Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...Ellenőrizni kell, hogy a munkavállaló a napi 8 órás szerződés szerinti munkaideje alapulvételével hány órára volt beosztható az egyes munkaidőkeretek alatt [Mt. 93. § (2) bek.]. Amennyiben a munkavállaló több órára volt beosztva, mint az így adódó óraszám,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Távollétidíj-számítás a gyógypedagógiai intézetben

Kérdés: Egy egyesület által fenntartott gyógypedagógiai módszertani központ gyermekintézményében pedagógus és gyógypedagógiai munkakörben foglalkoztatunk munkavállalókat. A munkavállalók intézményvezetői, osztályfőnöki, helyettesi, gyógypedagógiai, egységvezetői, ágazati szakmai pótlékban részesülnek. Melyik pótlékok számítanak távollétidíj-növelőnek, és melyikeket kell beleszámolni az utolsó hat hónapra kifizetett bérpótlékként a távolléti díjba? A példa a következő: a pedagógus havi bruttó munkabére: 337 995 Ft, gyógypedagógiai pótléka: 9135 Ft, osztályfőnöki pótléka: 18 270 Ft, egységvezetői pótléka: 54 810 Ft, ágazati szakmai pótléka: 33 800 Ft, ledolgozandó munkanapok száma: 22 nap, ledolgozandó órák száma 176 óra. Amunkavállaló 5 munkanap szabadságra megy, ilyenkor mennyi alapbér, távolléti díj, gyógypedagógiai, egységvezetői, osztályfőnöki és ágazati szakmai pótlékot kell számfejteni neki helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...Azaz az 5 munkanap szabadságra 454 010 Ft/22 × 5 = 103 184 Ft távolléti díj illeti meg a munkavállalót, míg a fennmaradó 17 munkanapra az egyes bérelemek havi összegének 17/22-e, jogcímenként.A rendszeres bérpótlékok ilyen időtartamra nem járnak még egyszer;...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...időre járó távolléti díjának teljes összegét is). A távolléti díjat többek között az esedékessége időpontjában érvényes egyes díjazási elemek, illetve az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra kifizetett teljesítménybér, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Készenlét és napi pihenőidő – rendkívüli munkavégzéssel megszakítva

Kérdés: A cégnél, ahol dolgozom, a munkavállalók beosztás szerint hétfőtől péntekig 08.00-16.30-ig dolgoznak (nem készenléti jellegű munkakörben, és a munkanap megegyezik a naptári nappal). Munkaidőn kívül számunkra készenlétet rendelnek el 16.30-tól másnap 08.00 óráig, hétvégénként pedig péntek 16.30 órától hétfő 08.00 óráig. Az én esetemben, ha a "hétvégi" időszakban készenlétet rendeltek el, szabályosnak tekinthető-e, hogy a munkáltató a következők szerint rendelte el a rendkívüli munkavégzéseket? Péntek: 20-21, szombat: 06.00-07.00 és 17.00-21.00, vasárnap 06.00-07.00 és 17.00-21.00, hétfő: 07.00-08.00. Ezt követően hétfőn a napi pihenőidő miatt már nem kellett munkát végeznem. A kérdésem arra irányul, hogy hosszabb időtartamú készenlét alatt hogyan értelmezendő a napi pihenőidő? Hiszen a példában szereplő esetben nincs meg a 11 óra egybefüggő időtartam sem a pénteki és a szombati munkavégzés, sem szombati és a vasárnapi munkavégzés között. Ugyanakkor az elrendelt rendkívüli munka – megítélésem szerint – nem veszélyezteti a pihenésemet, azonban előfordulhat, hogy többször néhány órát kell dolgoznom a "hétvégi" készenlét alatt, ami viszont már nehezíti a regenerálódást, vagy néha az is, hogy három egymást követő pihenőnapon vagyok készenlétben, amikor a fenti "séma" szerint rendelik el a rendkívüli munkavégzéseket.
Részlet a válaszából: […] ...igényét, azaz a kiesett időre (amíg le nem telik a napi pihenőidő) az alapbére illeti meg, valamint – ha egyébként jogosult – az egyes bérpótlékok is [állásidő, Mt. 146. § (1) bek. és 147. §, MK 17.]. A kérdés szerinti eset sajátossága, hogy Ön pénteken...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Pihenőnapok elmaradása kötetlen munkarendben

