Rendkívüli munkáért szabadidő

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál kéthavi munkaidőkeretben, folyamatos, megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott közalkalmazott egyik telephelyről ideiglenesen (felújítási munkálatok végett) átkerült egy másik telephelyre munkavégzés céljából. A jelenléti íven a kéthavi munkaidőkereten felül végeztek munkát, tehát a munkahelyükön rendelkezésre álltak rendkívüli időben úgy, hogy közvetlen vezetőjük nem tudott munkát biztosítani a hirtelen megnövekedett létszámú közalkalmazottak számára, és a beosztást sem tudta úgy kialakítani, hogy ne kerüljön sor a kéthavi munkaidőkereten túli munkavégzésre. A munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munkavégzésért járó alapbért és pótlékot részükre nem pénzben kívánják kifizetni – hivatkozva arra, hogy ugyan be voltak osztva, de fizikailag érdemi munkát nem tudtak végezni –, hanem szabadidővel úgy, hogy nyilatkoztatják a dolgozót, hogy lemond a pénzbeli kifizetésről, illetve elfogadja a felajánlott szabadidőt. Tájékoztatást kérnék arról, hogy ez a megoldás jogszerű-e? Ebben az esetben egy munkaügyi ellenőrzés folyamán a jelenléti íven szereplő rendkívüli munkavégzés, amely nem került kifizetésre a dolgozó részére, járhat-e valamilyen következménnyel? Van-e bármilyen mód, amely lehetővé teszi a jelenléti íven szereplő (a közvetlen vezető aláírásával, tehát tudomásával) kereten túli munkavégzés kifizetését, ha a dolgozó hozzájárulásával sem a munkaidőre járó munkabért, sem a pótlékot pénzben nem térítik meg?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak ötven százalék bérpótlék vagy – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján – szabadidő jár– a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben,– a munkaidőkereten felül vagy– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Munkaszüneti napi munka díjazása munkaidőkeret alkalmazásakor

Kérdés: Ha dolgozóink egyhavi munkaidőkeretben dolgoznak, például március hóban, és a hónap minden munkanapján munkát végeznek, azaz ledolgozzák a havi 160 órát, valamint ezenfelül a munkaszüneti napon (március 15.) még további 8 órát is, akkor ezt a plusz 8 órát 150% pótlékkal kell elszámolni, és még ezenfelül 100% munkaszüneti pótlék is megilleti a dolgozót?
Részlet a válaszából: […] Először azt kell tisztázni, hogy a munkaszüneti napi munkavégzésre rendes vagy rendkívüli munkaidőben került-e sor. Rendes munkaidőben munkaszüneti napon eleve csak azok a munkavállalók foglalkoztathatók az Mt. 102. §-ának (2) bekezdése értelmében, akiknek a munkáltatója...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 10.

Munkaszüneti napon végzett munka ellenértéke

Kérdés: A folyamatos munkarendben foglalkoztatott munkavállalóknál az ünnepnapon végzett munkát szükséges-e úgy "kompenzálni", hogy az ünnepnapot megelőző vagy követő héten plusz egy szabadnapot adunk a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalót ilyen esetbenaz alapbére 100%-ának megfelelő pótlék illeti meg, ha a munkavégzésre rendesmunkaidőben került sor [új Mt. 140. § (2) bek.].Ugyanakkor, amennyiben alkalmazottjuk munkaidőkeretben végezmunkát, a teljesítendő munkaidőt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.