Minőségbiztosítás és versenyképesség

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. április 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 98. számában (2006. április 14.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A cégek versenyképességéhez jelentősen hozzájárul - és arculatuknak is használ -, ha meghonosítják a szakterületükön elvárt minőségbiztosítási rendszereket. Ugyanakkor az ISO 9001 tanúsítás nélkül a vállalatok nem vehetnek részt az állami és az önkormányzati pályázatokon, illetve nem szállíthatnak olyan partnereknek, akik megszerezték e tanúsítást, s ezt a beszállítóiktól is kénytelenek megkövetelni. Szakértők szerint az erre fordított milliós nagyságrendű befektetések pár éven belül megtérülhetnek.

A minőségbiztosítási tanúsítvány számos előnyt jelent a vállalkozásoknak, s nemcsak a nagyobb, de a közepes és a kisebb cégeknek is. Mindenekelőtt hitelességet, marketingelőnyt, magasabb vevői elégedettséget, illetve erőteljesebb nemzetközi versenyképességet garantál a munkáltatóknak.

Hiányzó ismeretek

A vállalkozások a minőségbiztosítás iránti igényeikkel tanácsadó, valamint minősítő és tanúsító cégekhez (a két utóbbi tevékenység nem azonos) fordulhatnak. Mindhárom szektorban egyaránt széles a szolgáltatók köre, sok más iparághoz hasonlóan itt is megtalálhatók a nemzetközi társaságok, valamint a magyar tulajdonban lévő vállalkozások is.

A tapasztalatok azt jelzik, hogy a munkáltatók általában az egymástól szerzett információk alapján választanak maguknak tanácsadót, illetve minősítőt, attól függően, hogy egy-egy cégről milyen hírek terjedtek el a piacon. Ezzel kapcsolatban Oláh Péter, az Eurocert Minősítő és Tanúsító Kft. ügyvezető igazgatója megjegyezte, problémának tartja, hogy Magyarországon nincs nemzeti akkreditáló testület, amely kamarai funkciókat is ellátna, s objektív információkat nyújtana a területén működő vállalkozásokról.

A szakember kifejtette: a minőségbiztosítási rendszerek bevezetését tekintve a hazai kis- és középvállalkozások vegyes képet mutatnak, ami nem is csoda, hiszen sokan alapítanak úgy gazdasági társaságot, hogy még az alapvető vállalkozási ismeretekkel sincsenek tisztában. Elsősorban a mérnöki tanácsadással foglalkozó cégek, illetve azok a vállalkozások törekednek a minőségbiztosítási tanúsítások megszerzésére, melyek állami vagy önkormányzati tendereken akarnak indulni.

Ugyanakkor az uniós csatlakozás is sok céget késztetett arra, hogy megszerezze a tanúsítást. Egy öt főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató munkaadónál a tanácsadás 500 ezer és egymillió forint között mozoghat, míg a tanúsítás 250-350 ezer forintot emészthet fel. További költséget jelent az évenkénti kötelező auditálás, s az, hogy háromévenként meg kell védeni a kiépített rendszert, ami folyamatos fejlesztést igényel.

Dokumentált folyamatok

A minősítés, illetve a tanúsítás megszerzéséhez a cégek állami támogatást is kaphatnak. E célból a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál (GKM) pályázni lehet; a tanúsítások bevezetésére fordított összeg ötven százalékát lehet elnyerni. Oláh Péter kiemelte: a befektetett forintok busásan megtérülhetnek, hiszen a minőségbiztosítási rendszer kiépítése után átláthatóbbá válnak a cég folyamatai, s elégedettebbek lesznek a vevők. Természetesen csak akkor, ha nem csupán papíron szerez egy vállalkozás minőségügyi tanúsítást. Arról is lehet ugyanis hallani, hogy sokan keresik a kiskapukat, s a látszólag könnyebb utat választva pénzért vesznek tanúsítást.

A minőségirányítási rendszerek közül a legismertebb az ISO 9001. Európában - az ezredfordulón - a tanúsított szervezetek száma elérte a 250 ezret, a világon a 400 ezret. A Digart Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy József úgy látja, az ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszer leginkább a különböző betegségek elleni oltáshoz hasonlítható; kicsit fájdalmas, de megvéd a bajtól. Ebben az összehasonlításban a tanúsítvány a nélkülözhetetlen "oltási bizonyítvány".

Ennek ellenére sokan félnek a tanúsítást megelőző kemény szervezési munkától, az adminisztráció alapos rendbetételétől. Mások a bürokrácia szükségtelen felszaporodását látják benne, s vannak, akik az elkerülhetetlen költségek miatt aggódnak. Holott a kellően felkészített és tanúsított cégeknél rend van, mindenki tudja a dolgát, a folyamat minden fázisát ellenőrzik és dokumentálják. Ugyanakkor az alkalmazottak magasabb rendű minőségügyi kultúrát sajátítanak el.

Ha a minőség javul, vonzóbbá válhat a cég arculata is. Nem mellékes, hogy az ISO 9001 követelményeinek megfelelő minőségtanúsítási rendszer bevezetése során számos hibaforrást küszöbölhetnek ki, mivel kötelező az események, intézkedések regisztrálása. A feltárt hibák elhárítása nyilvánvalóan megtakarítással jár. A gyakran feleslegesnek tartott dokumentálás pedig számos esetben elősegítette már egy-egy sikeres per lefolytatását: például egy hibás szállítás kapcsán vagy egy gondatlan alvállalkozóval szemben. Mindez szintén a kiadások, illetve a veszteségek mérséklését eredményezheti.

