Alkalmi munka – az időkorlátok

Kérdés: Az Efotv. szerint alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló között
a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig
létesített, határozott időre szóló munkaviszony.
A foglalkoztatás időbeli korlátozási szabályát lehet-e úgy értelmezni, hogy jogviszonyonként kell a maximum öt napot nézni, és mivel minden egyes bejelentés új jogviszonyt hoz létre, ezért ezek az "öt napok" akár egybe is folyhatnak? Sem az Efotv., sem az Mt. nem tartalmaz olyan szabályt, amely előírná, hogy a jogviszonyok létesítése között mennyi időnek kell eltelnie, vagy a napokat össze kellene számítani, ha nincs megszakítás a régi és az új jogviszony között. Ennek hiányában az a helyzet is előállhatna megszakítás nélküli újabb jogviszony létesítése esetén, hogy bár a korábbi jogviszony csak például három napra szólt, az új, de megszakítás nélkül kötött jogviszony nem szólhat csak két napra, viszont ilyen korlátozást a törvény nem tartalmaz. A Munkaügyi Levelek 35. számában a 691. kérdésre adott válasz szerint: "ha a korábbi munkaviszony az Efotv. hatálya alá tartozó alkalmi munkára létesült, és egybefüggő időtartama elérte az öt napot. Ekkor a hatodik naptól nem lehet ismét alkalmi munkára munkaviszonyt létesíteni." A fentiek helytállósága esetén kérdésünk, hogy ha az egybefüggő foglalkoztatás időtartama nem éri el az öt napot (pl. három nap), a következő naptól (azaz a példa szerint a negyedik naptól) létesíthető ismét alkalmi munkára jogviszony? Ha igen, maximum mennyi egybefüggő napra (csak két napra, a korábbi 3 nap miatt, vagy akár öt napra is)? Van-e jelentősége, hogy ugyanazon felek között azonos vagy eltérő feladatra létesül az ismételt alkalmi jogviszony?
Részlet a válaszából: […] ...napra szólt, az új, a megszakítás nélkül létesített újabb jogviszony valóban nem szólhat többre, csupán két napra. Az egybefüggő foglalkoztatás példa szerinti három napját követően – a negyedik naptól – ugyan újból létesíthető alkalmi munkára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Alkalmi munka – nem köthető keretszerződés

Kérdés: Alkalmi munkában fogunk foglalkoztatni munkavállalókat, de az ötnapos korlát miatt ez nagy adminisztrációt igényel, mivel ötnaponként új munkaszerződést kell kötnünk. Köthetünk-e egy keretszerződést a munkavállalóval, amiben rögzítjük a lényeges elemeket (munkakör, alapbér, munkavégzési hely), és amikor jön dolgozni, akkor már csak szóban állapodunk meg a napok számában, újabb írásos szerződés nem készül, és ez alapján teljesítjük a bejelentést a jogviszonyról?
Részlet a válaszából: […] ...nem állapítható meg belőle. A keretszerződés alapján nem világos, hogy a kötelezettségeket milyen időszakban kell teljesíteni. A foglalkoztatás alkalmi jellegére tekintettel pedig – az egyébként nem kizárt – behívásos munkavégzés (Mt. 193. §)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Megrendelésektől függő munkavégzés

Kérdés: Jelenlegi vendéglátó (egyéni vállalkozói) tevékenységemet fényképészettel szeretném bővíteni, új alkalmazott bevonásával. Milyen keretek között foglalkoztathatom, mivel munkája a megrendelésektől függ majd? Sem a normál 5+2 napos munkarenddel, sem a munkaidőkeretes munkaidő-beosztással nem tudok vele szerződni.
Részlet a válaszából: […] ...az új foglalkoztatott számára csak a megrendelések függvényében tudna munkát adni, ez önmagában nem zárja ki a munkaviszonyban történő foglalkoztatás lehetőségét, noha megítélésünk szerint a kérdésre csupán általános jellegű válasz adható. Mindenekelőtt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Egyéni vállalkozó foglalkoztatása alkalmi munkában

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egy másik egyéni vállalkozónál vállalhat-e alkalmi munkát?
Részlet a válaszából: […] ...egyéni vállalkozó köteles figyelemmel lenni arra a szabályra is, melynek értelmében az alkalmi munkára irányuló egyszerűsített foglalkoztatás esetén az egyszerűsített munkaviszonyban egy naptári napon legfeljebb foglalkoztatott munkavállalók létszáma –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Alkalmi munka hat egybefüggő napon

