Jegyzői kinevezések

Kérdés: Településünknek volt egy kinevezett jegyzője, akinek szülés miatti távollétére felvettek 2020. január 7-ével egy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő munkakörbe. A régi jegyző kinevezését 2020 augusztusában módosították igazgatási ügyintézőre, ezután kiírtak egy jegyzői pályázatot, mely alapján a jegyzőt helyettesítő köztisztviselő jegyzői kinevezésére került sor. A régi jegyző a kinevezésmódosítás ügyében bírósághoz fordult, és a Kúria ítélete alapján a kinevezés módosítása jogszerűtlen volt. Az ítélet alapján a közös hivatalt létrehozó két település polgármesterei együttesen úgy döntöttek, hogy a jelenleg kinevezett jegyző jegyzői kinevezését módosítani kell jegyzői feladatokkal megbízott köztisztviselőre, és újra ki kell írni a jegyzői pályázatot. A régi jegyző jogviszonya mindeközben már meg is szűnt a hivatalnál 2021. június 8-ával. Mikortól lehet módosítani a jelenlegi jegyző kinevezését? Meg lehet-e csinálni visszamenőlegesen 2020-ra, amikortól is ki lett nevezve az ítélet alapján jogszerűtlenül, vagy 2022-es dátummal kell? A jelenlegi jegyző jogviszonya ez alapján határozott időre módosul, vagy köztisztviselőként ugyanúgy foglalkoztatható határozatlan időre, illetve ez már csak a munkáltatótól függ? Amikor 2020. január 7-ével kinevezték a jegyzőt helyettesítő köztisztviselőnek, csak próbaidő lett meghatározva, a szerződése határozatlan volt. A jegyzői kinevezésére 2020. október 1-jével került sor.
Részlet a válaszából: […] ...polgármesterek gyakorolják a munkáltatói jogokat a jegyző felett [Mötv. 67. § (1) bek. f) pont, 83. § b) pont]. A jegyzőn kívül egyedül az aljegyző felett gyakorol még munkáltatói jogokat a polgármester, az egyéb munkáltatói jogok kivételével [Mötv. 82. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Szabadságkiadás és egyszeri megváltás a közigazgatásban

Kérdés: Egy költségvetési szervnél dolgozom mint kormánytisztviselő. 2013. március 5-én megszületett az első gyermekem, majd 2016. február 8-án a második is, akikkel folyamatosan otthon voltam (CSED-en, GYED-en és GYES-en) megszakítások nélkül. 2018 szeptemberében kezdeményeztem a második gyermekem után igényelt GYES idejére járó fizetés nélküli szabadságom megszakítását a munkáltatóijogkör-gyakorlómnál, aki ezt engedélyezte is 2018. október 23-ával. Közös megegyezésünknek megfelelően egy kinevezésmódosításban 2018. október 24. napjával munkavégzésre beosztott úgy, hogy a távollétem ideje alatt felhalmozódott 77 munkanap és a 2018. évi időarányosan járó 7 munkanap szabadságomat (összesen 84 munkanap) 2018. október 24. napjától 2019. február 24. napjáig részemre kiadja, és így tényleges munkavégzésre csak 2019. február 25. napján kellene megjelennem. Kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy a Kit. alapján mondhatják-e azt, hogy 2019. január 2-án már munkába kellett volna állnom (tekintettel a Kit. 289. §-ára, a 2018. évi szabadságmegváltásokról), és ezzel egyidejűleg kifizetik nekem a benn maradó 38 munkanap szabadságomat, illetve adhatnak-e nekem erről visszamenőleg egy kinevezésmódosítást?
Részlet a válaszából: […] A Kit. 289. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy – többek között – a központi kormányzati igazgatási szervnél foglalkoztatott kormánytisztviselő és kormányzati ügykezelő, illetve a területi kormányzati igazgatási szervnél foglalkoztatott állami tisztviselő és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Vezetői munkakör egyoldalú munkáltatói módosítása

Kérdés: 2012. januártól terhességi-gyermekágyi segélyben részesülő, majd júliustól jelenleg is GYED-en lévő, osztályvezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőt milyen módon lehetne ügyintézői munkakörbe visszahelyezni, és az osztályvezetői munkakörre az őt – jelenleg – helyettesítő munkatársat kinevezni? Meg lehet-e tenni ezt a kinevezésmódosítást egyoldalúan? Meg lehet-e tenni a GYED ideje alatt, vagy csak akkor, amikor ismét munkába áll? Kell-e indokolni a vezetői munkakör visszavonását?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. 129. §-a szerint a kormánytisztviselő osztályvezetői munkakör betöltésére nevezhető ki, amely kinevezés általában határozatlan időre szól, de – helyettesítés céljából – határozott időre is adható. Ebből következően a vezetői munkakör...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.