Van-e bármilyen szabályozás azt illetően, hogy az óvodában tárolt személyi anyagban lévő okiratok eredeti példányok legyenek?
29. cikk / 564 Munkaidőhiány kezelése rugalmas munkarendben
Önkormányzati költségvetési szerv vagyunk. Intézményünknél a közalkalmazottak havi fix bért kapnak, és rugalmas munkaidőben, háromhavi munkaidőkeretben dolgoznak. A munkaidőkereten belüli munkaidő-beosztást nem a munkáltató határozza meg, hanem a dolgozók maguknak osztják be a munkaidejüket. A munkáltató csak a törzsidőt és a peremidőt írja elő. A peremidőben a dolgozók maguk dönthetnek arról, hogy milyen időbeosztásban dolgoznak. A ledolgozott munkaidőt beléptetőkártyás munkaidő-nyilvántartó rendszer rögzíti. Milyen módon kell eljárnunk abban az esetben, ha a keret végén a dolgozónak mínusza keletkezik? Levonható-e a közalkalmazott illetményéből a keret végén keletkezett mínusz óraszám? Kérheti-e a dolgozó, hogy a keletkezett mínusz óraszám a szabadsága terhére kerüljön elszámolásra, köthet-e erről megállapodást a munkáltatóval? Van-e a dolgozónak választási lehetősége, hogy melyiket szeretné kérni: vagy levonás az illetményből, vagy a mínusz óraszám elszámolása a szabadság terhére?
30. cikk / 564 Szakképesítési szintek és besorolás
Az új szakképesítési rendszer szerint kiállított bizonyítványokban a képesítések MKKR-szintek szerint vannak megkülönböztetve. Az egyes szinteken belül hogyan tudjuk eldönteni, hogy közalkalmazotti jogviszonyban A/B/C/D/E fizetési osztályba sorolható-e az adott dolgozó az új rendszer szerint megszerzett képesítéssel? Példaként az MKKR 4. szintjében van érettségi (ami C fizetési osztályba sorolandó), szakközépiskolai érettségi (ami D fizetési osztályt jelent), viszont szerepel a 4. szintben középfokú szakképesítés, felső középfokú szakképesítés is.