Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Gyógypedagógiai pótlék – kinek, mely összegben

Kérdés: Jogosult-e gyógypedagógiai pótlékra a nem állami fenntartású köznevelési intézményben dolgozó fejlesztő gondozónő, aki sajátos nevelési igényű gyermekek gondozását végzi nem közalkalmazotti jogviszonyban? Ha igen, milyen összegre jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...az illetményalap 5-10%-a között lehet. A pótlék mértéke megállapításának alapja a közalkalmazott besorolásánál figyelembe vett végzettségi szintnek megfelelő illetményalap. Az Nkt. 65. §-ának (2) bekezdése alapján az illetményalap középfokú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Pedagógus-illetményeltérítés lefelé

Kérdés: A munkáltató – önkormányzati fenntartású óvoda – lehetőséget lát arra az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdése alapján, hogy 2017. szeptember 1-jével egyetlen foglalkoztatott se kapjon illetményemelést. A fenntartó ugyanis nehéz anyagi helyzetére hivatkozva nem kívánja a (2) bekezdés szerinti illetményalap-emelés fedezetét biztosítani, azt az álláspontot képviselve, hogy az (1a) bekezdés szerinti differenciálás oly módon is lehetséges, hogy egy óvodapedagógust se részesítsenek illetményemelésben. Helytálló ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap– középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,– alapfokozat esetén 174,5 százaléka,– mesterfokozat esetén 193,2...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Pedagógus: elmaradt a szeptember 1-jei illetményemelés

Kérdés: Egy vidéki, tankerületi központhoz tartozó iskolában dolgozom, felső tagozaton tanítok fizikát és kémiát. Megkaptam a szeptember 1-jei kinevezésmódosításomat, de ott nem szerepelt illetményemelés, pedig tudtommal emelkedett az illetményalap. Megteheti ezt a munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...nem alkalmazható tovább 326/2013. Korm. rendelet 38. §-a, amely 2017. augusztus 31-ig határozta meg az illetményalapot.) A pedagógus végzettségének megfelelő, az Nkt. 65. §-ának (2) bekezdése szerinti illetményalapot kell megszorozni a besorolási fokozatának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Pedagógus értékelése illetményeltérítéskor

Kérdés: Az Nkt. 2017. szeptember 1-jétől hatályos 65. §-ának (1a) és (2) bekezdései alapján kötelező-e értékelni a pedagógust, illetve a (2) bekezdés szerinti illetményalappal számított illetményt hogyan – értékelés alapján vagy értékelés nélkül – lehet megadni?
Részlet a válaszából: […] ...pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap– középfokú végzettség esetén 119,6%-a (azaz 121 394 Ft),– alapfokozat esetén 174,5%-a (azaz 177 118 Ft),– mesterfokozat esetén 193,2%-a (azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.

Pedagógus-gyakornok illetményalapja

Kérdés: Az Nkt. 99. §-ának (14) bekezdése értelmében "ha a pedagógus munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, akkor legfeljebb egy alkalommal a gyakornoki idő lejártáig gyakornokként alkalmazható az is, aki a nyelvvizsga letétele kivételével a pedagógus munkakör betöltéséhez előírt végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadásának feltételeit teljesítette (...)". A kérdésünk azzal kapcsolatban merült fel, hogy ilyen feltétellel kinevezni kívánt személy tekintetében az illetményszámításnál középfokú végzettségűnek kell-e tekinteni, vagy felsőfokú végzettségűnek, annak ellenére, hogy nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában nem rendelkezik diplomával, tehát hogyan kell az illetményalapot meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...rendszer hatálya alá tartozókat az általuk ténylegesen megszerzett (!) legmagasabb, a munkakör ellátásához az Nkt.-ban előírt iskolai végzettség, állam által elismert szakképesítés, szakképzettség, doktori cím, tudományos fokozat, akadémiai tagság, szakmai gyakorlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.

Kinevezett gazdasági vezető – az illetmény megállapítása

Kérdés: Közalkalmazottunk 2008 novembere óta általános iskolánk gazdasági vezetője. Az előírt iskolai végzettség és képesítési előírás alól az Ámr. szerint felmentést kapott, mivel csak regisztrált mérlegképes könyvelő végzettséggel rendelkezik. A Kjt. 61. §-a alapján a munkakörének ellátásához szükséges, jogszabályban előírt végzettség alapján az "F" vagy a "G" fizetési osztályba tartozna, a tényleges végzettsége alapján azonban csak az "E" fizetési osztályba lenne sorolható. Kérdésünk: a Kjt. 3. számú melléklete szerint vajon hogyan kell megállapítani az illetményét?
Részlet a válaszából: […] ...pontjába;– a felsőfokú 2. képzettségi osztályba kell sorolni, habetöltéséhez a 61. § (1) bekezdés h)-j) pontjába tartozó iskolai végzettség, szakképzettség szükséges.A Legfelsőbb Bíróság a BH 2002/162. számú bíróságihatározatában kimondta: kétségtelen ugyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.