Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Művelődési intézmények – a közösségi színtér működtetése

Kérdés:

A 20/2018. EMMI rendelet szabályozza a kistelepülések közösségi művelődési intézményeinek személyi, tárgyi, működési feltételeit, így a közösségi színtérre vonatkozó alapvető szabályokat is tartalmazza. Közalkalmazotti jogviszonyban vagy megbízási jogviszonyban is ellátható-e ez a feladat, illetve egy városi fenntartásban álló művelődési ház – Mt. hatálya alá tartozó, megfelelő szakképzettséggel rendelkező – alkalmazottja is elláthatja-e ezt a feladatot részmunkaidőben, megbízási jogviszonyban?

Részlet a válaszából: […] ...ugyanis nem az elnevezésük, hanem tényleges tartalmuk alapján kell megítélni, ebből következően, amennyiben a megbízási szerződés munkaszerződést leplez, az semmisnek tekintendő, és azt a leplezett megállapodás, azaz a munkaszerződés alapján kell megítélni. Erre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Besorolás szociális ágazatban

Kérdés:

Összevont szociális ágazati pótléknál a munkavállalók besorolásával kapcsolatban lennének kérdéseim. Egyházi fenntartású szociális intézménynél annak a munkavállalónak figyelembe lehet-e venni azokat az éveit, amelyeket szintén egyházi intézményben töltött, de nem szociális pályán? Az Ehtv. szerintem vonatkozik ezen intézményekre, és ha jól tudom, ez alapján figyelembe lehet venni ezen éveket is. Ha egy munkavállaló korábban közfoglalkoztatottként volt foglalkoztatva egy szociális intézménynél (erre az időszakra nem illeti meg az összevont szociális ágazati pótlék), majd munkaszerződést kötöttek vele, akkor a közfoglalkoztatottként szociális pályán töltött időt figyelembe lehet venni a szociális pályán töltött évek számánál? Ha valaki szociális intézményben "A" fizetési osztályba van sorolva, akkor nála minden munkaviszonyt figyelembe veszünk a besoroláshoz, azonban "B" fizetési fokozattól csak a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időszakokat a Kjt. szabályainak megfelelően?

Részlet a válaszából: […] A 257/2000. Korm. rendelet 15/A. §-a szerint a közalkalmazottat a fizetési osztálya és a fizetési fokozat megállapításának alapjául szolgáló, közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján az 5. mellékletben meghatározott szociális ágazati összevont pótlék illeti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Munkaruha költségeinek megtéríttetése

Kérdés:

Közalkalmazott lemondása esetén hogyan kell a kihordásos munkaruhát megtéríttetni a lemondással élő dolgozóval, házipénztári befizetésként vagy a dolgozó béréből levonva a visszafizetendő összeget? Mi lesz a befizetés alapbizonylata?

Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyban is, a Kjt. eltérő rendelkezése hiányában [Kjt. 2. § (3) bek.]. A munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni, továbbá – a felek eltérő megállapodása hiányában –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Korábbi foglalkoztatási jogviszonyok igazolása

Kérdés:

Ha felveszünk egy munkavállalót, és a közalkalmazotti besoroláshoz szükségünk van arra, hogy tudjuk az előző jogviszonyait, milyen dokumentumok fogadhatók el ezeknek az igazolására? Ha nem tudja igazolni a jogviszonyait, akkor mi a teendő ebben az esetben? Mi alapján tudom figyelembe venni a jogviszonyait?

Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony jellegű jogviszonyokat munkaszerződéssel, illetve kinevezéssel kell létesíteni, megszüntetésükről szintén írásbeli okiratnak kell szólnia (pl. munkáltatói vagy munkavállalói felmondás, lemondás, felmentés, közös megegyezés, fegyelmi határozat stb.)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Munkaviszonyban álló munkavállaló jubileumi jutalma kulturális intézményben

Kérdés:

Az Átal-tv. rendelkezik a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról; 3. § (5) bekezdés: "A közalkalmazotti jogviszony 1. § (2) bekezdése szerinti átalakulásával létrejövő munkaviszonyra az átalakulást követő öt évben a Kjt.-nek a végkielégítésre és a jubileumi jutalomra vonatkozó szabályait alkalmazni kell". Az átalakulást követően a munkavállaló megállapíttatta nyugdíját a munkaviszony megszüntetése nélkül. 2023. évben jogosulttá válik a Kjt. szerinti jubileumi jutalomra. Ki kell részére fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...Átal-tv. 2. §-ának (8) bekezdése szerint a munkaszerződés megkötése esetén a közalkalmazotti jogviszony – ideértve a határozott idejű jogviszonyt is – 2020. november 1-jei hatállyal alakult át munkaviszonnyá. A 3. § (5) bekezdése értelmében a 2020. november...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Közalkalmazotti vezető megbízása

Kérdés: A közalkalmazott vezetői kinevezése megköthető-e az 5 éves periódusnál rövidebb időszakra, például egyéves időtartamra is?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony az Mt. szabályai alapján nem haladhatja meg általános szabály szerint az öt évet [Mt. 192. § (2) bek.], a magasabb vezető munkaszerződése is szólhat ennél rövidebb, akár egyéves határozott időtartamra.(Kéziratzárás: 2022. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Nyugdíjas továbbfoglalkoztatása az önkormányzatnál

