Az öngondoskodás gondolata – intézményesített formában – az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény elfogadásával vált a mindennapok valóságává. Ekkor megnyílt annak lehetősége, hogy a munkavállalók, illetve a munkáltatók az önkormányzati irányítású és nonprofit gazdálkodási elv alapján működő pénztárakon keresztül gondoskodhassanak egészségük megőrzéséről, egészségügyi ellátásukról, nem utolsósorban pedig időskori nyugdíjuk kiegészítéséről.
Pénzügyi lehetőségek
A nyugdíj- és az egészségpénztárak elmúlt tízéves története – bár a bevezetésük azonos időpontra esik – eltérően alakult. Szinte természetesnek tekinthető, hogy a kiegészítő nyugdíjpénztárakat – mind az állami preferenciát, mind a "népszerűsítésüket" illetően – kiemelt figyelem övezte a kezdeti időszakban. Ezzel szemben az önkéntes egészségpénztárak fejlődése jóval lassabban zajlott, és a kívánatos nagyságrendet még napjainkra sem érte el.
Noha az okok tételes meghatározása szinte lehetetlen, az azonban vitathatatlan, hogy a jelenlegi állapot kialakulásában meghatározó szerepe volt az egészségpénztárak által felvállalt kockázatok kiszámíthatatlanságának, az ezek által behatárolt szolgáltatások körének, továbbá az állampolgárok és a munkáltatók korlátozott pénzügyi lehetőségeinek. Mindezen körülmények hatására a rendszer lehetséges szereplői a kiegészítő nyugdíjpénztárakra koncentráltak az elmúlt 10 évben.
Ezzel egyidejűleg a lakosság egészségügyi kiadásai rendkívül dinamikusan nőttek. A kötelező társadalombiztosítás rendszerén belül az Egészségbiztosítási Alap idei kiadása 1269,1 milliárd forint, az önkéntes egészségpénztárak tagdíjbevétele pedig 2002-ben elérte a 9,2 milliárdot. 2002-ben 37 önkéntes egészségpénztár működött, 150 ezres taglétszámmal. A hálapénz egyes becslések szerint eléri az évi 30-40 milliárd forintot.
Anomáliák a rendszerben
A rendszer anomáliáit érzékelve a szociális partnerek között egyetértés mutatkozik abban, hogy az egészségügy, illetve az egészségbiztosítás reformra szorul. E konszenzus ellenére azonban az átalakítás prioritásainak meghatározása még hátravan.
A munkáltatók támogatják a kormány azon álláspontját, mely szerint az öngondoskodás különböző formáit fejleszteni kell, ez ugyanis egyidejűleg szolgálhatja az állampolgárok és a gazdaság érdekeit, valamint a kötelező egészségbiztosítási alap védelmét.
A munkáltatók ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy az öngondoskodás formáinak fejlesztése nem válthatja ki a kötelező társadalombiztosítás keretében járó egészségügyi ellátásokat és szolgáltatásokat. Ez a gondolat tartalmilag azt jelenti, hogy az önkéntes egészségpénztárak keretében nyújtott ellátások, szolgáltatások jellegét továbbra is meg kell őrizni, kiegészítő funkciójukat a reformok nem kérdőjelezhetik meg. A megújítás során viszont törekedni kell arra, hogy a szereplők köre minél szélesebb legyen, azaz: megteremtődjenek azok a feltételek, amelyek elősegítik a pénztártagok számának gyarapodását, a munkáltatói támogatások növekedését, valamint – az esélyegyenlőség jegyében – a piac szereplőinek széles körű részvételét.
Változnak a kedvezmények
Az Országos Érdekegyeztető Tanács – november 14-i ülésén – megvitatta az egészségpénztári rendszer továbbfejlesztését. A téma jelentőségét kiemeli, hogy a távlati, ma még koncepcionálisnak tekinthető elképzelések mellett immár a jövő évi szabályozók is tartalmaznak olyan intézkedéseket, amelyek révén dinamikusabbá válhat a pénztári rendszer. E körben említésre érdemes az adókedvezmények változása, illetve az egyéni számla feletti rendelkezési jog biztosítása.
Ez utóbbi meghatározó eleme a pénztári rendszer továbbfejlesztésének. A pénztártag jogos elvárásának tekinthető ugyanis, hogy az öngondoskodás keretében fizetendő, s a számláján jóváírt összegről rendelkezhessék, illetve az örökölhető legyen. A szolidaritásnak mást kell jelentenie a pénztári és mást a kötelező társadalombiztosítás rendszerében.
