A program keretében plenáris ülésekre, szekcióülésekre és kisebb csoportos konzultációkra került sor, valamint kiállításon mutatkozott be számos szervezet és kormány, illetve foglalkoztatáspolitikai kérdésekkel foglalkozó kormányhivatal. Az idei rendezvény legfőbb kérdése az volt, hogy mennyire komolyak és tartósak az Európában tapasztalható foglalkoztatási problémák, s melyek a megoldási lehetőségek.
Módosított stratégia
Az Európai Unió Tanácsa idén tavasszal tekintette át az EU gazdasági növekedési tendenciáját és a foglalkoztatás helyzetét. Ennek tükrében döntöttek arról, hogy a 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégiát (Lisbon Agenda) az elmúlt évek gazdasági, társadalmi, képzési, foglalkoztatási és egyéb változások figyelembevételével módosítják.
Az Európai Unió Bizottsága által kidolgozott elemzés megállapította, hogy az elmúlt két évben lelassult a gazdasági fejlődés, a Lisszabonban megfogalmazott gazdasági és foglalkoztatási célkitűzések nem, vagy nem úgy teljesültek, mint ahogyan azt 2000-ben meghatározták. Ez olyan kihívást jelent az Unió és az egyes tagországok számára, amely alapján változtatni kell a gazdaságpolitikai célkitűzéseken, illetve az elérésüket segítő eszközökön. Ez nagyobb rugalmasságot kíván a gazdaság minden szereplőjétől.
Az idén tavasszal elfogadott lisszaboni akcióterv (The Lisbon Action Plan) részletes áttekintést ad – uniós és tagországi szinten egyaránt – a gazdaságpolitikai feladatokról. Külön fejezet elemzi a foglalkoztatást és a szociális kérdéseket, megfogalmazva az alkalmazkodóképesség és a "mozgékonyság" követelményét, valamint a humánbefektetések fontosságát. A liszszaboni akcióterv fő üzenete, hogy a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság biztonsága együtt, egymással párhuzamosan valósuljon meg az Unióban. Mindezen elvek jegyében került sor a Foglalkoztatási Hét eseményeire Brüsszelben.
A jövő kihívásai
Az Európai Unió jelenlegi soros elnökségének képviselője, Francois Biltgen, Luxemburg munkaügyi minisztere bevezető előadásában áttekintette az Európai Unió foglalkoztatási politikáját 1998-tól kezdődően napjainkig. Külön kiemelte a lisszaboni döntést, mely az EU legnagyobb ívű képzési tervét tartalmazta, s több szociális intézkedést, illetve a munkanélküliség mérséklését helyezte kilátásba.
E tervek azonban nem valósultak meg: gyenge az Európai Unió gazdasági fejlődése, öregednek a társadalmak, s a kutatás-fejlesztés terén sem sikerült elérni megfelelő eredményeket. A tapasztalatok összegzésére készült el 2004-ben a Wim Kok-jelentés, amely kritikusan szembenézett a kialakult helyzettel. Ennek tükrében került sor a lisszaboni stratégia újraértékelésére.
Odile Quentin asszony, az Európai Bizottság Munkaügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Hivatalának igazgatója előadásában – a lisszaboni stratégia újrafogalmazása kapcsán – kifejtette: a kibővült Európai Uniónak két alapvető célkitűzése van e területen. Egyfelől a foglalkoztatási problémák minél hatékonyabb kezelése, illetve a gazdasági növekedés dinamizálása.
Ehhez az Uniónak minél többet kell invesztálnia az oktatásba, a tudás alapú társadalomba, az innovációba. (Szerinte az Európai Unió GDP-jének mintegy 3 százalékát kellene kutatásra, fejlesztésre fordítani.)
Lassan reagál az EU
Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter – a 2004-ben csatlakozó országok közül az egyetlen tárcavezető, aki előadást tartott a rendezvényen – három fő témát érintett a plenáris ülésen: a lisszaboni stratégiát és annak változtatását, az Európai Szociális Alap jövőjét, valamint az Európai Unió közös munkaerőpiacát. Kritikus hangvételű hozzászólásában kifejtette, hogy az Unió nehézkes, lassú és rugalmatlan, így a jelentkező problémákra – például a lisszaboni stratégia keretében megfogalmazott elvek nem megfelelő teljesülésére is – nehézkesen reagál.
