Munkavállalói felmondás munkaadói nyomás hatására

Kérdés: Egyházi intézményben dolgozom 2013 óta. Egészségi állapotom kicsit megromlott, az utóbbi időben sokat voltam táppénzen emiatt. Ezt a főnökség és egyes kollégáim nehezményezték és szóvá is tették. Az intézmény lakói szeretnek, kollégáim nagyobb részével jól kijövök, a munkámat rendesen elvégzem. Az egyik kollegina viselkedése azonban bántó és sértő már egy ideje. A főnökségnek ezt több ízben jeleztem is, de semmi nem történt az ügyben. Eddig sokszor megtörtént már, hogy a főnökség előtt valótlan dolgokat állított mind a lakókkal, mind pedig velem kapcsolatban, ezért jeleztem nekik, hogy így nem szeretnék itt tovább dolgozni, és szeretném beadni a felmondásom, de pontos dátumot nem mondtam. A főnököm már a munkám során is azzal zaklat, hogy "akkor adjam be a felmondásom már holnap", és ne is indokoljam meg, végkielégítést se kérjek, ő eltekint a harminc nap felmondási idő felének letöltésétől. Táppénzre azonban nem mehetek addig, mert az idő alatt is felmondhat nekem, és ő meg is fogja indokolni, hogy miért. Ez számomra nagyon zavaró, illetve kínos. Egyes nővér kollégáim viselkedése mind velem, mind a lakókkal szemben is sok kívánnivalót hagy maga után. Emiatt a lakók sokat panaszkodnak, de a főnökség nem hisz sem nekem, sem a nekik – utóbbiakra ráfogják, hogy demensek (ész, értelem nélküli állapot). Sajnálom őket, nem mernek már szólni sem, mert félnek, hogy csak rosszabb lesz nekik. Én már ezt nem bírom sokszor nézni, és szóvá szoktam tenni, ami miatt haragszik rám négy-öt kolléga. A többi kollégám sem szól, mert féltik a munkahelyüket, így nincs bizonyítékom. Kérem, tájékoztassanak arról, hogy mik a lehetőségeim. Várjam meg, hogy a főnököm mondjon fel? Mit lehet tenni, ha a felmondás indokolásában számomra elfogadhatatlant ír? Köteles vagyok ilyenkor az indokolást elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...ne tegye. Azt, hogy a munkáltató mondjon fel, Ön nem kérheti, helyesebben: a munkáltató ezt a kérését nem köteles teljesíteni, hiszen az egyedül a munkáltató szabad belátásától függ. Amennyiben a munkáltató mégis felmond, és annak indokolása Ön szerint nem valós,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Munkavállalói felmondás gyermekgondozás céljából kapott fizetés nélküli szabadság alatt

Kérdés: Munkavállalónknak 2015. szeptember 17-én született meg a gyermeke, jelenleg gyermekgondozás céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon van, gyermekgondozási díjra jogosult. 2017. február 1-jei dátummal benyújtotta a felmondását. Hogyan járunk el helyesen a kiléptetését illetően? Kiléptethetjük-e a fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama alatt, ha ő írásban benyújtotta a felmondását?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben szereplő munkavállaló a gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadságát tölti, mely gyermeke harmadik életévének betöltéséig illeti meg őt (Mt. 128. §). Ebben az időszakban a munkaviszonyból származó főbb jogok és kötelezettségek ugyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.

Külföldi kirendelés megtagadása – jogszerű-e a rendkívüli felmondás?

Kérdés: Október 20-án közöltük a vállalatunk kereskedelmi igazgatójával, hogy október 29-től kezdődően előreláthatóan 140 munkanap időtartamra németországi munkavégzésre rendeljük ki egy stratégiai fontosságú feladat elvégzése céljából. Kollektív szerződésünk megengedi a törvénynél hosszabb időtartamú kirendelést. Intézkedésünk gazdasági indokoltságával és szükségességével a kereskedelmi igazgató is tisztában volt, ennek ellenére megtagadta az utasításunkat arra való hivatkozással, hogy évek óta több betegsége van, amiket kezeltetnie kell, illetve édesanyjával – annak betegsége miatt – napi kapcsolatot kell tartania. A vállalat vezetése szerint ezek az indokok, különösen a munkavállaló által betöltött pozíció miatt, nem fogadhatók el. Amennyiben a munkavállaló nem hajlandó teljesíteni az utasítást, helytálló lesz vele szemben a rendkívüli felmondás?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bek.]. A másikoldal: a munkáltató széles körű utasításadási joga ellenére sem hagyhatjateljesen figyelmen kívül a munkavállaló egyedi körülményeit. A kirendelésesetén is alkalmazni kell a 83/A. § (2) bekezdésében foglaltakat. Így akirendelés a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.