Képlékeny sztrájkjog I.

A sztrájk a törvény értelmében csak mint végső eszköz alkalmazható. Ezért szükséges a sztrájk feltételeinek meghatározása, a sztrájkot megelőző eljárás szabályozása, végül indokolt a sztrájk alatti magatartás jogszabályi rendezése is.

A sztrájkhoz való jog ugyan alapvető, de nem abszolút jog, bizonyos körülmények között (az életet, testi épséget, egészséget közvetlenül fenyegető esetekben), illetve a munkavállalók speciális körére nézve (fegyveres erők, fegyveres testületek, rendőrség stb.) kizárható vagy korlátozható (például közigazgatás).

A sztrájk fogalma

A hazai sztrájktörvény nagy hiányossága, hogy nem határozza meg a sztrájk fogalmát. Az Európai Szociális Chartából kiindulva a sztrájk a munkavállalók úgynevezett kollektív cselekvéshez való jogának egyik formája, amelynek lényege a munka teljes beszüntetése. A kollektív akcióknak azonban lehetnek más formái is, például a túlmunkavégzés visszautasítása, a túlzottan szabálykövető munkavégzés, vagy éppen a munkalassítás, vagy a munkahely elfoglalása.

A sztrájk típusai

Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) szerint minden munkabeszüntetés, amely rövid és korlátozott időtartamú, sztrájknak tekintendő. Nehezebben meghatározható kérdés azonban, hogy a nem kifejezetten munkabeszüntetéssel járó egyéb akciók, mint például a munkalassítás stb., amelyek ugyanakkor éppúgy megbénítják a munkavégzést, mint a teljes munkabeszüntetés, sztrájknak minősíthetők-e.

Kérdés, hogy a magyar sztrájktörvény alapján, amely nem határozza meg, hogy mely cselekményeket ért sztrájk alatt, a sztrájkjog csak a teljes munkabeszüntetést jelenti-e, s így a jogszerű sztrájk is csak ezekre a cselekményekre vonatkoztatható, vagy sztrájk alatt a fogalom szélesebb értelmét kell értenünk. Vajon ekkor jogszerű sztrájkként kell kezelni a sztrájk (illetve kollektív akciók) egyéb, nem teljes munkabeszüntetésnek minősülő formáit is? A kérdés megválaszolásánál a sztrájktörvény általános indokolásából indulhatunk ki, amely kifejezetten hangsúlyozza, hogy a sztrájkjogra és annak gyakorlására vonatkozó szabályokat a törvény a nemzetközi szerződésekkel és a nemzetközi gyakorlattal összhangban állapítja meg. Az ILO a nem teljes munkabeszüntetéssel járó sztrájkformák korlátozását a nemzetközi jogokban ugyan elfogadja, de csak meghatározott, szűk körben, míg a magyar szabályozásra irányadó másik egyezmény, az Európai Szociális Charta még ilyen esetleges, feltételekhez kötött szűkítést sem tartalmaz.

Mindezek alapján a magyar sztrájktörvény magában foglalja a sztrájk valamennyi típusának gyakorlásához való jogot.

Vadsztrájk

A magyar jog nem ismeri az úgynevezett vadsztrájk (wildcat strikes) fogalmát, amely általában olyan országokban jelenti a jogellenes sztrájk fogalmát, ahol a sztrájk kezdeményezésének joga csak a szakszervezeteket illeti meg, nem magukat a dolgozókat, s ezért a dolgozók által indított, illetve tartott sztrájk úgynevezett vad, jogellenes sztrájk.

Szolidaritási sztrájk

Szolidaritási sztrájkot csak szakszervezet kezdeményezhet. A törvény indokolása szerint erre a korlátozásra azért van szükség, mert ez a fajta munkabeszüntetés olyan munkáltatónál is hátrányt okozhat, amelynek nincs lehetősége a sztrájkkövetelés orvoslására. Ezért a sztrájk jogszerű indításához különleges garanciaként követeli meg a jog a szakszervezeti kezdeményezést.

Kollektív jog

A sztrájkot vagy maguk a munkavállalók, vagy/és bármilyen szintű érdek-képviseleti szerveik szervezhetik. A sztrájkjog alapvetően úgynevezett kollektív jog, amelyet egyetlen munkavállaló nem gyakorolhat. A sztrájkjog a munkavállalók, illetve a dolgozók érdekeit védő eszköz.