Kérdés: Kötetlen munkaidőben dolgozom, az esetek elsöprő többségében szombaton és vasárnap is. Tudomásom szerint a pihenőnapon végzett munka miatt – ezt pótlandó – szabadnap járna, ám ilyet soha nem kaptam (2007 óta). Milyen követelésem lehet és mennyi időre visszamenőleg?
Részlet a válaszából: […] ...meg, azaz valóban a munkavállaló dönthet arról, hogy mikor, milyen ütemezésben teljesíti a feladatait. Az a munkarend is kötetlen, ahol egyes feladatokat (pl. értekezletek, továbbképzések) csak kötött időben lehet teljesíteni.A kötetlen munkarendben a munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 7.

Bérpótlékátalány szociális intézményekben

Kérdés: Idősek otthonában munkaviszonyban dolgozó nővérek és segédápolók többnyire 12 órás munkanapokban, éjszakásként és nappalosként, vasárnap és ünnepnapon is dolgoznak kéthavi munkaidőkeretben. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a bérminimum körüli alapbérüket és bérpótlékokat kaptak az Mt. 139-144. §-ai alapján. 2015-től a pótlékokat az Mt. 145. §-ának alapján kapnák a munkavállalók. Esetükben az (1) bekezdés alapján egy fix alapbért kéne megállapítani a részükre, vagy a (2) bekezdés a) pontja alapján a bérpótlék helyett havi átalányt? Mennyivel kellene megnövelni az alapbért, illetve hogyan kellene az átalányt meghatározni (esetleg tételesen: éjszakai pótlék, vasárnapi pótlék)?
Részlet a válaszából: […] ...bek.].Átalány kikötése esetén meg kell jelölni azt, hogy az átalány mely bérpótlékok helyett illeti meg a munkavállalót; ez megtehető egyes jogcímekre bontással is – például a vasárnapi pótlék helyett 5000 Ft -, vagy az összes jogcímre együttesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...legalább a munkaszerződése szerinti alapbérre jogosult. Ettől még járhat bérkieséssel a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás (pl. egyes pótlékok elvesztésével), az új törvény ugyanis csak az alapbér megőrzését garantálja. A díjazás vonatkozásában fontos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Idénymunkás bére, szabadsága és bejelentése

Kérdés: A mezőgazdasági idénymunkásoknak mennyi munkabért kell fizetni szombatra, vasárnapra és ünnepnapokra? A munkaszüneti napra 100% pótlék jár vagy még több? Október 22-e munkaszüneti napnak számít-e? Az idén változott új Mt. ezeket érintette? Amennyiben az idénymunkás havonta 3-15 napot, éves szinten 50 napot dolgozott, akkor számára jár-e szabadság, hogyan kell azt megállapítani és kiadni? Hogy alakul ilyen esetben a bejelentés és a közteherfizetés, érvényesek-e az Eft.-ben írt kedvezmények?
Részlet a válaszából: […] ...egyéb jogcímeken járó pótszabadságok növelhetik meg. Ha azonban az 50 nap teljesítésére 3-5 napos részletekben kerül sor, akkor minden egyes újabb munkaviszony megszűnésekor külön-külön kell megállapítani az időarányos szabadságot, amely így esetenként ennél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Szabadság pénzbeli megváltása?

Kérdés: Foglalkoztatottunk 2005. 06. 27-én ment el szülési szabadságra, hármas ikreket szült, hat évig volt GYES-en, a GYES 2011. 06. 27-én jár le. A lejáratkor a foglalkoztatott munkaviszonyát egy­idejűleg közös megegyezéssel megszüntetjük. Kérdésem, hogy a munkaviszony megszűnésekor a szabadság megváltásánál kifizetett távolléti díjnál (szülési szabadság) melyik bért kell figyelembe venni? A munkaviszony megszűnésekor érvényes bért, vagy a szülés utáni időpont szerint érvényes bért?
Részlet a válaszából: […] A távolléti díj kiszámításának szabályait az Mt. 151/A. §-atartalmazza. E szerint ha a munkavállalónak távolléti díjat kell fizetni,részére a távollét idején (időszakában) érvényes személyi alapbére, rendszeresbérpótléka(i) és a rendkívüli munkavégzés miatti ún...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.
1
2