Munkavállaló felelősségre vonása kötelezettségszegés hiányában

Kérdés: Egy taxitársaságnál dolgozom szerződött partnerként mint ellenőr. Ennek során feladatom a kollégák engedélyeinek, ruházatának, ápoltságának, viselkedésének ellenőrzése, esetleg szankcionálása. A munkámat kiválóan végeztem, többször felkértek pluszfeladatokra, jutalmaztak érte, és dicséretben is részesítettek. Sajnos az ellenőrzéseim során olyan személyeknél is találtam hibát, akik a főnökséggel közeli barátságban vannak. Ezeket (pl. drogfogyasztás, ittas vezetés, fuvarkisajátítás, trehány, rendetlen fuvarozás stb.) jeleztem is, de ezzel "darázsfészekbe nyúltam". A taxitársaság vezetője felhívott, konferenciabeszélgetés keretében az etikai bizottság vezetője előtt megfenyegetett engem, a családom, a karrierem, az engedélyeim, a megélhetésem. Ezt követően a saját ellenőr kollégáimat állították rám, hogy keressenek valamit, ami alapján be lehet rángatni fegyelmi tárgyalásra. Találtak is egy olyan esetet, amiben korábban pár nappal megszüntető határozatot hoztak. Engem berendeltek fegyelmi eljárásra. Ez alatt a pár nap alatt nem tudtam elvégezni a munkámat rendesen, nem tudtam szolgáltatni, amiért havi díjat fizetek, megfélemlítettek. Féltem a feleségem, hogy rajta állnak bosszút, mert ő is ennek a cégnek a szerződött partnere. Mit tudok tenni?
Részlet a válaszából: […] ...tárt fel, és ezt jelentette, nem eredményezheti azt, hogy a munkáltató munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése miatt hátrányos jogkövetkezményt alkalmazhasson [Mt. 56. § (1) bek.]. Ha ezt mégis megteszi, az olyan jogellenes munkáltatói intézkedés lesz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Munkavállalási engedély – kulcsszemélyzetbe tartozhat-e a kínai szakács?

Kérdés: Ázsiai gyorséttermet üzemeltetünk családi vállalkozásban, szeretnénk egy kínai szakácsot felvenni. Minősülhet-e a kínai szakács kulcsszemélyzetnek? Mi az eljárás menete a munkavállalási engedély megszerzésének? Engedély nélküli foglalkoztatás esetén kivel szemben és milyen szankciók alkalmazhatók?
Részlet a válaszából: […] ...további 2 évvelmeghosszabbítható. A Met. alapján csak a foglalkoztatóval és nem a külföldimunkavállalóval szemben alkalmazható hátrányos jogkövetkezmény, ha a munkaügyiellenőrzés során kiderül a munkavállalási engedély nélkül foglalkoztatás.Engedély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.