A magyar sztrájktörvény szerint a sztrájk joga a dolgozókat illeti meg [1989. évi VII. törvény 1. § (1) bek.], míg más helyen úgy fogalmaz, hogy a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működniük [1. § (3) bek.], valamint hogy a szakszervezeteket megilleti a szolidaritási sztrájk kezdeményezésének joga [1. § (4) bek.]. A törvény indokolásából megállapítható, hogy a jogszabály a dolgozók közösségének és a szakszervezeteknek is biztosítja a sztrájk kezdeményezésének jogát. A magyar jogban a sztrájkhoz való jog úgynevezett kollektív jogosultság.

Sztrájk vagy munkamegtagadás

A sztrájk az egyént nem illeti meg. Ezt az álláspontot osztja a Legfelsőbb Bíróság is, amely egy konkrét ügy kapcsán rámutatott arra, hogy egyetlen dolgozó munkabeszüntetése nem minősíthető sztrájknak. Az egyéni sztrájkot a munka megtagadásának kell tekinteni (Legfelsőbb Bíróság Mfv. I. 10.998/1995. sz.). A sztrájkjogot tehát csak több dolgozó együttesen gyakorolhatja jogszerűen. A sztrájk kezdeményezésétől nincs elzárva a szakszervezet sem.

Sztrájkkezdeményezési jog

Feltehető a kérdés, hogy nem ellentétes-e a dolgozók sztrájkkezdeményezési jogával az a rendelkezés, amely szerint a sztrájkot megelőző kötelező egyeztetési eljárás a jogszabály szövege alapján [2. § (1) bekezdés a) pont] a munkáltató és a szakszervezet között zajlik, s erre figyelemmel sztrájkot csak a szakszervezet kezdeményezhet, hiszen egyeztető eljárást praktikusan csak ő folytathat a munkáltatóval. Ezt a dilemmát oldja fel a Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése, amely kimondja, hogy a törvény szerint a munkavállalók jogosultak a sztrájkot kötelezően megelőző egyeztetés kezdeményezésére, s a munkavállalók az egyeztetésen képviselőik útján is részt vehetnek. Ilyen képviselő lehet például a – jogi személyiséggel nem rendelkező – szakszervezeti alapszervezet, illetőleg annak választott tisztségviselője is (GH 2000/223.).

Ki sztrájkolhat?

A jogirodalom és a bírói gyakorlat álláspontja szerint nemcsak a munkaviszonyban, hanem az egyéb munkavégzési kötelezettséggel járó jogviszonyban álló dolgozók is sztrájkolhatnak.

A sztrájkjog nem korlátozható a munkavállalókra. Így a sztrájkjog megilleti például a közalkalmazottakat, a közszolgálati jogviszonyban állókat, a szövetkezeti tagokat, a szolgálati jogviszonyban és a bedolgozói jogviszonyban állókat is, ha esetenként feltételekkel és korlátozásokkal is. A bíróság egy eseti döntésében rámutatott arra, hogy a sztrájktörvény hatálya nem korlátozható a munkaviszonyban állókra, az nem zárja ki például az ipari szövetkezetekben dolgozókat sem a sztrájkból (Pécsi Munkaügyi Bíróság MpK. 50.001/1990.).

A sztrájkot kezdeményező szakszervezet nemcsak munkahelyi, de ágazati vagy területi, illetve országos szintű szervezet is lehet. Ez összhangban van az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben biztosított azon rendelkezéssel, amely szerint a társadalmi szervezet belső szervezetére vonatkozó törvényi szabályok a szakszervezetekre és a munkáltatói szervezetekre nem vonatkoznak, valamint a Munka Törvénykönyve 19. §-ával, amely a szakszervezet alakulását és jogainak gyakorlását nem köti kizárólag a munkahelyen létrejött szakszervezetekhez.

Ki ellen irányul a sztrájk?

Célpont a munkáltató

A sztrájkok címzettje általában a munkáltató, hiszen a munkabeszüntetéssel mint nyomásgyakorló eszközzel elérni kívánt célokat – például jobb munkafeltételek – alapvetően a munkáltató tudja biztosítani, ő az, aki ebben a kérdésben döntési pozícióban van. Ez a megállapítás azonban ilyen egyértelműen csak a magántulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek esetében igaz.

