Évzáró

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 3.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 58. számában (2002. december 3.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Az év végéhez közeledvén készülnek a szokásos leltárak: mit terveztünk erre az esztendőre, s mit sikerült megvalósítani belőle. Ugyanakkor a jövőtervezés is elkezdődik: milyen áthúzódó feladataink maradtak, hogyan változnak a gazdálkodás feltételei, milyen, számunkra előnyös, netán előnytelen változásra számíthatunk.

A legtöbb vállalkozó - a különböző felmérések adatait általánosítva - eredményeit és lehetőségeit tekintve nem teljesen elégedett, de nem is reményvesztetten pesszimista. Egyre kiélezettebb versenyben kell helytállniuk, miközben a kereslet nem nő a várakozásoknak megfelelően, gondot okoz a tőkehiány, és a vevők fizetési hajlandósága is többször hozza kellemetlen helyzetbe a cég likviditását.

Az új adótörvények és a költségvetés főbb számai alátámasztani látszanak a vállalkozók enyhe tartózkodását. Reformértékű változás gyakorlatilag semmilyen területen nem történik jövőre. Az eva - mint új adónem - bevezetése csak néhány tízezer, kisebb vállalkozás számára jelent kedvezőbb adózási feltételeket. A cégek jó része egyes áfatételek módosulása miatt keresletcsökkenésre, míg mások az áfalevonási tilalmak körének bővülése miatt magasabb költségekre számíthatnak. A támogatáspolitika átformálása nyomán - az eddig megismert kevés részlet alapján - szinte lehetetlen eldönteni: ki jár majd jól, rosszul a segítségre számító, illetve szoruló vállalkozások közül.

A kompromisszummal zárult bértárgyalások során a munkaadóknak sikerült elérniük, hogy a minimálbér összege ne változzék. Azonban még így is hátrány éri azokat a cégeket, amelyeknél sok a minimálbéren foglalkoztatott dolgozó, hiszen jövőre már nem számíthatnak a járulékteher-növekedés ellentételezésére. A "cserébe" elfogadott 4,5 százalékos reálbérnövelés megvalósítása viszont sok fejtörést okoz majd a vállalatvezetőknek. Az adórendszer változásai ugyanis eléggé szétzilálták a bértáblákat, s különböző bérkategóriákban különböző mértékű bruttó béremeléseket kell végrehajtani, hogy a kívánt reálértéket elérjék. Ez is jól példázza, hogy a változások nem az egyszerűsítések irányába mutatnak. Mindezt tetézik azok a makrogazdasági bizonytalanságok, amelyek kedvezőtlen irányú változásai folyamatosan gondot okoznak a gazdaságban, például az infláció, a forintárfolyam alakulása, a különböző egyensúlyi mutatók.

A munkáltatók helyzete nemigen javult az idén - lásd a Munka Törvénykönyve módosítása -, és sokkal jobbra jövőre sem számíthatnak. S az eddigieken kívül további - már beharangozott - változások is várhatók, mint a munkatörvények átfogó felülvizsgálata, a munkaidő tervezett csökkentése és az uniós felkészülés. Nyugodtan csak azt állíthatjuk, a 2003-as év mozgalmas lesz.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 3.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.