Jegyzői kinevezések

Kérdés: Településünknek volt egy kinevezett jegyzője, akinek szülés miatti távollétére felvettek 2020. január 7-ével egy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő munkakörbe. A régi jegyző kinevezését 2020 augusztusában módosították igazgatási ügyintézőre, ezután kiírtak egy jegyzői pályázatot, mely alapján a jegyzőt helyettesítő köztisztviselő jegyzői kinevezésére került sor. A régi jegyző a kinevezésmódosítás ügyében bírósághoz fordult, és a Kúria ítélete alapján a kinevezés módosítása jogszerűtlen volt. Az ítélet alapján a közös hivatalt létrehozó két település polgármesterei együttesen úgy döntöttek, hogy a jelenleg kinevezett jegyző jegyzői kinevezését módosítani kell jegyzői feladatokkal megbízott köztisztviselőre, és újra ki kell írni a jegyzői pályázatot. A régi jegyző jogviszonya mindeközben már meg is szűnt a hivatalnál 2021. június 8-ával. Mikortól lehet módosítani a jelenlegi jegyző kinevezését? Meg lehet-e csinálni visszamenőlegesen 2020-ra, amikortól is ki lett nevezve az ítélet alapján jogszerűtlenül, vagy 2022-es dátummal kell? A jelenlegi jegyző jogviszonya ez alapján határozott időre módosul, vagy köztisztviselőként ugyanúgy foglalkoztatható határozatlan időre, illetve ez már csak a munkáltatótól függ? Amikor 2020. január 7-ével kinevezték a jegyzőt helyettesítő köztisztviselőnek, csak próbaidő lett meghatározva, a szerződése határozatlan volt. A jegyzői kinevezésére 2020. október 1-jével került sor.
Részlet a válaszából: […] ...[Mötv. 81. § (3) bek. b) pont]. Ebből következően, amennyiben nincs a közös önkormányzati hivatalban aljegyzői pozíció, minden egyes hivatali dolgozó felett a jegyző gyakorolja a munkáltatói jogkört. Ezért aggályosnak tartjuk azt, hogy a jegyző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Helyettesítési díj – a kezdőnap

Kérdés: Polgármesteri hivatalban a dolgozó munkakörébe nem tartozó feladatot lát el. A munkaügyes kolléga szerint a Kttv. 52. §-ának (6) bekezdése alapján nem jár helyettesítési díj, csak 30 nap után. Felhívtam a figyelmét, hogy nem munkaköri kötelezettsége a feladat ellátása, de ragaszkodik hozzá, hogy csak 30 nap után jár a helyettesítési díj.
Részlet a válaszából: […] A Kttv. 52. §-a tartalmazza az átirányítás szabályait. AKttv. 52. §-ának (1) bekezdése, valamint a Kttv. 226. §-ának (2) bekezdése szerint nem minősül a kinevezés módosításának, ha a köztisztviselő – a közigazgatási szerv hatékony működéséhez szükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Közterület-felügyelők munkaidő-beosztása

Kérdés: Önkormányzati hivatalnál közterület-felügyelői munkakörben foglalkoztatott köztisztviselőkre vonatkozik kérdésünk. A felügyelők "folyamatos" munkarendben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy beosztás szerinti napi munkaidejük napi 12 óra, munkakörükből adódóan munkaszüneti napokon, hétvégén is dolgoznak. Hogyan kell elszámolnunk a munkaidejüket, szabadságukat és a keresőképtelenséget? Szükséges-e, hogy munkaidőkeretben dolgozzanak? Ebben az esetben hogyan lehet részükre rendkívüli munkát elrendelni, hogy ne sérüljön a pihenőidő? A rendkívüli munka szólhat-e hétvégére, munkaszüneti napra? Helyettesítés esetén, amikor is nincs betöltve egy felügyelői munkakör, hogyan számolható el helyettesítési pénz szintén úgy, hogy ne sérüljön a Kttv. szerinti pihenőidő? Alkalmazható-e rájuk a szabadidő-átalányra vonatkozó szabály?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bek., 90. § (1) bek., 91. § (4) bek.]. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkáltató a munkaidőt a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beoszthatja [30/2012. Korm. rendelet 3. § (1) bek.]. A jelen esetben a beosztás eltér az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Átszervezéssel indokolt felmentés