Célpont az állam

Nehezebb azonban a sztrájk célpontjának, címzettjének megtalálása az állami tulajdonú vállalatok, vállalkozások esetében, amikor a tulajdonos elválik a munkáltatótól, illetve az annak képviseletére jogosult menedzsmenttől, miközben a menedzsment a döntésében nem független a tulajdonostól. Ezekben az esetekben a sztrájk formális célpontja jogilag a munkáltató (a vállalat, a cég), miközben az igazi döntési jogkörrel a háttérben lévő tulajdonos rendelkezik. Így a munkáltatóval szembeni sztrájk valójában nem érheti el a célját, hiszen a menedzsmentnek sokszor nem áll módjában a követelés teljesítése.

Sztrájk egyszerre több munkáltató ellen

A sztrájk címzettje lehet egyszerre több munkáltató is. Például azonos ágazatban/alágazatban, vagy egy tulajdonos több cégénél.

Munkáltatói képviselet

Ha egyszerre több munkáltatót is érint a sztrájk, az egyes munkáltatók tárgyalhatnak a sztrájkolók képviselőivel egyenként, de ha a sztrájkolók kérik, akkor közös képviselőt kell kijelölniük [sztrájktörvény 2. § (2) bekezdés] az egyeztetés lefolytatására. Az egyeztetések "munkáltatói oldalát" tehát egyértelműen rendezi a törvény.

Munkavállalói, szakszervezeti képviselet

Nem ilyen egyértelmű azonban a munkavállalói/szakszervezeti oldal képviselete. A sztrájkok, illetve a sztrájkok előtti és alatti egyeztetések célja általában a konfliktus megoldását s jövőbeni elkerülését célzó megállapodás megkötése. A munkaviszonyt és a munkaügyi kapcsolatokat érintő megállapodás azonban kollektív szerződés. Kollektív szerződést a munkavállalók képviseletében a Munka Törvénykönyve 31. §-ának (1) bekezdése alapján csak a szakszervezet, illetve több szakszervezet köthet, maguk a munkavállalók nem. Így az a helyzet állhat elő, hogy míg a munkavállalók kezdeményezhetnek jogszerű sztrájkot, illetve élhetnek e nyomásgyakorlás eszközével, a sztrájk nem zárulhat kollektív megállapodással, ami a jövőre nézve garantálhatná a sztrájkkal elért eredményeket s a munkabékét.

Ma ez a helyzet úgy oldható csak meg, hogy amennyiben van szakszervezet, illetve szakszervezeti képviselet a munkahelyen, ők folytathatnak kollektív tárgyalásokat a munkáltatóval. Ha nincs szakszervezet, vagy az nem kíván a tárgyalásokban részt venni, nem köthető a sztrájkkal elérni kívánt cél érdekében kollektív szerződés. Ez utóbbi esetben a sztrájkoló munkavállalók csak egyéni munkaszerződésekben tudják "rögzíteni" a tárgyalások eredményét.

Vita a szakszervezetek között

Vitás jogi helyzet állhat elő akkor is, ha egy adott területen több szakszervezet működik, de például csak az egyik hirdet sztrájkot. Kérdés, hogy a vele kötött megállapodásnak mi lesz a jogi sorsa. A Munka Törvénykönyve csak a munkahelyi szintre (egy vagy több munkáltatóra) szabályozza a kollektív szerződés megkötésének jogát, ágazatra, alágazatra nézve azonban nem. Ezért, ha a sztrájk kiterjed egy egész ágazatra vagy alágazatra, ebben az esetben is csak a Munka Törvénykönyve jelenlegi – munkahelyi szintű – szabályait lehet alkalmazni a sztrájk végén megkötendő kollektív megállapodásra.

Ebből következően, ha a sztrájkban csak egy szakszervezet vesz részt, érvényes kollektív szerződés megkötéséhez ebben az esetben is alkalmazni kell a Munka Törvénykönyve 33. §-ában írt szabályokat.

Koalíciós kényszer

Ha e szabályok alapján több kollektívszerződés-kötésre jogosult szakszervezet van a munkahelyeken, akkor – a koalíciós kényszer alapján – a sztrájkban részt nem vevő szakszervezeteket is meg kell hívni a kollektív tárgyalásokra, s nélkülük csak akkor köthető kollektív szerződés, ha ők például visszautasítják ezt a meghívást. (Természetesen ebben az esetben is irányadó lesz a kollektív szerződés kötéséhez szükséges támogatási mérték – együttesen több mint 50 százalék, egyedül több mint 65 százalék.) Így előfordulhat, hogy – több szakszervezet esetén – az egyedül sztrájkoló szakszervezet még relatív "nagysága" – például több mint 50 százalékos, de 65 százaléknál kisebb támogatottsága – sem tudja jogszerűen kollektív szerződéssel lezárni a konfliktust, mert nincs egyedüli kollektívszerződés-kötési joga.