Hatásos reklám az ISO

Az ügyvezető hangsúlyozta: egy vállalat sokkal hatásosabb reklámkampányt folytathat, ha hirdetésében feltüntetheti, hogy minőségirányítási rendszere megfelel az ISO 9001 követelményeinek. A cégek tapasztalata szerint már a tanúsítás elnyerését követő két-három évben megtérülnek a kiadások. A tanúsítvánnyal rendelkező munkáltatók megerősíthetik partnereik bizalmát, míg az erre nem áldozó cégek hátrányt szenvedhetnek a piacon. Nem vehetnek részt például állami, önkormányzati pályázatokon, illetve nem lehetnek beszállítói olyan partnereknek, akik már rendelkeznek e "bizonyítvánnyal".

A vállalkozások életében egyre hangsúlyosabb szerepet kap a környezetvédelem, ezért jó néhány célul tűzi ki az ISO 14001 tanúsítvány elnyerését is. A környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) célja kettős. Egyrészt szavatolni kívánja, hogy a vállalat olyan terméket gyártson, mely nem káros a környezetre sem újkorában, sem a felhasználás során, egészen a termék megsemmisítéséig vagy újrafeldolgozásáig. Másrészt csak olyan gyártási folyamatok alkalmazását engedi meg, melyek szintén nem károsítják a környezetet.

A környezetközpontú irányítási rendszernek figyelembe kell vennie a természeti erőforrások gazdaságos kihasználását is. A KIR bevezetésének és tanúsításának költségei - szakemberek tapasztalatai szerint - már az első egy-két évben megtérülhetnek.

A piac kényszerítő ereje

A több mint száz embert foglalkoztató Zrínyi Nyomda vezérigazgatója, Gampel István elmondta: cégük ISO 9001, valamint 14001-es minősítéssel is rendelkezik. Ez utóbbi esetében a közelmúltban volt az éves auditjuk, s a cégvezető tudomása szerint a nyomdák közül csak ők vezették be a környezetközpontú irányítási rendszert is.

Az ISO 9001-es minősítés megszerzését a piac kényszerítette ki. E nélkül ugyanis nem indulhatnának állami és önkormányzati közbeszerzési pályázatokon. Ezt a luxust pedig aligha engedhetné meg magának a nyomda, amely az utóbbi években radikális piacváltást hajtott végre az életben maradás érdekében, s ma már bevételének nagyobb részét a reklámkiadványok készítésével éri el.

A tanúsításokra, illetve az évenkénti auditokra tízmillió forintos nagyságrendű összeget fordított a cég, azonban éltek a GKM pályázati lehetőségével. Ennek révén a bevezetés költségeinek ötven százalékát lehet elnyerni. A ráfordítás természetesen közvetetten térül meg. Ha egy cégnél rend és fegyelem van, átláthatóak a termelési folyamatok, mindez pozitívan hat a gyártott termék minőségére, ami hozzájárulhat a piaci sikerhez.

Pénzhiány a kis cégeknél

A hazai kis- és középvállalkozások többségének meg kell néznie, hogy mire költi forintjait, s különösen igaz ez a mikro- és családi vállalkozásokra. E körben a pénzhiány komoly akadálya lehet a minőségbiztosítási rendszerek meghonosításának.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke úgy fogalmazott, nem indokolt, hogy a mikrovállalkozásoktól is elvárják az ISO-minősítések megszerzését, ez az EU-ban sem követelmény. Többen panaszolják - 15-30 fős vállalkozások is -, hogy még senki sem jutott több munkához azért, mert minőségbiztosítási rendszere volt. Olyan esetek viszont előfordultak, hogy valaki azért esett el egy megrendeléstől, mert nem volt meg a kellő tanúsítása.

Az IPOSZ segíti tagjait, ha a minőségbiztosítással kapcsolatos kérdéseikkel a szervezethez fordulnak. Ez esetben az illető lakóhelyén ajánlanak szakértő tanácsadót, illetve minősítő céget.

Az IPOSZ tervezi, hogy partneri kapcsolatot létesít különböző területeken működő szakértő cégekkel - e körbe tartozhatnak majd a tanácsadók, minősítők is -, amelyek szolgáltatásait az ipartestületi tagok kedvezményesen vehetik majd igénybe.

Minőségügyi projektek - tanácsadói szemmel

A minőségügyi, minőségbiztosításai projektek megvalósítása alapvetően nem tér el a klasszikus tanácsadási folyamattól, jóllehet, vannak sajátos momentumai. Ezek a következők:

- a képzéseket - a belső auditorok, illetve a problémamegoldó munkacsoportok felkészítését - integrálni kell a tanácsadási folyamatba;

- a cégen belül ki kell alakítani a készségszintű szakértelmet és szemléletet;

- támogatni kell a belső tapasztalatcseréket, a know-how direkt áramoltatását;

- újra kell értelmezni a minőség fogalmát.

A minőségügyi tanácsadók számos terméket kínálnak. Ezek a következők:

- szabványos folyamatok szabályozására épülő minőségbiztosítási rendszerek kialakítása;

- értékelési típusú szolgáltatások (minőségügyi rendszerek felülvizsgálata, értékelése);

- képzési programok (problémamegoldást segítő vagy projektmenedzsment tréningek);

- szakértői ismeretek értékesítése.

 

A legismertebb tanúsítások

MSZ EN ISO 9001: 2001 - minőségirányítási rendszerek;

MSZ EN ISO 14001:2005 - környezetközpontú irányítási rendszerek;

OHSAS 18001:1999 - MSZ 28801: 2003 - munkahelyi egészségvédelem és biztonság;

ISO/FDIS 22000:2005, valamint HACCP - élelmiszer-biztonság;

ISO/IEC 17799:2000 - információbiztonság-menedzsmen

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. április 14.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.