Kérdés: Polgármesteri hivatalnál dolgozó osztályvezetői munkakörben foglalkoztatott köztisztviselő jogviszonyának átszervezéssel történő megszüntetésére kerülne sor. A képviselő-testület november közepén fog dönteni arról, hogy a hivatal SzMSz-ét módosítja, így két osztály összevonására kerül sor december 1-jétől. Az egyik osztályvezető kapja meg a két osztály feladatait, a másik munkaköre megszűnne. Ebben az esetben az osztályvezető felmentésére sor kerülhet átszervezési indokkal? A képviselő-testület döntését követően át lehet adni a felmentést azzal, hogy december 1-jén indulna a felmentési idő, vagy meg kell várni a hatálybalépést, és december 1-jén adható át legkorábban a felmentés? Abban az esetben, ha a képviselő-testületi döntést követően a köztisztviselő keresőképtelen lesz (nem beteg gyermek miatt), postai úton is lehet kézbesíteni a felmentést azzal, hogy a felmentési idő december 1-jén, vagy a keresőképtelenség lejártát követően kezdődik. A végkielégítés alapja a felmentési idő kezdetekor érvényes illetmény? A köztisztviselőnek december 31-ig illetményeltérítése van, és a képviselő-testület várhatóan január 1-jétől emelni fogja az illetményalapot. Ebben az esetben a januári felmentési időre járó illetmény az osztályvezetői besorolásnak megfelelő 100%-os beállású, magasabb illetményalappal kiszámolt illetmény lesz?
Részlet a válaszából: […] ...napon kezdődhet meg. A munkáltató így eldöntheti, mikor kezdődjön el a felmentési idő. Érdemes a döntés meghozatalakor figyelembe venni egyes munkaszervezési körülményeket is (pl. az osztályvezető helyettesítése megoldott-e a két osztály összevonásáig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Helyettesítő aljegyző helyettesítése

Kérdés: Az önkormányzati hivatalban a jegyző szülési szabadságon van, az aljegyző teljes jogkörrel helyettesíti. Ha a helyettesítő aljegyző a szabadságát tölti, vagy betegség miatt akadályoztatott a hivatalvezetői feladatok ellátásában, más vezetői kinevezéssel rendelkező köztisztviselő elláthatja-e teljes jogkörrel a helyettesítést (amely aláírási jogosultságot is jelent)? Mik ennek a feltételei?
Részlet a válaszából: […] ...vagy egyéb körülményeire tekintettel – aránytalan sérelemmel nem járhat. Az eseti helyettesítés további szervezeti feltételeit, az egyes jogosultságok (pl. kiadmányozási jog) delegálhatóságát az adott szervre vonatkozó belső szabályozás (szervezeti és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.

Helyettesítési díj mértéke

Kérdés: Az egyik kolléganő GYES-en van, a feladatainak ellátását csak úgy tudjuk megoldani, ha több munkatárs helyettesíti őt. A helyettesítő kollégák számára milyen mértékű helyettesítési díjat állapíthatunk meg? Minden helyettesítő kolléga megkaphatja-e az 50%-os mértéket, vagy együttesen kaphatják az 50%-ot?
Részlet a válaszából: […] A Ktv. 49/B. § (1)-(2) bekezdései értelmében, ha aköztisztviselő a munkáltató intézkedése alapján munkakörébe nem tartozó munkátvégez, s az eredeti munkakörét is ellátja, illetményén felül külön díjazás(helyettesítési díj) is megilleti. A helyettesítési díj...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Határozott idejű jogviszony és a versenyvizsga

Kérdés: Egyik kolléganőnk GYES-re ment, és a helyére határozott időre szeretnénk felvenni addig valakit. Először csak egyéves határozott időre létesítenénk jogviszonyt, így nem kellene pályáztatni az állást sem, ami meggyorsítaná a felvételt. Kérdés, hogy határozott idejű köztisztviselői kinevezés esetén is követelmény-e, hogy a jelentkezőnek legyen közigazgatási versenyvizsgája?
Részlet a válaszából: […] A Ktv. 10. § (1) bekezdése alapján köztisztviselői kinevezéscsak pályázat útján adható. Ez alól teremt kivételt a Ktv. 10. § (3) bekezdése,amely alapján a pályázatra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók az egyévet meg nem haladó határozott idejű jogviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Helyettesítési díj mértéke

Kérdés: Egyik kolléganőnk GYES-en van, és helyettesítését úgy szeretnénk megoldani, hogy ketten látnák el a feladatait. Kérdésem, hogy mekkora helyettesítési díj adható a két köztisztviselő kolléga számára?
Részlet a válaszából: […] A Ktv. 49/B. §-a rendelkezik a helyettesítési díjról. Aköztisztviselőt helyettesítési díj illeti meg, ha a köztisztviselő a munkáltatóintézkedése alapján munkakörébe nem tartozó munkát végez, és az eredetimunkakörét is ellátja. A helyettesítési díj mértéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.