5 cikk rendezése:
1. cikk / 5 Ügyelet teljesítésének megtagadhatósága
Kérdés: Munkáltatóm a havi 36 órás túlórakereten fölül dolgoztat engem. Persze a munkalapon ezt nem könyvelik, csak a munkaidő-kiírásban. Erre jön még rá az ügyeletem, emiatt sok esetben még plusz 20-30 órát dolgozom. Közöltem a munkáltatómmal, hogy lemondom az ügyeletet, mert a havi 40-80 óra túlórát nem bírom. Erre ők kötelezőnek mondták az ügyelést, és elbocsátással fenyegetnek. Pedig már négy éve kivettek a karbantartók létszámából, azóta a termeléshez tartozom mint üzemi műszerész. De az ügyeletet továbbra is vinnem kell, éppúgy, mint a karbantartóknak. Mit tehetek, hogy megszabaduljak az ügyeléstől, de ne rúgjanak ki?
2. cikk / 5 Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok – eltúlzott gyakoriság
Kérdés: Kötelezhető-e a dolgozó az alkalmasságának megítéléséhez szükséges vizsgálatoknál több vizsgálatra, illetve ki állapítja meg, hogy mi ez? Én például projektmenedzser vagyok, otthonról dolgozom, a munkaköri leírásban a fizikai alkalmasságot illetően ennyi szerepel: képesnek kell lenni tartósan ülni, gépelni, telefonon és személyesen kommunikálni. Ehhez képest évente köteleznek kiterjedt laborvizsgálatra, EKG-ra, mellkasröntgenre, szemészeti vizsgálatra (ez utóbbi még érthető is a monitor előtt végzett munka miatt). Jogos ez? Ráadásul a munkáltatóm szerződött szolgáltatója a lakhelyemtől távol (más településen) van, gyakorlatilag egy teljes napi kiesést jelent a munkából a vizsgálat az utazással együtt (ami persze munkaidőnek számít, de attól még a munka megvár, közben senki nem végzi el helyettem). Más foglalkozás-egészségügyi szakorvos által kiállított véleményt nem fogadnak el, állítják, hogy köteles vagyok a vizsgálatot a szerződött partnerüknél elvégezni.
3. cikk / 5 Munkabaleset utasítás megszegésével
Kérdés: Egyik műszakvezetőnk saját elhatározásából belekezdett egy munkafeladatba, bár határozott utasítást kapott, hogy várja meg a technológiai vezetőt, aki ellenőrzi a gépet, és megmondja, el lehet-e kezdeni a munkát. A műszakvezető a hozzá beosztott két kollégát is munkába állította. A munkavégzéshez használt gép meghibásodott, a feldolgozni kívánt anyagot szétforgácsolta, ami szétszóródva sérüléseket okozott a dolgozóknak. Ilyen esetben felelős-e a munkáltató a személyeket ért károkért?
4. cikk / 5 Ügyelet – nem teljesíthető szabadság alatt
Kérdés: Végezhet-e a dolgozó az általa kiírt szabadságnapon ügyeleti tevékenységet, ha ezt ő kéri?
5. cikk / 5 Készenlét elrendelése és a készenlét alatti rendkívüli munkavégzés
Kérdés: Cégünk gázvezeték- és csőhálózat-szereléssel foglalkozik. Ha meghibásodik egy készülék, sok esetben kell kimenni családi házakhoz. Szeretnénk, ha munkavállalóink a szombati napon készenlétben állnának egy esetleges munkavégzésre. A kérdésünk az lenne, hogy ez milyen pótlékkal jár a munkavállalók részére (készenléti pótlék, szombati munkavégzés pótléka, illetve ezek egyszerre)? Minden szombatra el lehet rendelni a készenlétet?