Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalót kivéve - éjszakai munkavégzés esetén, ha ennek tartama az egy órát meghaladja, 15% bérpótlék jár [Mt. 142. §]. Az éjszakai pótlék attól függetlenül jár, hogy a munkavállaló a munkavégzést rendkívüli munkaidőben teljesíti-e.A kérdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

Kérdés: 32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24 óra. Általában egy hónapban 7-8 napot dolgoznak. A munkaidő általában 7:30-tól másnap 7:30-ig tart. A 24 munkaórából 8 órát éjszakai pótlékkal számolunk el, az esetleges túlóra-elszámolás legkésőbb a munkaidőkeret végén történik, és biztosítjuk a legalább 48 óra pihenőidőt is. A 24 órából a konkrét munkavégzés legfeljebb 16-18 óra, a fennmaradó részben nem csinálnak semmit, csak ott vannak az egységben. Ez így továbbra is szabályos? Lehet-e a nonstop vendéglátóegység készenléti jellegű, így napi legfeljebb 24 óra, heti legfeljebb 48 óra a munkaidő? Alkalmi munkavállalót csak naponta maximum 12 órát lehet dolgoztatni, ami lehet éjszaka is? (A 8 órán felüli részt pótlékoljuk.)
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírt 24/48 órás munkarend hosszabb teljes munkaidő mellett lehetséges, feltéve, hogy a munkavállaló készenléti jellegű munkakört tölt be [Mt. 92. § (2) bek.]. Ilyenkor a felek megállapodása alapján a beosztás szerinti munkaidő legfeljebb napi 24 óra, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 5.

Munkavállaló javára való eltérés – az éjszakai munka tilalmának oldása

Kérdés: A kérdés olyan női munkavállalóra vonatkozik, akinek a gyermeke még nem töltötte be a harmadik életévét, és a fizetés nélküli szabadságról kíván visszatérni, viszont a munkakörének sajátossága, hogy éjszaka végez munkát. A munkavállaló mindenképpen szeretne visszatérni, erre figyelemmel a felek módosíthatják-e a munkaszerződést az Mt. 43. §-ára hivatkozással úgy, hogy a munkavállaló beosztható éjszakai munkavégzésre? Ezért "cserébe" a munkáltató az Mt.-ben foglaltakon túli, további szabadságot biztosítana a munkavállalónak, illetve a "munka világába" való visszatéréssel nagyobb bevétele lenne a munkavállalónak.
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 113. §-a (5) bekezdésének a) pontja előírja, hogy éjszakai munka – azaz huszonkét és hat óra közötti időszakban teljesített munkavégzés [Mt. 89. §] – a munkavállaló számára várandóssága megállapításától gyermeke hároméves koráig nem osztható be....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 28.

Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] A teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Éjszakai munka kisgyermekes munkavállaló esetén

Kérdés: Van-e bármilyen lehetőség az Mt. 113. §-a (3) bekezdésétől történő eltérésre, figyelembe véve az Mt. 43. §-ának (1) bekezdését is?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben említett szabály szerint, a munkavállaló számára a várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig, illetve a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló esetén gyermeke hároméves koráig éjszakai munka nem rendelhető el [Mt. 113. § (3) bek.]. E...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Készenléti jellegű munkakör bérezése

Kérdés: Melyek a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatottak bérezésére vonatkozó szabályok?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalót megilletik, ha fennáll a fizetésüket megalapozó körülmény (pl. a hosszabb munkaidőre tekintettel nagyobb az esélye az éjszakai pótlék fizetésének). A megnevezések hasonlósága miatt megjegyzendő: a 20%-os készenléti pótlék (Mt. 110, 112., 144. §)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 11.

Pótlékátalány és a pótlék "alapbéresítése"

Kérdés: A munkaszerződésben a pótlékátalány összegét kötelező számszerűsíteni, vagy elegendő annak feltüntetése, hogy a felek megállapodnak bruttó 150 000 Ft alapbérben, ami tartalmazza a beosztás szerint délután 6 és 9 közötti munkavégzésre jutó pótlékátalányt is?
Részlet a válaszából: […] ...nem határozzák meg, hogy ez mely bérpótlék(ok) jogcímén illeti meg a munkavállalót.Ettől eltérő, további lehetőség, hogy a felek az éjszakai pótlékot, műszakpótlékot, vasárnapi pótlékot és/vagy a munkaszüneti napi pótlékot beépítsék az alapbérbe [Mt. 145....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Éjszakai pótlékra való jogosultság

Kérdés: Társaságunk takarító munkakörben foglalkoztat munkavállalót, munkaszerződése szerint napi 2 órában, 18-20 óra közötti munkaidőben. Kérdésem, hogy a munkavállalót megilleti-e az éjszakai pótlék? Amennyiben igen, akkor milyen mértékben?
Részlet a válaszából: […] ...éjszakai pótlékra az a munkavállaló jogosult, aki az éjszakai időszakban, azaz huszonkettő és hat óra között teljesít munkavégzést (Mt. 89. §), legalább egy órát meghaladó tartamban, és nem jár neki műszakpótlék erre az időszakra. Az éjszakai pótlék mértéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Műszakpótlékra való jogosultság rendkívüli munka pótléka mellett

Kérdés: Társaságunk egy termelő cég, három műszakban foglalkoztatja munkavállalóit, a műszakpótlék kifizetésének minden törvényi feltétele teljesül. Az utóbbi időben a megrendelések megnövekedése miatt bizonyos esetekben rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésére került sor. Kérdésem az, hogy a rendkívüli munkavégzés időtartamára jár-e a műszakpótlék is? Azaz aki délutános műszak után, 22 órától 02 óráig túlórázik, vagy az éjszakás bejön 18 órára, annak ezt a négy munkaóráját hogyan kell számfejteni? Mi a helyzet, ha szombaton, pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés keretében vagy vasárnap történik ugyanez?
Részlet a válaszából: […] ...az alapbér harminc százaléka [Mt. 141. § (1) bek.]. A törvény azt is rögzíti, hogy a műszakpótlékra jogosult munkavállalót külön éjszakai pótlék nem illeti meg (Mt. 142. §).A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Készenlét alatti munkavégzés díjazása

Kérdés: Készenlét alatti munkavégzés esetén jár-e a munkavállalónak vasárnapi vagy munkaszüneti napi pótlék, illetve éjszakai bérpótlék, ha a munkavállaló egyébként hétfőtől péntekig két műszakban dolgozik, utána egész hétvégén készenlétben van, amelynek időtartama alatt (vasárnap éjjel vagy egy munkaszüneti napon) 1,5 óra munkát végez?
Részlet a válaszából: […] Készenlét esetén, a készenlét időtartamára húsz százalék bérpótlék jár a munkavállalónak [új Mt. 144. § (1) bek.]. Ez azon időszakra vonatkozik, amikor készenlétben áll, de munkát a készenlét időtartama alatt nem végez. A bérpótlék a munkavállalót a rendes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.
1
2