Kérdés: Az önkormányzat foglalkoztatásában áll egy idén nyugdíjba lépő, napi nyolcórás munkajogviszonyban foglalkoztatott dolgozó. A nyugdíj betöltésekor "le kell-e zárni" a munkaviszonyt, és nyugdíjasként újra felvenni, vagy foglalkoztatható tovább, az eredeti tervek szerint napi négyórás részmunkaidőben? Ha "le kell zárni" a jogviszonyt, akkor van-e előtte felmentési idő?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkaviszonyt az önkormányzat munkáltatóként megszüntesse. Ha a munkavállaló öregségi nyugdíjra válik jogosulttá, és a felek a munkaszerződést oly módon módosítják, hogy az eredeti teljes munkaidő helyett csak napi négy órában fog dolgozni a munkavállaló,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Jogviszonyváltás – a vezetői megbízás sorsa

Kérdés: A Módtv. 1. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyok 2020. november 1. napjával az Mt. hatálya alá tartozó határozatlan idejű munkaviszonnyá alakultak át. A közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakulásával kapcsolatos egyéb rendelkezéseket a törvény 3. §-a tartalmazza, melynek (2) bekezdésének c) pontja szerint az átalakulás nem érinti a jogviszony időtartamát. A kulturális intézmények vezetője – esetünkben a könyvtárvezető – közalkalmazottként határozatlan idejű jogviszonya mellett öt évre vezetői megbízással látta el intézményvezetői munkakörét. A fenti jogviszony átalakulásakor a vezetői megbízások érvényben maradtak, és a vezetők határozatlan idejű munkaszerződése mellé országosan egységes rendelkezéssel "vezetői megbízás munkaviszonyban" iratot kaptak, melyben rendelkeztünk arról, hogy vezetői pótlék illeti meg a vezetőt a munkaszerződésben meghatározott munkabérén felül, valamint arról, hogy a munkaviszonnyá alakulás a fennálló vezetői megbízást nem érinti. A könyvtárvezető az Mt. 208. §-ának (1) bekezdése alapján vezető állású munkavállalónak minősül, így munkaviszonyára az Mt. általános szabályait – eltérő rendelkezés hiányában – a vezető munkavállalókra vonatkozó eltérésekkel (Mt. 208-211. §) kell alkalmazni. Mi történik a könyvtárvezető határozatlan idejű "mögöttes" jogviszonyával, ha lejár a vezetői megbízása, és a képviselő-testület nem őt nevezi ki könyvtárvezetővé? Hogyan kell kezelni azt a helyzetet munkajogi szempontból, ha egy addig beosztotti, de átalakulással érintett státuszú alkalmazott pályázza meg a könyvtárvezetői állást, és elnyeri azt? Ebben az esetben vállalja, hogy a határozatlan idejű munkaviszonya határozottá alakul? Vagy ha ismét pályázik a könyvtár vezetője, és sikeresen elnyeri a könyvtárvezetői posztot, akkor azzal vállalja, hogy az addig határozatlan idejű munkaviszonya határozott idejű lesz? Hogyan kell értelmezni a 39/2020. EMMI rendelet 5. §-ának (8) és (9) bekezdésében "az intézményvezető munkaviszonyának megszűnését vagy az intézményvezetői munkakörben történő foglalkoztatása megszűnését követő" kettős meghatározást (mit ért ezalatt a rendelet), illetve hogyan kell értelmezni a hivatkozott bekezdéseket?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonya a törvény erejénél fogva Mt. szerinti munkaviszonnyá alakult át, amennyiben a felek között e határidőt megelőzően munkaszerződés megkötésére került sor [Módtv. 2. § (8) bek.]. A Módtv. 3. §-ának (9) bekezdése szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.

Iráni orvos – a szolgálati idő kezdete

Kérdés: A munkavállaló az egyik tudományegyetem klinikáján egészségügyi szolgálati jogviszonyban kerül foglalkoztatásra. Iránból 2008-ban érkezett Magyarországra fogorvosi képzésben való részvétel céljából. Diplomáját 2014 júniusában szerezte meg, ezután a szájsebészeti ambulancián költségtérítéses szakképzésben rezidens orvosként dolgozott (2014. IX. 1. napjától 2017. VIII. 31. napjáig, heti 40 órában). 2017. IX. 1-től ennek a klinikának az orvosa/szakorvosa. Dentoalveoláris szakvizsgáját 2017 novemberében tette le. 2021 júniusában magyar állampolgárságot szerzett. Sem szakfogorvosi képzése alatt, sem jelenleg nem vállalt másodállást, magánrendelést, munkáját a klinikán szeretné folytatni, kizárólag a közfinanszírozott egészségügyben. A 2021. V. 1. napján megkötött egészségügyi szolgálati munkaszerződése az illetménye számításánál a közalkalmazotti jogviszony kezdetét, 2017. IX. 1-jét veszi alapul. Helyesen járt el a munkáltató, ha a szolgálati idő kezdetét 2014. IX. 1. helyett 2017. IX. 1. napjában állapította meg?
Részlet a válaszából: […] A rezidensképzésre vonatkozó szabályok éppen a kérdés szerinti időszakban, 2015. július 1-jétől változtak, ám a szakképzésüket 2015. július 1-jét megelőzően megkezdőkre még a korábbi szabályozást, azaz a 122/2009. Korm. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni [162/2015....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.
1
2
3
6