Kijelölt egyeztető

A sztrájk céljával függenek össze azok a problémák, amikor a konfliktus megoldása csak magasabb szinten, például ágazati vagy országos szinten, több munkáltató bevonásával, vagy egyenesen csak a kormánnyal rendezhető. Az ILO álláspontja szerint a munkavállalók és szervezeteik sztrájkolhatnak egy többmunkáltatós kollektív megállapodásért, de szervezhetnek nemzeti szintű, illetve általános sztrájkot például a minimálbér felemeléséért, vagy általános tiltakozó sztrájkot is.

Címzett a kormány

Ezek a célok olyan gazdasági és szociális célok, amelyekért a munkavállalók/szakszervezetek jogszerűen sztrájkolhatnak. Ilyenkor több munkáltató a sztrájk címzettje, akik együtt vagy képviselő útján járhatnak el. Előfordulhat, hogy nem állapítható meg egyértelműen egy vagy több olyan munkáltató, aki a konfliktusra megoldást nyújthat. Ezekre az utóbbi esetekre alkalmazható azonban a sztrájktörvény 2. §-a (2) bekezdésének első mondata, amely szerint: amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a kormány öt napon belül kijelöli az egyeztető eljárásban részt vevő képviselőjét. A címzett jogilag ilyenkor tehát maga a kormány, vagyis jogszerű cél esetében nemcsak konkrét munkáltatóval, illetőleg munkáltatókkal "szemben" lehet sztrájkolni, hanem a kormánnyal szemben is.

A sztrájk feltételei

A sztrájkjog gyakorlásának feltételei között vizsgálható a sztrájkjog gyakorlásának önkéntessége, kényszermentessége. A sztrájk célja csak jogszerű lehet, de a sztrájk jogszerűségéhez bizonyos eljárási szabályok megtartása is szükséges. A sztrájkjog gyakorlása során meghatározott magatartást kell tanúsítaniuk a sztrájkolóknak, de a sztrájk címzettjének is.

Önkéntesség, kényszermentesség

A sztrájktörvény 1. §-ának (2) bekezdése szerint a sztrájkban való részvétel önkéntes, arra senki sem kényszeríthető. Ugyanez persze fordítva is igaz: senki sem kényszeríthető arra, hogy tartózkodjon a sztrájkolástól. A jogszerű sztrájkban részt vevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni. A kényszertől való tartózkodás előírása egyrészt magukra a munkavállalókra, illetve a szakszervezetekre, másrészt pedig a munkáltatókra hárít kötelezettséget, de ugyanilyen kötelezettség terheli például az állami szerveket, hatóságokat is.

Sztrájkra kényszerítés

Sem a sztrájktörvény, sem pedig annak indokolása nem részletezi, hogy milyen konkrét magatartások minősülhetnek adott esetben kényszerítő magatartásnak. A törvény indokolása mindössze annyit tartalmaz, hogy a sztrájk önkéntességének megsértése jogellenes. Az önkéntesség megsértésének kell tekinteni minden olyan cselekményt, amely a sztrájkhoz való csatlakozás kikényszerítésére irányul. Ez a jog az úgynevezett negatív szervezkedési szabadság jogából következik, amely szerint a munkavállalónak nem a szakszervezetbe való belépés a joga, hanem az attól való távolmaradás is [Munka Törvénykönyve 15. § (1) bekezdés]. A gyakorlatban e körben leggyakrabban a sztrájkőrség állításának és az úgynevezett sztrájktörésnek a problémái fordulnak elő, de idetartoznak a hatósági beavatkozás lehetőségének kérdései is.