A szakminiszter szerint az uniós tagországokban nem koherens politikák működnek egymás mellett, holott a szakpolitikák egységes kezelésére lenne szükség a gazdaság, a foglalkoztatás, az oktatás és a szociálpolitika terén. A tárcavezető a közös munkaerőpiac kialakításában is a rugalmasságot hiányolta. Véleménye szerint a munkaerőpiaccal kapcsolatos nemzeti szabályozásokat – így az újonnan csatlakozott országok lakosságának más tagállamokban történő munkavállalási lehetőségét – nem szabadna rövid távú belpolitikai érdekeknek alávetni.
A magyar miniszter által felvetett kérdésekre, problémákra az Európai Unió jelen lévő magas rangú képviselői közül senki sem reagált.
Foglalkoztatási keretek
A szekcióüléseken neves előadók elemezték az európai foglalkoztatás jelenlegi helyzetét. Érdekes előadást tartott például Andrew Watt független kutató, ismertetve az Európai Unió munkaerőpiacának főbb tendenciáit, összehasonlítva az USA munkaerőpiacával. Reményét fejezte ki, hogy az állástalanság 2000 utáni emelkedése Európában már elérte csúcspontját, és a jövőben mérséklődik majd. Arra a problémára is rámutatott, hogy az Unióban a bérek növekedése nem volt összhangban a termelékenységgel, tulajdonképpen "nulla" gazdasági bővülés mellett is volt keresetemelkedés.
Gerhard Huemer, a Kézművesek és Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetsége igazgatója előadásában kifejtette, hogy az Unió nem lehet büszke az elmúlt öt év eredményeire. A tagállamok zömében probléma van a bérek és a teljesítmények között, gondot okoz, hogy a személyi jellegű kiadások aránytalanul magasak (nem is mindig a bérek, hanem az ehhez csatlakozó "mellékköltségek" miatt).
Az előadó külön foglalkozott a kis- és középvállalkozások sajátos problémáival, amelyek speciális megoldásokat kívánnak. Ilyenek például a vállalkozás indításához szükséges kompetenciák kérdése, a beruházásokhoz nyújtott támogatások, a speciális tréningek stb.
A konzultáció során az egyik hozzászóló kritikusan fogalmazott a szociális párbeszéddel kapcsolatban is. Kifejtette, hogy a szociális dialógust uniós szinten, de főleg nemzeti keretek között javítani kellene.
Oktatás, képzés
Mivel az Unió jelenlegi gazdasági, foglalkoztatási helyzetében az egyik kitörési pont a tudás, az innováció lehet, e témáknak fontos szerep jutott a konferencián.
Alistair Bruce, a nottinghami egyetem professzora kifejtette, hogy bár a lisszaboni stratégia megvalósítása, az Európai Unió gazdasági növekedése nem igazán sikeres, de ennek van pozitív oldala is, jelesül: kreatívan át kell gondolni a jelen helyzetet, és megújulásra kell törekedni. Ebben az egyetemek, a tudományos kutatóhelyek is szerepet vállalhatnak. Az oktatás és a tudomány, valamint a gazdasági élet közötti kapcsolat előnye például az ismeretek szélesítése, a fejlődés, a növekedés, a termelékenység vizsgálata és tudományos elemzése, illetve a kapcsolatok kiépítése a vállalkozásokkal, a gazdasági élet szereplőivel.
Ugyanakkor tény, hogy a tanítás, a kutatás nem eléggé gyakorlatorientált, tehát ennek javítása szükséges. Fontos az oktatás, a képzés jelenlegi rendszerének áttekintése s másfajta képzési lehetőségek kiépítése.