Utóbbi keretében az egészségbiztosítás alapvető jellemzője a szolidaritás, a közös kockázatvállalás. A kiegészítő pénztárak esetében viszont az egyéni számlán nyilvántartott összeget használják fel az egyén javára. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a pénztárak önálló döntése alapján a pénztári befizetések meghatározott százaléka elkülönüljön annak érdekében, hogy minden pénztártag számára konkrét és azonos szolgáltatást lehessen biztosítani. Kiemelendő azonban, hogy a kötelező jelleg helyett a lehetőségre kerül a hangsúly.
Finanszírozási problémák
A munkáltatók álláspontja szerint az adókedvezmény és a számla feletti rendelkezési jog két olyan eleme a rendszernek, amely nélkül jelentős tagbővülés reálisan nem várható. Legalább ilyen fontos kérdés azonban, hogy a pénztár milyen szolgáltatásokat nyújt. A kabinet ezt a kérdést kormányrendeletben kívánja szabályozni.
Ebből adódóan ma még nem ismert, hogy a rendelet a szolgáltatások meghatározásán keresztül hogyan tudja majd garantálni a befizetés és a szolgáltatás arányosságát, milyen értékrendet és viszonyrendszert határoz meg – közvetett módon – az egészségbiztosítási és az önkéntes pénztári rendszer között. Az OÉT fórumán született megállapodás értelmében a kormányrendelet megalkotása a szociális partnerek bevonásával történik majd. Feltehetően érdekes vita várható e kérdésben.
Az önkéntes kiegészítő egészségpénztárak életében ugyancsak jelentős változásnak tekinthető az intézményi kötöttség feloldásának szándéka. A tervezett intézkedés előnyeinek és hátrányainak megítélése azonban számos, további kérdés megválaszolásától is függ. Kétségtelen, hogy az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele és beruházása szempontjából az elképzelés tágítja a lehetőségeket, kérdés azonban, hogy egyazon intézményen belül miként különíthető el a kötelező egészségbiztosítás és az önkéntes kiegészítő biztosítás finanszírozása. Hasonlóképpen megválaszolásra vár, hogy milyen eszközökkel, garanciákkal védhető ki a kettős, vagy akár a többszörös finanszírozás.
Ezeknek és a későbbiek során felmerülő kérdéseknek az elemzése, majd a korrekt megválaszolása hosszú tárgyalás, egyeztetés eredményeként képzelhető el. A párbeszédre nyitottak a szociális partnerek, készek arra, hogy a hosszabb távú koncepcionális ügyekben közösen alakítsák, formálják nézeteiket.
Újragondolandó célok
A hosszú távú célkitűzések között szerepel azon elképzelés is – amit újra kell gondolni -, hogy a természetes személyek mellett esetleg gazdasági társaságok is létrehozhatnak majd pénztárat. Az egészségügy hazai helyzetét és a piacgazdaság szabályait is figyelembe véve, ez a tervezet támogatandó. A munkáltatók álláspontja szerint a társasági formában működő pénztárak esetében – megfelelő jogi szabályozással – megfogalmazhatók a pénztárakkal szembeni elvárások.
A szolgáltatási szektor kiépítésének feladata azonban már a 2004. január 1-jétől hatályos módosításokban is megjelenik. Ezzel a változtatással bővül a résztvevők köre. Az új szereplő feladata többek között az egészségpénztárak részére szolgáltatási-szervezési tevékenységek ellátása, letétkezelői munka elvégzése.
Az elképzelések szerint tehát létrejön az önkéntes egészségpénztár: természetes személyek által vagy gazdasági társaság formájában. A gyakorlati "menetrend" szerint a pénztár szerződést köt az egészségbiztosítási szolgáltatóval, aki viszont az egészségügyi szolgáltatást biztosító intézménnyel áll kapcsolatban.
Nyilvánvaló, hogy az összetett rendszerek esetében különösen fontos a pénzügyi folyamatok egyértelmű szabályozása: tudni kell, hogy ki kit finanszíroz, s ezt milyen forrásból, milyen garanciákkal és milyen elvárásokkal teszi. Ezek az információk különösen a pénztártagok és a pénztári befizetéseket teljesítő munkáltatók számára meghatározóak.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén elhangzott vélemények, álláspontok ismerete – és nem utolsósorban az ott született megállapodás – alapján jelenleg csupán a tárgyalássorozat elején tartunk, amikor még – remélhetőleg – minden formálható, alakítható.
OSZ