Sztrájkőrség

A sztrájkőrség csak békés lehet, és tevékenysége nem vezethet személyek elleni erőszakhoz. Sztrájkőrség lehetőségét csak akkor lehet megtiltani, ha a sztrájk békés jellege megszűnik. A sztrájkőrségállítás tehát önmagában nem jogellenes, ha a sztrájkőrség a nem sztrájkoló dolgozókat nem erőszakkal vagy kényszerítéssel akadályozza meg abban, hogy a munkavégzéshez fűződő jogokat gyakorolják. Megtiltható a sztrájkőrség, ha az zavarja a közrendet, vagy fenyegeti a munkát felvenni kívánó dolgozókat. Nem tekinthető a sztrájkjog megsértésének, ha a sztrájkőrség felállítását a jog, illetve a munkáltató csak a vállalat közelében, s nem a munkahelyen belül engedi meg, illetve teszi lehetővé. (Ezzel azonban nem szabad összekeverni azt a sztrájkőrséget, amelynek az a célja, hogy minél több személyt tartson távol a munkától. Ilyenkor a sztrájk olyan formájáról van szó, amikor a munkavállalók elfoglalják a munkahelyet.)

Természetesen a sztrájkőrség nem járhat személyek elleni erőszakkal, vagy a vállalat tulajdonában való károkozással.

Sztrájktörés

Az úgynevezett "sztrájktörés" ellentétes a sztrájkhoz való joggal. Kérdés azonban, hogy milyen magatartások minősülnek sztrájktörésnek. A sztrájkoló munkavállalók helyettesítése más munkavállalókkal csak akkor jogszerű, ha a sztrájkra az alapvető szolgáltatást nyújtó munkáltatónál kerül sor olyan tevékenység körében, amelynél a jog tiltja a sztrájkot, valamint ha a sztrájk akut nemzeti krízist vált ki. Az ILO Szakértői Bizottsága súlyos jogsértésnek tekinti azokat az eseteket, amelyek során a sztrájkban részt vevő dolgozók a sztrájk után nem tudnak visszakerülni a sztrájk előtti munkájukba, mert azt időközben más dolgozókkal töltötte be a munkáltató.

A sztrájkoló helyettesítése

Érdekes bírói döntés született a magyar gyakorlatban e tárgykörben. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága szerint a sztrájkról szóló törvény rendelkezései nem korlátozzák a munkáltatót abban, hogy a veszteségeinek csökkentésére a nem sztrájkoló munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasítsa, amelyek egyébként a sztrájkban részt vevő munkavállalók munkakörébe tartoznak. Ennek keretében nem kizárt az sem, hogy a nem sztrájkoló munkavállalók részére rendkívüli munkavégzést rendeljen el. Ez nem tekinthető a sztrájkban részt vevő munkavállalók elleni kényszerintézkedésnek (BH 2002/160.).

A sztrájktörés megakadályozása

Tilos a munkaerő-kölcsönzés

A sztrájktörés megakadályozását célozza a Munka Törvénykönyvének az a rendelkezése, amely szerint a sztrájkot megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig tilos a kölcsönzött munkavállaló foglalkoztatása a kölcsönvevő olyan munkahelyén, illetve telephelyén, ahol sztrájk van [193/D § (2) bekezdés b) pont].

A sztrájkoló utasítása

Sztrájktörésnek minősülhet az is, amikor a munkáltató magukat a sztrájkolókat utasítja, illetve kötelezi munkavégzésre. Nem minősül azonban sztrájktörésnek ez az utasítás, ha a visszarendelésre a lakosság életének, egészségének vagy személyes biztonságának megóvása miatt van szükség.

Rendőrségi beavatkozás

Hatósági vagy rendőrségi beavatkozásra csak kivételesen kerülhet sor az ILO gyakorlata alapján. Eszerint hatósági fellépésre csak akkor kerülhet sor, ha a sztrájk súlyosan fenyegeti a jogrendet és a közrendet. A hatósági vagy rendőrségi beavatkozás lehetőségét tehát szigorúan korlátozni kell a közrend fenntartására. A rendőrségi beavatkozásnak azonban ebben az esetben is arányban kell állnia a közrend fenyegetettségének mértékével.

Kifejezetten csak a sztrájk letörésére a rendőrség nem használható. Ugyanakkor azonban a sztrájkolók, s még a sztrájkőrség sem akadályozhatják meg a munkáltatót, illetve képviselőjét abban, hogy a sztrájk idején is bemehessen a vállalat területére, és ott tevékenykedjen. Ehhez rendőri segítséget is igénybe vehet anélkül, hogy ez a sztrájkjog megsértését jelentené.