Könyvek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. július 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 65. számában (2003. július 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Gazdaság és jog

Annak ellenére, hogy a gazdaságnak megvannak a maga szigorú és sajátos törvényszerűségei, fejlődésének minden szakaszában és szereplőinek minden ténykedésében tetten érhető a jog jelenléte. Legyen szó nemzetközi társaságról vagy mikrovállalkozásról: működésüket, gazdasági, üzleti és kereskedelmi kapcsolataikat a jogszabályok tartják mederben. Sárközy Tamás "Gazdasági státusjog" című könyve - korábbi munkájának átdolgozott kiadása - a gazdaság és a jog bonyolult viszonyrendszerét tárja az olvasók elé.

A történelmi visszatekintés, azaz a magyar gazdasági jog fejlődésének felidézése után az olvasó "fejest is ugorhat" a napjainkban érvényes gazdasági jog tanulmányozásába. Megismerheti az egyéni, a társas, valamint a kapcsolódó vállalkozásokra vonatkozó részletes szabályokat, illetve a vállalatcsoportosulásokat érintő rendelkezéseket. A következő fejezetek a privatizációs, a szövetkezeti, az értékpapír- és a tőzsdejog, valamint a bank- és biztosítási szféra jogi kérdéseit elemzik, majd a nonprofit szervezetek és a versenyjog is górcső alá kerül.

A könyv áttanulmányozása után az olvasó számára vélhetően "tisztábbá" válik a jog és a gazdaság bonyolult és átalakuló kapcsolatrendszere. Jellemzően az előbbi az utóbbinak nemcsak keretet és formát ad, de a jog úgy befolyásolja a gazdasági viszonyokat, hogy a jogi szemléletmódot "belecsempészi" a gazdálkodási formákba. Ez pedig a szerző következtetései szerint a gazdasági viszonyok minőségi megváltozását is maga után vonja.

árközy Tamás: Gazdasági státusjog

Aula Kiadó Kft., Budapest 2003. 383 oldal

Ára: 6300 forint

Üzleti marketing

A marketing szakirodalma többnyire a fogyasztói piac problémáit feszegeti, holott óriási léptékű a szervezetek egymás között lebonyolított adásvétele is. Mindenekelőtt ez a tény késztette a neves professzorokból álló nemzetközi IMP (Industrial Marketing and Purchasing Group) kutatócsoportot annak kiderítésére, hogy valójában mi is történik az üzleti piacokon. A kutatás lezajlott, az eredmények pedig - Business Marketing Course címen - napvilágot láttak.

Mint a szerzők kifejtik, a businessmarketing olyan folyamat, amely az eladók és a vevők között az üzleti kapcsolat minden elemében - partnerkeresés, találkozás, alkudozás, üzletkötés - végbemegy. Valójában a businessmarketing a vevő és az eladó érdekeit szolgáló vevőkapcsolatok kiválasztása, ápolása és fejlesztése. E kapcsolatok létfontosságúak, hiszen még a legegyszerűbb, ugyanakkor a legjelentősebb döntéseket is befolyásolják.

A könyvben azokról a tényezőkről is szó van, amelyekre a megfelelő árszint eléréséhez figyelni kell. Ezek szerint a marketingszakembereknek friss információkkal kell rendelkezniük a költségekről és a bevételekről, illetve együtt kell működniük a vállalat pénzügyi-számviteli részlegével. Természetesen a businessmarketing - ahogyan a vevőkapcsolatok is - folyamatosan átalakul. E változások azonban többnyire szervezeti jellegűek, és az információk bővülésével, valamint a világhálóval függnek össze.

avid Ford (és szerzőtársai): Businessmarketing (Szervezetközi kapcsolatok menedzsmentje)

KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft.,

Budapest 2003, 292 oldal.

Ára: 4250 forint + áfa

Pénzügyi döntések

A vállalati döntések, de közülük is különösen a pénzügyeket érintők messzemenő következményekkel járnak. A jó időben meghozott jó döntés az üzleti siker forrása, míg egy rosszkor időzített financiális lépés válságot is előidézhet. A gyakorló pénzügyi szakemberek számára ismert e "tétel", miként azt is tudják, hogy elég akár egyetlen körülmény mérlegelésének az elmulasztása, s máris megtörténhet a baj. Ezt megelőzendő, érdemes tanulmányozni a vállalati pénzügyekkel kapcsolatos szakirodalmat, amelynek palettáján dr. Katits Etelka tollából hiánypótló munka látott napvilágot.

A szerző a különböző vállalati életciklusokban meghozandó pénzügyi döntéseket veszi számba, amelyek a cég egyes életszakaszaiban - az alapítás, a bővülés, a növekedés fenntartása, vagy esetleg a hanyatlás, a tőkekivonás és a fúzió során - eltérő tartalmúak és irányultságúak. Bár az alapkérdésekre valamennyi vállalati életciklusban válaszokat kell adni, a különböző szakaszokban más és más finanszírozási technikák alkalmazandók. Elég csak arra gondolni, hogy milyen eltérő pénzügyi manővereket kell végrehajtani a napi működés feltételeinek biztosításához vagy a beruházások során. De még ez utóbbiak esetében is rendkívül széles a pénzügytechnikai eszközök tárháza.

Bár e könyv a gyakorló, illetve a leendő pénzügyi szakembereknek íródott, mindazoknak értékes olvasmány lehet, akik kíváncsiak a vállalati döntések hátterére.

r. Katits Etelka: Pénzügyi döntések a vállalat életciklusaiban

KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft.,

Budapest, 2002, 456 oldal.

Ára: 4500 forint + áfa

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. július 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.