A kreativitásra és a tudásra alapozott ipar munkahelyteremtő lehetőségeiről Chris Webb tartott előadást. Kifejtette, hogy a tudás gyorsan szélesedik, a tudomány egyre "olcsóbb", és a komputerek megjelenése a mindennapi munkában világrészeket átívelő együttműködést tesz lehetővé. A piac jelentősen átalakult, a fejlődéshez új megközelítés szükséges. Az előadó ennek kapcsán beszélt az úgynevezett kreatív szektorról, annak terjedéséről. Ehhez tartozik a tudomány, a kutatás, a technológiára épülő ipar, az egyes művészeti ágak (zene, design, kultúra stb.), az egészségügy, a pénzügy, a jog és a szociális ágazat. Míg Angliában 1900-ban a munkavállalók 10, 1950-ben 15, addig 2005-ben 25-30 százalékuk dolgozik a kreatív szektorban.
Az USA-ban a fizetések közel fele ebben az ágazatban képződik. Az Európai Unióban – e tekintetben – élenjár Finnország, Hollandia, Belgium, Anglia és Svédország. A középmezőnyt alkotja Írország, Spanyolország, Dánia és Németország, míg ezektől lemarad Franciaország, Görögország, Ausztria és Olaszország. Az előadó szerint számos országban hiányzik egy olyan ágazat (egy "lokomotív"), amely pozitív hatást gyakorolna a gazdaság egyéb területeire. Ez lehet a turizmus, a művészet vagy néhány "nagy név" az iparban, mint például a Microsoft.
A képzés, az oktatás mellett a társadalmi beilleszkedés volt a rendezvény másik kiemelt témaköre. Az előadók a sokszínűség és a diszkrimináció problémáját, az Európai Unió, illetve az egyes tagállamok és a vállalkozások erre adott válaszait ismertették. Az elemzések kitértek az "átlagtól" eltérő emberek sorsára, segítésükre, beilleszkedési és főképpen munkavállalási lehetőségeikre. Szó volt az idősödő korosztályokról, a pályakezdőkről, a nőkről, a bevándorlókról és családtagjaikról, az eltérő nemi identitásúakról, a fogyatékkal élőkről.
Az egyik előadó arról szólt, hogy az Európai Unió lakosságának mintegy 15 százaléka "szegénységi rizikóval" él. (Ez 2002-ben körülbelül 68 millió embert jelentett!) Az Európai Unió Szociális Alapjának 30 százalékát e csoportok segítésére fordították.
A jelenlegi, 2002-2006 közötti cselekvési programban minden tagállamnak vizsgálnia kell a hátrányos helyzetűek problémáit, s erről jelentést kell készíteniük az EU számára. 2001-ben az akkori 15 tagország nemzeti tervet állított öszsze a probléma kezelésére, majd a csatlakozó országok is bemutatták 2004 júliusában ezzel foglalkozó nemzeti stratégiájukat.
Szociális párbeszéd
A záró plenáris ülésen Vladimir Spidla, az Európai Bizottság munkaügyi, szociális és esélyegyenlőségi biztosa mellett rövid előadást és konzultációt tartottak a munkavállalók és a munkaadók érdekeit képviselő európai uniós szervezetek képviselői (Rainer Hoffman [ETUC] és Therése de Liedekerke [UNICE]).
Hozzászólásaikban értékelték a lisszaboni akciótervet. Az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára üdvözölte a liszszaboni stratégia 2005. tavaszi átdolgozását, és kiemelte: a szakszervezetek örömmel fogadják, hogy az újrafogalmazott stratégiában a versenyképesség és a gazdasági fejlődés mellett hangot kaptak a szociális kérdések, valamint a környezetvédelem is. A munkaadók uniós szövetségének képviselője a versenyképességet tartotta elsődlegesnek, s aláhúzta, hogy minden európainak fontos az uniós gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság bővülése.
A szociális párbeszéd, a partnerség kapcsán a hozzászólók hangot adtak annak a véleményüknek, hogy bár fontosak az uniós szintű kapcsolatok, de ennél előbbre való a tagországon belüli szociális párbeszéd kiépítése és működtetése.
