Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...munkakör. A felmentés csak akkor lenne közölhető, ha ilyen munkakör nincs, vagy ha a közalkalmazott az ilyen munkakörbe történő áthelyezéséhez, illetve kinevezése módosításához nem járul hozzá.Fontos azonban, hogy önmagában a keresőképtelenség és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Keresőképtelen betegség – felmentés, a táppénzre való jogosultság megszűnése és a nyugdíjba menetel

Kérdés: 1958 áprilisában születtem. Munkáltatóm a Kttv. hatálya alá tartozik. A 40 éves szolgálati időmet 2016. április 15-én érném el. Jelenleg betegállományban vagyok. 2015. március 20-án lesz egy éve, hogy megbetegedtem, tehát hamarosan vissza kellene mennem dolgozni, de még nem vagyok olyan állapotban. Hogyan tudnám "kihúzni" a nyugdíjig, mert nem szeretném leszázalékoltatni magam a hátralévő egy évre?
Részlet a válaszából: […] ...a képzettségének, besorolásának és egészségi állapotának megfelelő betöltetlen munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez nem járul hozzá. Ezt a munkáltatónak meg kell vizsgálnia, és erről a tisztviselőt tájékoztatnia kell. Ha ezt nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Át nem vett közalkalmazott felmentése közoktatási területen

Kérdés: A korábban önkormányzatunk által fenntartott, majd 2013. január 1-jétől egy intézményfenntartó központ intézményegységeként tovább működő általános iskolánkban az iskolaigazgató még tavaly december utolsó napjaiban az egyik közalkalmazott takarítót felmentette. A felmentési idő teljes időtartamára nézve mentesítette a munkavégzés alól. A felmentési idő 2013 júliusában telik le. E személyt, illetve a többi takarítót nem vette át a központ, csak a pedagógusokat. Kérdésünk, hogy most ki az, akinél a felmentési idejét tölti az illető, tekintettel arra, hogy ő semmilyen okiratot nem kapott 2013. január 1-jével? Az önkormányzat, az önkormányzat gazdasági ellátó szervezete (GESZ), amely a többi, a központ által át nem vett közalkalmazottat foglalkoztatja, vagy a központ? Ha a GESZ, akkor az is problémát jelent, hogy az 2013. május 31-ével megszűnik, és ezt követően egy önkormányzati kft. fogja ellátni a feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...előtt tett munkáltatói vagy közalkalmazotti egyoldalú jognyilatkozat (felmentés), illetve megkötött megállapodás (közös megegyezés vagy áthelyezésről szóló megállapodás) kimondja, hogy a közalkalmazotti jogviszony ezen időpontot követően megszűnik, akkor erre nézve a Kjt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Csatornaőr végkielégítése

Kérdés: 12 éve dolgozom csatornaőrként az egyik környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságnál. Mennyi végkielégítést kapnék, ha a munkáltató felmondana?
Részlet a válaszából: […] ...való jogosultság feltétele,hogy a közalkalmazott meghatározott időtartamú közalkalmazotti jogviszonnyalrendelkezzen. Ebbe – az áthelyezést kivéve – nem lehet beszámítani a korábbimunkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt, beleszámít...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.