Kérdés: Alkalmi munkásokat foglalkoztatunk, de sajnos többször előfordul, hogy hetente hat napot is dolgoznak. Ilyenkor másik cégre jelentjük be őket, hogy ne lépjük túl a heti öt napot. Milyen megoldás lehet arra, hogy a jelenléti ívet a lehető legprecízebben vezessék a dolgozók, vagy milyen fajta jelenléti ívet használjunk, hogy a hatodik napot ne ugyanarra a jelenléti ívre írják rá? A sok adminisztráció miatt a lehető legegyszerűbb megoldás érdekelne, amibe az ellenőrök sem kötnek bele. Mi a gyakorlat erre a problémára?
Részlet a válaszából: […] ...a rendelkezéseket a továbbiakban is köteles alkalmazni a jogsértés feltárásának időpontjától annyi ideig, ameddig az egyszerűsített foglalkoztatást jogellenesen alkalmazta [Efotv. 8. § (4) bek.]. A fentiekből eredően arra nincs törvényes lehetőség, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Szabadság számítása egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás keretében, alkalmi munkavállalóként foglalkoztatott részére járó szabadsággal kapcsolatosan kérdezem, hogy jár-e szabadság annak a 45 év feletti alkalmi munkavállalónak, aki éves szinten 90 napot, különböző időpontokkal, 5 naponkénti bejelentéssel van foglalkoztatva?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. rendelkezéseit az egyszerűsített foglalkoztatás esetén is alkalmazni kell az Mt. 201-203. §-aiban foglalt eltérésekkel. A szabadság kiadására vonatkozó szabályok e szerint nem irányadók egyszerűsített foglalkoztatásban, ám a szabadság mértékét meghatározók igen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Törvénysértő atipikus munkaviszony-"halmaz"

Kérdés: Kölcsönbeadó cégként szeretnénk alkalmi munkavégzés keretében kölcsönözni munkavállalókat. A törvényi szabályok miatt viszont legfeljebb 5 naptári napra lehet munkaviszonyt létesíteni alkalmi munkára, egy adott munkáltatóval. Arra gondoltunk, hogy két céggel többmunkáltatós munkaszerződést kötnénk a munkavállalókkal, akiket így folyamatosan, 5 napnál hosszabb időre is ki lehetne kölcsönözni. Van ennek akadálya?
Részlet a válaszából: […] ...esetén az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai alkalmazhatók, mivel törvény erre vonatkozó kizáró rendelkezést nem alkalmaz. Alkalmi munkavégzésre szerződött munkavállalót tehát lehet munkaerő-kölcsönzés keretében is alkalmazni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.

Munkaszerződés rövid időtartamra szólóan

Kérdés: Eseti, alkalmi munkavállalás (1-30 nap között) esetén milyen típusú szerződés kötendő a munkavállalóval?
Részlet a válaszából: […] ...meg kell fizetni. A másik – munkáltatónak kedvezőbb – lehetőség az alkalmi munkavállalás Eft.-ben rögzített szabályai szerinti foglalkoztatás. Ekkor azonban ugyanazzal a munkavállalóval csak– legfeljebb 5 egymást követő naptári napra,– egy naptári hónapon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Alkalmi munkavállaló bérének kifizetése

Kérdés: Társaságunknál dolgozik egy fő munkavállaló. Egyszerűsített foglalkoztatás keretében, havonta körülbelül 8-12 alkalommal, mindig csak egy-egy nap erejéig. Munkabérét eddig minden munkában töltött napon készpénzben kifizettük. Az erre irányuló megállapodás megkötése esetén a fentiek szerint foglalkoztatott munkavállaló munkabére utalható-e egy összegben, a hónap végén, vagy kötelező minden alkalommal a munkabérét még aznap kifizetni?
Részlet a válaszából: […] Az Efotv. 2. §-ának 3. pontjában előírtak szerint alkalmi munka a munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, és egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napig, és egy naptári éven belül összesen legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 28.

Lapszerkesztés és -terjesztés egyszerűsített foglalkoztatás keretében

Kérdés: Kéthavonta megjelenő magazint adnánk ki, ehhez szeretnénk a költségeinket előre kalkulálni. Azt szeretnénk megtudni, hogy ha a magazinhoz íratnánk cikkeket, a mi eszközeinkkel, és számítógépes programjainkat felhasználva, fényképeket, riportokat készíttetnénk, valamint a terjesztéséhez alkalmaznánk különböző helyeken, rendezvényeken embereket, ebben az esetben a munkavállalóink minősülhetnek-e alkalmi munkavállalóknak?
Részlet a válaszából: […] ...felvehető alkalmi munkásokszámát az Efo-tv. 1. § (2)-(3) bekezdése szabályozza. E szerint az alkalmimunkára irányuló egyszerűsített foglalkoztatás esetén az egyszerűsítettmunkaviszonyban egy naptári napon legfeljebb foglalkoztatott munkavállalóklétszáma –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.
1
2
3